Készült: 2016-10-19
Módosítás: 2016-10-19

Angol nyelv és kultúra tanára - hittanár-nevelőtanár szak

Egyetemünkön 1993 és 2010 között folyt osztatlan rendszerű angoltanár képzés önálló szakként, illetve szakpárban (a bolognai rendszer, azaz az osztott tanárképzés 2006-os bevezetése után a 2005-ben osztatlan képzésre felvett hallgatók 2010-ben történő végzéséig). 2009-től kezdve osztott rendszerű képzésben szerezhettek tanári szakképzettséget a hallgatók az angoltanár mesterképzési szakon. 2013 szeptemberében újból osztatlan rendszerű lett a tanárképzés, ám jelenleg csak szakpáros formában folytatható. Egyetemünkön az angol nyelv és kultúra tanára szakot jelenleg három másik szakkal lehet kombinálni: magyartanár,német nyelv és kultúra tanára, illetve történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakokkal. Az angol nyelv és kultúra tanára szak 10 féléves képzési idő alatt általános iskolai tanári, míg 12 félév alatt középiskolai tanári képesítést nyújt, és a következő formákban végezhető el: mind a 10, mind a 12 féléves képzési forma párosítható bármelyik tanárszakunkon akár 10, akár 12 féléves képzéssel; tehát az általános iskolai képesítést nyújtó tanárképzési szak párosítható egy másik általános iskolai tanári képesítést nyújtó tanárképzési szakkal, vagy egy középiskolai tanárképzési szakkal; valamint a középiskolai tanári képesítést nyújtó tanárképzési szak párosítható egy másik középiskolai tanári képesítést nyújtó tanári szakkal, vagy egy általános iskolai tanári képesítést nyújtó tanárképzési szakkal. Amennyiben a hallgató egy középiskolai és egy általános iskolai tanári képesítést nyújtó szakpárt végez, akkor a képzési idő 11 félév.

Az osztatlan angol nyelv és kultúra tanára szak képzési programjának kiemelt célja, hogy naprakész nyelvi, nyelvészeti, kulturális, történelmi, irodalmi, pedagógiai, pszichológiai, valamint szakmódszertani tudással rendelkező tanárokat képezzen, és a hallgatók számára piacképes elméleti és gyakorlati tudást és készségfejlesztést nyújtson. Kiemelt területnek számít a képzésben a nyelvfejlesztés (pl. nyelvtani rendszerezés, íráskészség-fejlesztés, szókincs- és beszédkészség-fejlesztő nyelvgyakorlatok), ám a program angol szakterületi részében megtalálhatók a nyelvészeti (fonetika és fonológia, leíró nyelvtan, alkalmazott nyelvészet), irodalmi (az angol irodalom története a kezdetektől a 21. századig, valamint az amerikai irodalom története a kezdetektől napjainkig), országismereti és történelmi (brit és amerikai történelem a kezdetektől napjainkig), valamint a legtöbb angol nyelvű ország (elsősorban európai és észak-amerikai országok) kultúrájával foglalkozó kurzusok. A pedagógiai-pszichológiai és a szakmódszertani kurzusok, valamint a csoportos iskolai gyakorlat, illetve az összefüggő iskolai gyakorlat a tanári hivatáshoz nélkülözhetetlen ismeretek és készségek elsajátítását segítik elő.

Hallgatóink az angol nyelv és kultúra tanára szak szakpárban történő elvégzése után tanárként helyezkedhetnek el a közoktatásban illetve a magánszférában, továbbá doktori képzésben, illetve szakirányú továbbképzésben folytathatják tanulmányaikat.

A képzés tartalmi részéről a mintatantervek nyújtanak részletesebb információt. Az osztatlan angol nyelv és kultúra tanára szakpáros képzés mintatantervei az Oktatás - Mintatantervek menüpont alatt megtekinthetők.

További tájékoztatás kapható Bauerné Kiss Réka adminisztrátortól (Anglisztika Intézet, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36/1 483-2885), a pedagógia-pszichológia-szakmódszertan modulról Treier Abigéltől, a Tanárképző Központ koordinátorától (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36/1 483-2934), általános felvételi ügyekben pedig a Tanulmányi Osztálytól.


Hittanár-nevelőtanár osztatlan tanárképzési szak

Az osztatlan mesterképzés nappali munkarenden 10 félévben zajlik a Hittudományi- és a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karokon.

A szak célja olyan református hittanárok képzése, akik feladataik ellátásához rendelkeznek alapos teológiai és megfelelő pedagógiai-pszichológia ismeretekkel, birtokában vannak a szükséges készségnek és képességnek, valamint elegendő gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy köznevelési keretben a felső tagozatos és a középiskolás korosztály körében református hittanári munkát végezzenek. A képzést elvégző hittanár-nevelőtanár emellett vagy általános iskolai vagy középiskolai végzettséggel rendelkezik a választott szakpárjából.

Jelentkezéshez a konfirmáció megléte alapfeltétel.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin