A Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium felvételt hirdet

A Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium várja azon nappalis, alap- és mesterszakos, valamint osztatlan tanár szakos hallgatók jelentkezését, akik 2019/2020-as tanév őszi félévében kezdik meg a tanulmányaikat valamelyik képzési formában. Olyan bejáró (budapesti és Budapest környéki) és bentlakó (vidéki) hallgatók jelentkezését várjuk, akik a normál curriculumon túlmenően bővíteni szeretnék szakmai ismereteiket és szívesen lesznek egy építő közösség tagjai. A kari főépülettől mindössze pár perc sétára található szakkollégium 8 műhelye várja a jelentkezőket, egy hallgató egy vagy két műhely  tagja lehet egyszerre. Bentlakó és bejáró státuszra egyaránt lehet pályázni.

A szakmai műhelyekről itt: http://www.kre.hu/btk/bendadev/muhelyek/sajat
Eddigi kurzusokról itt tájékozódhat.
Küldetésnyilatkozat

Módosított jelentkezési határidő: 2019. augusztus 20. (kedd).
 
A felvételi elbeszélgetés időpontja: 2019. augusztus 27. (kedd), 9 óra
 
A felvételi elbeszélgetés helyszíne: 1085 Budapest, Horánszky utca 26.

 

A Szakkollégiumról, valamint a jelentkezéshez szükséges dokumentumokról bővebben „itt tájékozódhat.

 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin