A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2000. június 13-án elfogadott határozata szerint 2001 óta minden év február 25-én emlékezünk meg a kommunizmus áldozatairól.

Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, s bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. Szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza.

A korabeli Magyarország területéről megközelítőleg egymillió főt hurcoltak el a szovjet hatóságok, akiknek harmada már nem térhetett haza. A rendszerváltásig tabuként kezelt témában még rengeteg kutatási anyag, feltárásra váró részlet van: ennek egyik újabb mérföldköve a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Miskolci Egyetem „Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában" című kétnapos online nemzetközi tudományos konferencia, mely bemutatja a téma legfrissebb kutatási eredményeit is. A konferencia teljes programja ITT tekinthető meg.

A konferencia kapcsán, illetve a témáról részletesen Makra Mónika történész, a KRE Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának titkára beszélt az alábbi cikkben:

https://www.origo.hu/tudomany/20210213-a-kozosseg-es-az-egyen-a-szovjet-fogsagba-hurcoltak-kontextusaban.html

A „Közösség és egyén – a szovjet fogságba hurcoltak kontextusában" című kétnapos konferencia regisztráció nélkül is élőben követhető az alábbi YouTube linkeken, illetve az eseményt a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága Facebook oldalán is figyelemmel lehet kísérni:

  1. nap: https://www.youtube.com/watch?v=RoSANtBA2g0&feature=youtu.be
  2. nap: https://www.youtube.com/watch?v=bXWHz_ey_Bw

Facebook oldal elérhetősége: https://www.facebook.com/gulagesgupvikutatoknemzetkozitarsasaga

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések