„Mit találsz a szavakon túl?” – interjú a Platon Karataev alapító tagjaival

Gyerekkorukból ismerik egymást, hasonló személyiségek, akik végül ugyanazt a hivatást is választották: mindketten pszichológia szakon végeztek a Károli Gáspár Református Egyetemen. Bár évfolyamtársak nem voltak, végül mégis ugyanabban az évben diplomáztak. A közös zenei ízlés összekapcsolta őket, így egyetemi éveik alatt megalakult a zenekaruk, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Platon Karataev két tagjával, Balla Gergővel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel beszélgettünk.

Fotó: Wertán Botond

Ismeretségetek nem a Károlin kezdődött. Mesélnétek erről?

Sebő: 9-10 éves korunktól kezdve együtt jártuk focizni, onnét indult az ismeretségünk, majd miután otthagytam a focicsapatot, nem tartottuk ugyan szorosan a kapcsolatot, viszont tudtunk egymásról, Facebookon ismerősök maradtunk. Később a zene kötött minket újra össze. Észrevettük, hogy hasonló zenéket posztolunk Facebookra, valamint Gergő látta, hogy elkezdtem saját dalokat kiadni. Ekkor keresett meg, hogy tetszik neki, amit csinálok, ezért együtt elkezdtünk a magunk örömére zenélni. Ez volt az alapja annak, hogy végül a saját ötleteinket is megmutattuk a másiknak. Észrevettük, hogy ebben is van egy elég erős közös metszet, egy közös érzésvilág, ezért úgy döntöttünk, érdemes ezekkel közösen foglalkozni, összeadni egymás gondolatait egy közös alkotásba. Egyik ilyen zenével kapcsolatos beszélgetésünk során kérdezett engem Gergő a Károliról jelezve, hogy ő is ide jönne tanulni.

Gergő: Amikor elkezdtünk együtt zenélni, feldolgozásokat játszani – Sebő gitározott, én nagybőgőn zenéltem –, akkor még jogász szakra jártam az ELTE-re, de akkor már gondolkoztam rajta, hogy átjelentkezem a Károli pszichológia szakjára. Sebő akkor már másodéves volt, így két évfolyammal később, de én is károlis lettem, végül azonban ugyanabban az évben végeztünk. Annak idején nem hivatástudatból választottam a jogász képzést, de mivel jó voltam magyarból és történelemből, így bíztam benne, hogy felvesznek. Azonban motiváció nélkül egy jogi egyetemet nem lehet elvégezni, így végül váltottam és felvételiztem pszichológia szakra a Károlira.

Azt gondolná az ember, hogy régi elhatározás vezérelt titeket a pszichológia felé.

Sebő: Igen, utólag nézve, visszabontva minden egyértelműnek tűnik már, de ez akkor korántsem volt ilyen evidens. Én is nem sokkal a leadási határidő előtt döntöttem el, hogy a mérnöki pálya helyett pszichológiára megyek inkább. Visszatekintve tényleg nagyon jó döntés volt, de akkor sem pszichológusok, sem zenészek nem szerettünk volna lenni.

Gergő: Nekem felüdülés volt a jog után, hogy végre azt éreztem, érdekelnek a tantárgyak, volt, hogy az ajánlott szakirodalmakat is elolvastam. Számomra jó visszajelzés volt, hogy tényleg olyan helyre kerültem, ami valóban érdekel és motivál. A szak befejezése után ért el a zenekar is egy olyan állapotba, amikor már meg tudtunk élni belőle, így én végül nem kezdtem el pszichológusként praktizálni, ami viszont nem jelenti azt, hogy egy napon ne foglalkoznék majd vele komolyabban is, hiszen továbbra is nagyon érdekel ez a pálya.

Sebő viszont praktizál, ha jól tudom.

Sebő: Igen, egyelőre kevés klienssel dolgozom. A Covid-járvány alatt mozdult el az érdeklődésem ebbe az irányba, illetve ekkor éreztem azt az önismereti és élettapasztalati magabiztosságot, hogy merek emberekkel foglalkozni, tanácsadást folytatni. A járványhelyzet miatt a zenéből származó bevételeim is visszaestek, így kézenfekvő volt, hogy a szakmám felé forduljak. Nagyon élvezem, szeretnék majd még intenzívebben is foglalkozni vele, de jelenleg nagyobb energiát most még nem tudok belefektetni. Jelenleg a zene van a fókuszban, és amíg érdeklődés is van irántunk, addig a zenekar a prioritás.

Mit szólnak a kliensek, amikor megtudják, hogy te amúgy zenész is vagy?

Sebő: Általában eljön az a pont, amikor látom rajtuk, hogy na, most már tudják, hogy amúgy zenélek is, hogy van egy bizonyos mértékű ismertségem, de nem szokott ebből probléma lenni – arra nagyon figyelek, hogy ez ne befolyásoljon senkit a közös munka során.

A vallásos neveltetésetek mennyire határozta meg a pályaválasztásotokat?

Gergő: Engem mindig is érdekeltek a lelki kérdések, és a pszichológia olyan változatos tudományterületekkel is átfedésben van, mint a vallások, a filozófia, a szépirodalom, a lélektan, az ember biológiai létezése - mindazokkal a kérdésekkel és témákkal, amik engem is foglalkoztatnak, így a szak komplexitása számomra nagyon kézenfekvő volt.

Sebő: Rám szerintem annyiban lehetett hatással a neveltetésem, hogy mindig is sokkal jobban odafigyeltem a lelki dolgokra, ha nem ebben nőttem volna fel, lehet hogy nem így alakul.

Még az egyetemi éveitek alatt alakult meg a zenekar, viszonylag fiatalok voltatok, hamar népszerűek lettetek. Hogyan viszonyultok a sikerhez?

Gergő: Ez a része soha nem foglalkoztatott igazán minket, emellett a siker is egy nagyon relatív dolog. Az első években minden egy buborékon belül történt velünk, ha megkérdeztél volna valakit a buszmegállóban, hogy ismeri-e a Platon Karataev zenekart, akkor nagy valószínűséggel csak nézett volna egyet; leginkább az underground közegben lettünk ismertebbek. Nálunk mindig a befelé figyelés volt fókuszban, ezért nem is tulajdonítottunk ennek túl nagy jelentőséget. Még az is nézőpont kérdése, hogy ahol ma vagyunk, azt sikernek lehet-e nevezni.

Sebő: Megvan az a közeg, ahol jobban ismernek minket, tehát népszerűbbek, ismertebbek vagyunk. Egyébként belülről teljesen máshogy éli meg ezt az ember, mert amíg kívülről esetleg azt látja valaki, hogy ez a zenekar megindult fölfelé, addig mi mindig úton levőnek érezzük magunkat, napról napra elvégezzük a munkánkat és nem tűnik fel, hogy most esetleg máshol lennénk, mint voltunk.

Viszont egy átlagemberhez képest más az életetek.

Gergő: Igen, viszont annyira fokról fokra, lépésről lépésre történt velünk minden, hogy nagyon természetesnek tűnt nekünk ez az átmenet, a koncertjeinkre járók száma is fokozatosan nőtt, tehát nem kellett váratlanul kiállnunk egy nagy tömeg elé.

Emlékeztek még az első színpadi fellépésetekre? Izgultatok?

Gergő: Természetesen. Én konkrétan remegtem, hiszen alapból egyikőnknek sem komfortos színpadon lenni, nem vagyunk született előadóművészek, nem ez a természetes közegünk, mindkettőnknek tanulni kellett ezt a helyzetet is. Fontos volt azonban, hogy ne vegyünk fel egy pózt a színpadon, hanem hogy önmagunk maradjuk ott is.

Sebő: Nekem sokat segít a színpadra lépéskor, ha imaginációs gyakorlatokat végzek koncert előtt. Ez azt jelenti, hogy relaxált állapotban a lehető legpontosabb képekkel megpróbálom előhívni, hogy mi fog történni aznap este a színpadon. Segít felkészíteni az embert, hogy ne érje ott meglepetés, illetve, hogy minél inkább átélje és élvezze majd a pillanatot, amit ott tölthet. Ez a technika például konkrét hozadéka a pszichológiai tanulmányainknak.

Fotó: Komróczki Dia

Előfordultak színpadi bakik is?

Sebő: Teljesen amatőrként kezdtük el a zenekart, így ennek még rajtunk vannak a nyomai. Olyan hibákat tudunk még most is elkövetni, hogy fogjuk a fejünket. Például van, hogy a gitár capot[1] bent hagyom az autóban koncert előtt. Sokszor ejtettünk már el hangszereket koncert közben, szóval bármi, amit el tudsz képzelni, megtörtént már velünk.

Gergő: Történt már velünk minden, úgyhogy szerintem új szituációba már nem keveredhetünk (nevetnek). Kevés tudással, az úton levés közben tanultunk meg nagyon sok mindent, így ránk nagyon igaz, hogy saját hibájából tanul az ember. Ez persze az adott helyzetben bosszantó, de ezeknek is köszönhető, hogy eljutottunk oda, ahol most vagyunk.

Zenélni viszont tanultatok gyerekként, még ha nem is gitározni.

Gergő: Igen, jártunk zeneiskolába, más-más hangszereken tanultunk, ezért a zenekarban használt hangszereket autodidakta módon sajátítottuk el. Sajnos a szolfézs pont kimaradt az életemből, amit ma már nagyon sajnálok. Folyamatosan igyekszünk fejlődni, Sebő a produceri munkához kapcsolódóan tanul, én gitártanárhoz járok, tanulok zeneelméletet is, tehát továbbra is képezzük magunkat. Most már nem mondanám, hogy amatőrök vagyunk, de mindig van mit tanulni.

Mindketten kórusban is énekeltetek. Bátorított valaki titeket, hogy tehetségetek van az énekléshez, a zenéhez?

Gergő: Jártam népdal- és zsoltáréneklő versenyekre is, de amikor mutálni kezdtem, akkor kiszálltam az egészből. Valószínűleg feltűnt másnak is, hogy megy az éneklés, mivel kisgyerekként mindig engem küldtek el versenyekre, emellett a muzikalitás, a zenei hallás látszódott, hogy ott volt bennem. Nekem a hegedűtanárom mondta mindig, hogy nagyon tehetséges vagyok, csak keveset gyakoroltam, akkor inkább focizni szerettem jobban.

Sebő: Nekem nagy büszkeségem, hogy minden népdalversenyen, ahol indultam, nyertem. A kórusban is szólistává tettek, tehát ott volt nekem egy nagyon pozitív visszajelzés már gyermekkoromban, hogy az énekléssel érdemes foglalkoznom. Utána viszont már csak akkor kezdtem el ezzel tudatosan foglalkozni, amikor a zenekar miatt szükséges volt, hogy magántanárhoz járjak.

Fotó: Komróczki Dia

Megmutattátok valakinek az első szerzeményeket?

Gergő: Sebő hamarabb kezdett el dalokat írni, de nem igazán mutattuk meg senkinek egymáson kívül. Emlékszem, édesapámnak mutattam egy első demót, de ő nem hitte el, hogy ezen a felvételen mi vagyunk, azt mondta, hogy olyan mintha a Simon & Garfunkelt hallgatná. (nevetnek)

Sebő: Szerintem nálunk, pszichológia szakon a 120 fős évfolyamból körülbelül 3 ember, ha tudta, hogy én zenélek is. Egyébként most sem gondolnám, hogy tudják, hogy az egykori évfolyamtársuk játszik a Platon Karataev zenekarban.

 

Fotó: sinco

Fotó: sinco

2018 telén készült már veletek egy interjú a Károli Magazinban[2], akkor még kizárólag angol nyelven zenéltetek. Kérdésként felvetődött, hogy fogtok-e valaha magyar lemezt kiadni, akkor Gergő még csak nagy álomként említette ennek megvalósulását, míg Sebő az akkor zenei stílushoz nem tudta elképzelni a magyar nyelvű dalokat. Most 2022 januárjában kijött az első magyar lemez, sorozatban a harmadik. Hogyan született meg a Partért kiáltó című album?

Sebő: Kezdetben tényleg nem rajongtam ezért az ötletért, mert amikor az az interjú készült, akkor még nagyon az angolszász dallamvilág, dalszerkezet jellemezte a Platont, az angolszász folk zene hagyományait követtük. Azt éreztem, hogy arra a dallamvilágra, arra a ritmusvilágra olyan erőltetetten lehet csak a magyar szöveget rátenni, amely nekem személy szerint nem tetszett. Azóta változott a zenei stílusunk is, a dalszerzésben is fejlődtünk, eltávolodtunk az angol folk hagyományoktól, s párhuzamosan Gergő olyan magyar szövegekkel lepett meg, ami fantasztikusan hangzott. A zenénk átalakulásával pedig a szöveg is nagyon szépen ráillett a dallamainkra. Együtt haladtunk mi is ezzel a változással és örömmel láttuk, hogy működik. Szépek lettek a dalok és nekem sem volt már semmi ellenérzésem ezzel kapcsolatban.

Fotó: sinco

Gergő: Mivel szövegcentrikusak vagyunk, így a vágy és a törekvés megvolt a magyar nyelvű dalszerzésre is, de volt bennem egy bénultsági érzés is, egyrészt Hamvas, Pilinszky és Weöres után magyarul megszólalni nagyon nehéz, úgy éreztem, hogy túl messze vagyok attól, hogy bármit is mondjak ezen a nyelven. Jó magyar dalszövegek írásához egy teljesen másfajta tehetségre van szükség, mint megírni egy jó angol szöveget. Prozódiailag az angolban rengeteg az egyszótagú szó, sokkal könnyebb rátördelni a dallamra, míg a magyarban a hosszú szavak és mondatszerkezetek nem kedveznek ennek. Körülbelül két évvel ezelőtt azonban átszakadt nálam ez a mentális gát, és elkezdtek jönni a magyar szövegek is. Alkotói filozófiánk az, hogy az ember legbelsőbb rétegét, legbensőbb magját érjük el, így fontos, hogy szövegeinkre minél kevesebb réteg rakódjon rá, amely gátolná ezt a célt. Az angol nyelv is egy rárakódott réteg volt a dalokon, mivel nekem is tanult nyelvem az angol, ezért sohasem fogok úgy megszólalni rajta, mint az anyanyelvemen. Hiszem, hogy a szöveg szempontjából a nyelv apró rezdülései és árnyalatai is sokkal jobban tudnak érvényesülni.

Ez ezek szerint nem egy tudatos döntés volt.

Gergő: Nem, egyáltalán nem. Náluk az egész projektre jellemző egyfajta önzőség, mert arra sosem figyelünk, hogy esetleg mi lenne az elvárás felénk, mit szeretnének az emberek, ha játszanánk. Csak azt csináljuk, ami nekünk négyünknek tetszik, amit önazonosnak tartunk. Sosincs hatással az alkotói döntéseinkre, hogy kifelé mivel lehetnénk sikeresebbek. Mindig a belülről fakadó folyamatokat figyeljük, ezeket próbáljuk meg letapogatni és megvalósítani.

A közönség hogyan fogadta az új albumot?

Gergő: Szerintem nagyon pozitívan. Az új lemez is egy hosszú, organikus érési folyamat eredménye volt, így nincs izzadságszaga a daloknak, érződik rajtuk továbbra is a természetesség, szépen fel tudott illeszkedni arra az ívre, amelyen a zenekar halad. A közönségtől azt a visszajelzést kaptuk, hogy még inkább tudnak kapcsolódni a szövegeinkhez, a lemezbemutató koncertünkön is éreztük már, hogy teljesen más minőségű találkozás van köztünk és a közönség között. Olyan, mintha leomlott volna egy fal. Egyszerre rezonál rengeteg emberrel egy-egy magyar sor, amit kiéneklünk. Sokkal intimebb a kapcsolódás a magyar nyelvű dalokhoz, mint annak idején az angol nyelvűekhez volt, nagy ereje van ennek.

Mennyire volt nehéz angolul énekelni?

Sebő: Őszintén szólva én nagyon szeretek angolul énekelni, otthon is rengeteget éneklek ezen a nyelven, de arra odafigyelni, hogy a kiejtésünk jó legyen – és itt nem arról van szó, hogy „Hunglish” angolunk lenne –, de magyar szemmel nézve egy egészen jó angol is nagyon bután tud hangzani, hogyha rosszul van kiejtve, főleg egy dalban elénekelve.

Gergő: Ezt sajnos nem tudjuk levetkőzni, még ha éveket élnénk is kint külföldön, szerintem akkor sem lenne olyan tökéletes a kiejtésünk. Nekem van olyan külföldi ismerősöm, aki szerint jó zenekar vagyunk, de az akcentusunk miatt nem tud minket hallgatni. Ez főleg az anyanyelvű angolokat zavarja. A stúdiózás során egyébként mindig nagyon figyeltünk arra, hogy milyen a kiejtésünk. Többször felvettünk egy-egy számot, általában az volt az irány, hogy az amerikai angolt próbáljuk meg énekelni, ennek pedig végül az lett a vége, hogy az emberek találgatnak, milyen nemzetiségű zenekar lehetünk. Rendszerint új-zélandi, ausztrál tippeket mondanak, de közben hozzáteszik, hogy olyan mintha svédek énekelnének; szóval érzik a furcsaságot.

A magyar hallgatók között is voltak, akik csodálkoztak, hogy ti magyarok vagytok.

Sebő: A magyar közönség kevésbé hallja ki, hogy mi nem angol anyanyelvűek vagyunk, sokan algoritmus alapján találnak rá a zenénkre mondjuk a Spotifyon, tehát nem úgy, mint akik már hallottak rólunk valamit, és ezáltal tudnák, hogy amúgy magyarok vagyunk. A nevünk miatt sokan egyébként még arra is gondolnak, hogy orosz zenekar vagyunk.

A koncertekről úgy nyilatkoztatok, hogy „bekapcsolódni menjenek az emberek a koncertre, ne kikapcsolódni”. Számotokra mi ad bekapcsolódást?

Gergő: Nekem most 9 hónapos a kislányom, szóval ő egy folyamatos bekapcsológomb az életemben, hiszen az apaság által is sokat tanulok, közel maradok a lényeghez. A hétköznapokban arra törekszem, hogy minél kevesebb zaj menjen be az elmémbe, minden nap olvasok egy-két órát, ez leföldel. A könyvek, a zenélés, a dalszerzés, az alkotás, a zenehallgatás tud igazán bekapcsolni.

Sebő: Én olyan beállítottságú vagyok, hogy az alkotás, a zene által tudok kapcsolódni a mélyebb rétegekhez. Próbálok tudatosan a jelenre figyelni, a pillanatokat, az apró örömöket megélni. Szeretek tudatosan „bambulni”, szemlélődni. Emlékszem, gyerekkoromban sokszor rám szóltak, hogy ne bambuljak, pedig ez a helyzet egy apró, módosult tudatállapot, ahol az ember jelen van, de mégis kicsit máshol van. Ilyenkor máshogy forog az ember agya. Itt vagyok, a tekintetem a távolba réved, de közben megszabadulok a körülöttem levő zajtól. Ezen kívül a zenehallgatás, de leginkább az alkotás az, ami megtölt, az általam alkotott dallamok játszásával egyszerre vagyok jelen, de egyszerre vagyok teljesen máshol.

Vannak példaképeitek? Mi ad nektek inspirációt?

Gergő: Nekem főleg az olvasott szövegek adnak inspirációt: Hamvas, Pilinszky, Weöres, a kortársak közül Halmai Tamás, Jónás Tamás, Oravecz Imre, illetve édesanyám, Hegedűs Gyöngyi is ír verseket, ezen felül a bölcseleti hagyományokból a Biblia, a keleti hagyományokból a védikus irodalom, Buddha beszédei érintenek meg, szóval elég széles körből szoktam olvasni. Azért szeretek ezekkel a szöveghagyományokkal foglalkozni, mert azokat a kérdéseket feszegetik, amelyek engem is érdekelnek, és jó látni, hogy hasonló gondolatok foglalkoztatták már az elődöket is.

Sebő: Személy szerint nem szeretek inspirációkról és példaképekről beszélni, rengeteg művészt vagy gondolkozót tisztelek és szeretek, de valamiért nem tudok úgy tekinteni rájuk, mint inspiráció vagy példakép, mert azt érzem, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia. Engem sokszor nem enged a saját utamra koncentrálni, hogyha másnak az útját próbálom példaként magam elé tenni, általában csak szorongóvá tesz ez a helyzet.

Mit lehet tudni a következő lemezről?

Gergő: Tavasszal kezdjük el felvenni az új lemezt és a Partért kiáltóhoz hasonlóan ez is magyar nyelvű anyag lesz, hangzásvilágában és mondanivalója terén szintén a harmadik lemezhez fog kapcsolódni. A Partért kiáltó című lemez eléggé a víz köré lett felépítve, a víz mint szimbólum itt is meg fog jelenni, de a hegy, az erdő, a fák, a madár még nagyobb hangsúlyt fognak kapni.

Az új lemez felvétele mellett tavasszal koncertturnéra is indultok.

Sebő: Igen, ez lesz az eddigi legkiterjedtebb európai turnénk: Hollandia, Svájc, Németország, Ausztria és Szlovákia is az állomások között van. A turnétól függetlenül meghívást kaptunk még külön egy holland fesztiválra is, s mivel elég sok külföldi fellépésünk maradt el a járványhelyzet miatt, így már nagyon várjuk.