„Mi közösen vagyunk az Egyetem” – Interjú Prof. Dr. Zsengellér József rektorral

Prof. Dr. Zsengellér József két cikluson keresztül volt a Károli Hittudományi Karának dékánja, majd Egyetemünk stratégiai rektorhelyettesi pozícióját töltötte be, 2019. szeptember 1-jétől pedig Egyetemünk új rektoraként vezeti az intézményt. Interjúnkból megtudható, hogy rektorként mit tart legfontosabb feladatának, valamint, hogy milyen változások várhatók az elkövetkezendő évek során.

Rektor úr a Károli jogelőd intézményében, a Budapesti Református Teológiai Akadémián végezte tanulmányait. Melyek a Károli azon értékei, amelyeket a megnövekedett méretek, illetve az óriási képzési kínálat-bővülés mellett is sikeresen megőrzött?
A nevéből adódóan is megtartotta református jellegét az intézmény. Az, hogy a Magyarországi Református Egyház a fenntartó, először is külsőségekben és a református hagyományok tekintetében jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy az ünnepségeinken, évnyitókon vagy a nagyobb rendezvényeken részben liturgikus keretek közt történnek az események, istentiszteleti, igei szolgálatokkal. A szellemiségben is folyamatosan jelen van a reformátusságnak például a puritán gondolkodása. Annak ellenére, hogy folyamatosan növekvő egyetemként vagyunk jelen, meg tudtuk őrizni azt a sajátosságunkat, hogy igyekszünk visszafogottak lenni. A harmadik elem, amit sikerült megőrizni a régi hagyományokból: a tanárok ismerik a diákokat, a diákok pedig a tanárokat, így egy sajátos életközösség formálódik. Ezt annak ellenére, hogy viszonylag nagy a létszám, sikerült megtartani többek között az által, hogy például a karokon az első évesek számára mentortanárokat jelölnek ki a dékánok. Ez azt jelenti, hogy mindenkivel foglalkozik valaki személyesen, és ez egy olyan kapcsolatot, kapcsolódást jelenthet a diákok és az oktatók, a hallgatók és az Egyetem között, amit más egyetemeken nem kaphatnának meg.

Egyetemünk alapításának évében kezdte meg oktatói pályafutását, korábban dékáni, majd stratégiai rektorhelyettesi feladatai mellett is oktatott a Hittudományi Karon. Milyen alapelvek határozzák meg oktatói tevékenységét? Továbbra is oktatja majd a leendő lelkészeket?
Mivel ebben az intézményben végeztem, gyakorlatilag minden egyes zugát és rezdülését ismerem, tehát tanárként is fontos volt számomra, hogy abban a közegben és abban a helyzetben lássam a diákokat, amiben vannak. Ha valakinek valamilyen problémája van, azzal nem csak, hogy foglalkozni kell, de azt akár egy vizsgahelyzetben is lehet kezelni. Nem távoli „káposztafejekként” jelennek meg számomra a hallgatók, hanem mindenképpen emberközeli kapcsolatot szeretnék kiépíteni velük, ahogy annak idején egy-egy tanárunkkal nekünk is sikerült. Ezt a vezetésben is szeretném alkalmazni: azok az emberek, akik rám vannak bízva, bizalommal tudjanak hozzám fordulni. Ha vannak ilyen-olyan problémáik, azokat képesek legyünk megoldani. Nyilvánvalóan minden szervezetben vannak feszültségek. Ahol emberek együtt dolgoznak, ott időről-időre adódnak olyan személyes problémák is, amik befolyásolják a munka eredményességét is. Egy szervezet számára az a legfontosabb, hogy zökkenőmentesen tudjon működni. Az emberi problémákat azért is fontos szem előtt tartani és kezelni, hogy a munkatársak jól tudják segíteni a működést.

Természetesen továbbra is oktatom majd a teológus hallgatókat.

Református lelkész, egyetemi tanár, hebraista – olvasható szakmai önéletrajzában. Mit rejt magában a hebraisztika tudománya? Hogyan került kapcsolatba ezzel a szakterülettel?
Mikor a teológiára jelentkeztem, abban az időben még másfél évre katonának kellett mennünk. Ez a másfél év eléggé elfecsérelt időnek tűnt, de a sógorom, aki akkor már teológus volt, ajánlotta, hogy legalább az utolsó fél évben próbáljak meg azokkal a nyelvekkel – görög, héber és latin – ismerkedni, amiket a teológián tanítanak, hogy hasznosan töltsem el ezt az időt. Mivel lelkész családból származom, otthon egymás mellett sorakozott a héber biblia és a héber imádságos könyv, így én ezeket bevittem magammal a laktanyába, és ott kezdtem el a héber szöveg olvasását tanulni. Ez annyira megtetszett, hogy mikor leszereltem, gyakorlatilag egy hét elteltével le is vizsgáztam az első féléves anyagból. Így indult ez a szerelem a héber nyelvvel. Harmadéves voltam, amikor Komoróczy Géza szervezésében az ELTE-n elindult az assziriológia szak részeként a hebraisztika, vagyis a héber nyelvvel és a zsidó tudományokkal foglalkozó szak, amely indításának 30. évfordulóját éppen ez év októberében fogjuk ünnepelni. Én is jelentkeztem, s végül én lettem az első diplomása ennek a szaknak. Erre büszke vagyok, és úgy érzem, nagyon sokat kaptam azon a vonalon is, hogy a teológiai, valamint az itteni héber és ószövetségi tanulmányaimat is kiegészíthettem, kiteljesíthettem a héber tudományok teljességével.

A mai napig tevékenykedem ezen a területen. Tavalyelőtt újraválasztottak a 2002-ben útjára indult Magyar Hebraisztikai Társaság elnökeként, aminek egyben alapítója is vagyok. Most éppen egy különleges, állami ösztöndíjjal is támogatott kutatási programot vezetek. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott kutatási projektben a református peregrinusok XVII. századi héber nyelvű köszöntőverseit dolgozzuk fel. A külföldi tanulmányaik során írt disszertációikhoz a barátaik köszöntőverseket írtak a legkülönbözőbb nyelveken – ez divat volt akkoriban – és azzal brillíroztak, hogy héber köszöntőverseket írtak. Ez eddig is ismert volt, de soha senki sem foglalkozott ezekkel a versekkel, most viszont egy 4-5 fős csapattal tárjuk fel a versek teológiai, irodalmi és nyelvi tartalmát.

2006 óta a Hittudományi Kar Doktori Iskolájának vezetője, korábbi lapszámunkban pedig egy Önnel készült interjúval mutattuk be a doktori cím elérésének feltételeit, folyamatát. Kiknek ajánlja a tudományos pályára lépést? Mit jelent kutatónak lenni a XXI. században?
A tudományos pályára lépést azok számára ajánlom, akikből a szakkönyveket olvasva és az általuk választott tudományterületről tanulva bizonyos témák olyan érdeklődést váltanak ki, hogy úgy érzik, ezeknek a témáknak utána kell járniuk. Azoknak ajánlom, akik nem csupán kötelességből és muszájból tudják le az egyes tárgyakat, hanem nagyobb lendületet éreznek az adott terület megismerése iránt, valamint jó írói vénával rendelkeznek. A tudományos munkákhoz szükséges, hogy az ember tudjon és akarjon is írni, mert publikálni kell. Akiben ez nincs meg, az lehet, hogy jobb, ha nem indul el ebbe az irányba, mert amint erre az útra lép, elvárás lesz, hogy folyamatosan publikáljon, folyamatosan jelentessen meg könyveket, cikkeket. Sajnos ezen a területen nem elegendő, ha kiáll az ember és előad.

Kutatásból ma csak azok tudnak megélni, akik ezt tényleg nagyon magas szinten tudják űzni: olyan pályázatokat tudnak megnyerni, amik finanszírozzák az életüket, vagy pedig képesek az egyetemi ranglétrán viszonylag gyorsan előrehaladni. A kutatás – még annak ellenére is, hogy politikai körökben nagyon fontosnak tartják – a mai napig nincs igazán elismerve, főleg a humán területen. A természettudományos kutatásokat, mivel ezek alkalmazott kutatások, az eredményeket alkalmazó cégek, intézmények megfizetik, így ezeken a területeken sikeresek tudnak lenni a kutatók. Sajnos a társadalomtudományok, humán tudományok területén a kutatást még ma is szinte hobbinak tekintik a finanszírozók, így ennek megfelelően nagy elhivatottság, mondhatjuk, megszállottság szükséges ahhoz, hogy valaki ennek szentelje az egész életét.

Az Egyház és Társadalom Kutatóintézetnek 2018/2019-es tanévi megújulása és kibővítése óta Rektor úr a vezetője. Milyen tevékenységet végez a kutatóintézet? Hogyan jelenik meg mindez az Egyetem és a hallgatók mindennapjaiban?
Az Egyház és Társadalom Kutatóintézet megújulása részben annak a beszélgetésfolyamatnak az eredménye, amit az egyházi vezetőséggel folytattunk. Azt láttuk, hogy az egyház számos olyan területen van jelen – és próbálja finanszírozni ezeket a jelenléteket – amik éppen az előző kérdésben taglalt kutatásokhoz részben vagy alapvetően kapcsolódnak. Láttuk azt, hogy az Egyetemnek, mint az egyház egyetemének sokkal jobban a profiljába illik ez a fajta tevékenység, és végül így vettük át például a Zsinati Irodától az Ökogyülekezeti Mozgalmat. Az Ökogyülekezeti Mozgalom (új nevén Ökogyülekezeti Kutatóműhely) egy nagyon „trendi” mozgalom, hiszen a környezetvédelemmel, természetvédelemmel, teremtésvédelemmel foglalkozik. Az Ökogyülekezeti Kutatóműhely eddig is sokfelé vitte hírünket, hiszen ők lokálisan vannak jelen a magyar társadalomban: gyülekezetekben és kis intézményekben szerte az országban, illetve nagy országos rendezvényeken, így a református rendezvényeken is. Ilyen volt az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, ahol jelen volt az Ökogyülekezeti Kutatóműhely, mint a Károli Gáspár Református Egyetem mozgalma. Azzal, hogy az Egyetem környezettudatosabb működése érdekében bizonyos környezetvédelmi feltételeket teljesítünk, és így lassan „zöld egyetemmé” válunk, talán példát tudunk mutatni a többi egyetem számára. Ez az oktatás szintjén is fontos, mert a hallgatókban is el szeretnénk ültetni a környezettudatosságot – és mivel sokan közülük oktatók, pedagógusok lesznek, ők is elvihetik ezt a gondolkodást azokba az intézményekbe, falvakba, városokba szerte az országban, ahova később kerülnek. Az Egyetem számára ez azért is különösen érdekes, hiszen mind a politikában, mind a nem politikai mozgalmakban a természetvédelem ma nagyon hangsúlyossá vált, és az Ökogyülekezeti Kutatóműhely segítségével az Egyetem is be tud kapcsolódni ebbe a vonalba. Úgy gondolom, hogy más egyetemeken erre még nincs példa, így a Károli lépéselőnyben lehet, ha ezt jól ki tudjuk használni.

A média világa sem áll messze Rektor úrtól: számos folyóirat, televíziós műsor szerkesztőségének volt vagy jelenleg is a tagja. Miben látja az egyházi média jelenlétének fontosságát a felnövekvő generációk életében?
Szokták mondani, hogy a hit a legszemélyesebb közügy, és hogy „hinni a templomban kell”, ami természetesen ebben a formában nem igaz. Ahhoz, hogy a keresztyén közösségek ki tudjanak lépni a templom közegéből és a gyülekezet elszigeteltségéből, nagy szükség van a különböző médiumok használatára. Mondhatjuk, hogy a reformáció is egy médiaforradalom révén vált sikeressé, hiszen a könyvnyomtatás megjelenése tette lehetővé, hogy Luther tanai széles körben elterjedjenek. Az a fajta „posztolás”, ahogyan kitette a 95 tételt a wittenbergi vártemplom kapujára, ahol mindenki elolvashatta őket, és utána „megosztották” azokat, sőt, „kommentek” is érkeztek rájuk, mind annak volt köszönhető, hogy akkor már a könyvnyomtatás technológiája elérhető volt. Ma is ki kellene használnunk a különböző médiumok adta lehetőségeket, akár az elektronikus média, akár az internet világára gondolva.

Amit problémának látok, hogy még nem találtuk meg ennek a módját. Habár használjuk ezeket a médiumokat, úgy látszik, számunkra ez nem elegendő. Az, hogy egy igehirdetés megjelenik az interneten, és azt valaki megnézi egy videó keretében, valahogy nem elég átütő. Nem hiszem, hogy az lenne a mi utunk, ahogyan most különböző influencerek lekötik a fiatalokat, de valami újat, mást kellene kitalálnunk, ez biztos. Sajnos már egyre kevesebben jönnek be a templomba, és hallják meg a közösség hangját. Az adott helyi közösségek tudnak tevékenységeik által kifelé is hatni, és ez kisebb településeken működőképes lehet. Egy-egy falu vagy kisváros gyülekezeti közössége képes meghatározni egy idő után az egész település életét, de nagyvárosainkban – ahol ma már a lakosságunk nagy része él – ez nem elegendő. Valamit tennünk kell ezen a területen, és meg kell találnunk a megfelelő csatornát, amin keresztül megszólíthatjuk az embereket úgy, hogy mindez ne visszafelé süljön el. Mindenképpen ez lesz az a csatorna – tehát a különböző médiumok – amin keresztül, mondjuk így, „robbanthat” az egyház.

Mit tart Egyetemünk rektoraként a legfontosabb feladatának? Milyen változások várhatók az Egyetem életében az elkövetkezendő évek során?
Az egyik legfőbb feladatnak, amit elődöm is nagyon jól végzett, a közösség megtartását tartom. Nagyon fontos, hogy a munkatársak – és ez alatt nem csupán magát a Rektori Hivatalt értem – közösségben tudjanak együtt dolgozni, félretéve esetleges személyes ambícióikat, sértettségüket, és tudjanak úgy dolgozni, hogy az Egyetemünk hasznára legyen. Azt kell éreznie mindenkinek, hogy mi közösen vagyunk az Egyetem. Nem önálló egységek, nem önálló karok működnek lazán kapcsolódva egymáshoz, és van valahol még egy hivatal a rektor vezetésével, ami beleszól az életükbe, hanem egy szerves egészként tudjunk együtt dolgozni. Így minden bizonnyal sokkal hatékonyabban tudjuk megoldani a felmerülő problémákat, mintha egymástól távoli, széttagolt egységekből állna össze az Egyetem.

Fontosnak tartom – ahogyan azt már korábban is említettem – hogy a munkatársak, akik itt dolgoznak, valamint a hallgatók, akik ide járnak, jól érezzék magukat az Egyetemen. Ebbe a jó érzésbe beletartozik, hogy bár vannak súrlódások és problémák, legyenek olyan személyek, akikhez a hallgatók és a munkatársak fordulhatnak. Szeretnék egy lelkipásztori, lelkigondozói hálózatot kiépíteni az Egyetemen, hogy lelki gondok esetén mindenki tudja, hogy kihez fordulhat, sőt, választási lehetősége is legyen aszerint, hogy kiben tud ténylegesen megbízni, és kinek tudja elmondani lelki problémáit. Úgy gondolom, hogy a lelki higiénia régen is fontos volt, de a mai világunkban még inkább fontos, mert az életritmusunk annyira felpörgött, hogy mindenkinek szüksége van lelki megpihenésre, még annak is, aki ezt tagadja, vagy nem igényli.

A megnövekedett hallgatói létszám az oktatási épületek bővülését teszi indokolttá. Milyen fejlesztések várhatók ezen a téren?
Az elmúlt három év rektorhelyettesi feladatai tulajdonképpen elsősorban ehhez a problémakörhöz kapcsolódtak. Egyetemünk átlépte azt a létszámhatárt, amivel a korábban meglévő ingatlanokban el tudtuk helyezni az oktatást. Mivel sem az egyház, sem az Egyetem nincs olyan anyagi helyzetben, hogy saját magunk tudjunk építkezni, létrehozni új ingatlanokat, ezért csak kormányzati segítséggel, együttműködéssel tudjuk megoldani a helyzetet. Szerencsére a kormányzat részéről is megvan az igény arra, hogy a felsőoktatást, esetünkben az egyházi felsőoktatást támogassa épületekkel. Most úgy néz ki, lehetőségünk lesz arra, hogy ha nem is egy klasszikus értelemben vett campust alakítsunk ki az Egyetemnek, de egy 500 méteres sugarú körben tudjunk majd elhelyezkedni. Ez lenne a cél, én erre törekednék. Olyan épületekre van szükségünk, amik lehetővé teszik, hogy itt a belvárosban legyünk jelen. Jelenleg 14 oktatási pontunk van a fővárosban, és ehhez még hozzá kell számolnunk a nagykőrösi oktatási helyszínt is. Ha egy oktató véletlenül mind a 14 ponton dolgozna, akkor egy nap nem lenne elég arra, hogy végigjárja ezeket a helyeket. Az lenne az ideális, ha a hallgatók és az oktatók viszonylag könnyen eljuthatnának az egyes oktatási egységből a másikba. Fontosnak tartom, hogy bármelyik karunkon tanuló hallgatónknak lehetősége legyen arra, hogy a szabadon válaszható kurzusok esetében bármely más kar meghirdetett szakjának óráiból választhasson az érdeklődésének megfelelően. Ez viszont csak akkor működhet, ha el is tud menni az órákra! Emellett vannak párhuzamosan végzett szakok is, és ezek a képzések is csak akkor működhetnek jól, ha az oktatási helyszínek séta-távolságra vannak egymástól.

Végezetül: mit üzen Rektor úr azon új hallgatóknak, akik szeptemberben kezdték meg első tanévüket a Károlin?
Sok szeretettel üdvözlöm őket a Károlin, és ők is örüljenek, mert úgy gondolom, jó helyre kerültek! Remélem, hogy az oktatásunk és munkánk eredményeként, amikor átveszik majd a diplomájukat, ők is azt fogják gondolni, hogy hasznos és jó volt ide járni. Azt a gondolatot szeretném megosztani velük, amit korábban a gólyatáborban is elmondtam Pál apostoltól (úgy fogalmaztam akkor, hogy Pál apostol a kereszténység egyik legnagyobb influencere volt): „…ami mögöttem van azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Fil 3,13). Vagyis az eddig tanultakat magukban elraktározva, minden energiájukat fordítsák a tanulásra, hiszen életük ezen szakaszában ez a legfontosabb! Ugyanakkor éljék az egyetemisták boldog életét abban a tudatban, hogy mindent szabad, de nem minden használ…

Az indexkép forrása: Füle Tamás, Parókia Portál