Tanévnyitó 2019

A Károli Gáspár Református Egyetem 2019. szeptember 9-én tartotta tanévnyitó ünnepségét, amelynek keretében sor került az Egyetem új rektora, Prof. Dr. Zsengellér József beiktatására.

A Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában az ünnepség keretében igét hirdetett Prof. Dr. Szabó István, a Magyarországi Református Egyház püspöke. A tanévnyitón egyetemi polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat, valamint kitüntetéseket és díjakat adtak át. Prof. Dr. Zsengellér József rektor hivatalosan megnyitotta a 2019/2020-as tanévet a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Az egyetem tanévnyitója istentisztelettel kezdődött, amely után Prof. Dr. Szabó István méltatta az Egyetem leköszönő rektorának, Prof. Dr. Balla Péternek az elmúlt tíz évben az Egyetemért végzett szolgálatát. Püspök úr adta át Prof. Dr. Balla Péternek az Egyetem legrangosabb kitüntetését, a Pro Universitate Díjat, ezután került sor a Köztársasági Elnök által 2019. szeptember 1-jétől kinevezett új rektor, Prof. Dr. Zsengellér József beiktatására a rektori lánc átadásával.

Prof. Dr. Zsengellér József rektor székfoglaló beszédét követően az ünnepség kitüntetések és címek átadásával folytatódott.

Károli Emlékérem kitüntetést kapott Dr. Lóth László, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense, Dr. Pődör Dóra, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar oktatási és minőségbiztosítási dékánhelyettese, a Tigra Kft. és Konrád Edina, a Tanítóképző Főiskolai Kar gazdasági ügyintézője.

A Károli Egyetem Támogatója Díjban részesült a Budapesti Ügyvédi Kamara, a Budapest Fasori Református Egyházközség, Bobok Ágnes lelkész és a Ceglédi Tankerületi Központ.

A Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét a Karok javaslatára Dr. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes (ÁJK), Sziki Ágnes rendezvényszervezési és gazdasági ügyekért felelős kari igazgató (BTK), Dr. Pap Ferenc egyetemi docens (HTK) és Dr. Szetey Szabolcs főiskolai docens (TFK) vehette át. Az Egyetem rektora saját hatáskörben a Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét Popovics Géza Balázs üzemeltetési vezető részére adományozta.

Professor Emeritus címet kapott a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar két egyetemi tanára, Prof. Dr. Szabó András és Prof. Dr. Vargha András.

Az ünnepség végén az elsőéves hallgatók fogadalmat tettek, majd képviselőikkel történt ünnepélyes kézfogás által az Egyetem vezetése az Egyetem polgáraivá fogadta őket. Végül Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke szólt röviden az Egyetem hallgatóihoz.

Laudációk a Károli Gáspár Református Egyetem 2019. szeptember 9-i tanévnyitóján átadott kitüntetésekhez

A rendezvényen készült képgaléria itt tekinthető meg.

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések