A Károli Junior Akadémia támogatásával rendezték meg a Jane Haining versenyt

A Károli Gáspár Református Egyetem 2016 óta – 2022-től a Károli Junior Akadémia keretében – támogatja a Református Pedagógiai Intézet (RPI) és a budapesti Skót Misszió által nagy sikerrel szervezett Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyt. Idén 474 indulóval és 73 döntőbe jutott versenyzővel rendezték meg a verseny döntőjét a Skót Misszió Vörösmarty utcai épületében. A versenyen Dr. Jankó-Badó Andrea, a Károli Junior Akadémia igazgatója is részt vett.

A verseny minden évben méltó módon igyekszik emléket állítani a Skóciából származó nevelőnőnek – Miss Jane Hainingnek – aki a II. világháború alatt zsidó gyerekeket és családokat bújtatott és mentett meg az elhurcolástól és a biztos haláltól.

A budapesti iskolák kategóriában 8. évfolyamon Stubnya Minka Zsófia, a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium tanulója, a 10. évfolyamon pedig iskolatársa, Tóth Sándor lett első helyezett.
A református iskolák kategóriában a nyolcadikosok között Nagy-Seregi Rebeka, a Szentendrei Református Gimnázium diákja diadalmaskodott, a tizedikesek mezőnyében pedig Püsök Máté Attila, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona tanulója állhatott fel a képzeletbeli dobogó első fokára.

A győztesek jutalma egy négynapos skóciai utazás, melyet a Károli Gáspár Református Egyetem és a Református Pedagógiai Intézet ajánlott fel.

A versenyt támogató Károli Junior Akadémia képzéseiről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések