Évnyitó a tehetséggondozás jegyében – elindult a KIDA

Szeptember 14-15-én kétnapos tanévnyitóval indult el egyetemünk legújabb szervezeti egysége, a Károli Interdiszciplináris Akadémia (KIDA). A többlépcsős, nyáron lezajlott felvételi eljárás keretében összesen 40 károlis hallgató – köztük bölcsészek, jogászok, teológusok, nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató – nyert felvétel a Prof. Dr. Trócsányi László rektor által kezdeményezett elitképzési intézménybe.

Az első napon Bársony Márton igazgató és Nemes László igazgatóhelyettes tájékoztatta a hallgatókat a tanév menetéről, majd a négy képzési műhely (Családvédelem – középpontban a gyermek; Európa helye a világban; Határtalanul - nemzet, kisebbség, diaszpóra; Református Emlékezet, Tradíció, Önazonosság) vezetői ismertették a kurzusokat. Ezt követően különféle játékos feladatok segítségével ismerkedtek meg a KIDA első évfolyamának hallgatói, illetve tanáraik.

Szeptember 15-én került sor a hivatalos tanévnyitóra. Prof. Dr. Furkó Bálint Péter tudományos rektorhelyettes hivatalosan is megnyitotta a KIDA első tanévét, hangsúlyozva, hogy az Akadémia célkitűzései teljes mértékben összhangban vannak az egyetem intézményfejlesztési stratégiájával. Végül Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa szólt a fiatalokhoz, biztatva őket a kíváncsiságra, a kemény munkára és a közösségépítésre.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések