Egyetemünkre látogatott Xie Fei kínai filmrendező

Május 23-án egyetemünkre látogatott Xie Fei, a nemzetközileg is elismert, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany és Ezüst Medve-díjjal jutalmazott kínai filmrendező, aki egyben a Pekingi Film Akadémia professzora. A látogatás a Károli 30 emlékév, és az idén először megrendezésre került Imázsia Kínai Filmnapok keretében valósult meg.

A rendezőt a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, Dr. habil. Horváth Géza fogadta, majd az egyetem diákjai és tanárai a Montreali Nemzetközi Filmfesztiválon 1995-ben a legjobb zene és rendezés díjával kitüntetett Fekete Paripa (A Mongolian Tale) című filmet tekinthették meg a BTK Reviczky utcai nagyelőadójában.

A Fekete Paripa egy magával ragadó történet szeretetről és veszteségről, mely a mongol füves pusztákra repíti a nézőket. A lenyűgöző kameramunka, a főként helyi színészek természetes játéka és a hangulatos dallamok azonnal nemzetközi elismerést vívtak ki az alkotók számára mind a közönség, mind a kritikusok körében.

A vetítést a rendező prezentációja előzte meg, és egy beszélgetés követte, melyet Xie Fei tanítványa, egyetemünk adjunktusa, dr. Váradi Viktória moderált.

A prezentáció témája a filmművészet és a kulturális sokszínűség témája volt, mely a Pekingi Film Akadémia idén nyílt UNESCO tanszékének fontos missziója. Az előadás keretében nem csupán a kínai filmművészetről tudhattak meg többet a hallgatók, hanem betekintést nyerhettek abba, hogy a magyar filmművészet alkotásai mennyire ismertek Kínában. A beszélgetés keretében elsősorban a Fekete Paripa c. film megszületésének körülményeiről tudhattak meg többet az érdeklődők.

Az Imázsia Kínai Filmnapok programjaira május 22. és 27. között Budapesten és Debrecenben összesen hét helyszínen került sor, részben mozis, részben egyetemi, illetve szakmai keretek között. A most először megrendezett független rendezvénysorozat célja a kínai filmművészet alapműveinek és kulcsszereplőinek megismertetése az érdeklődő magyar közönséggel. Az idei program a legendás kínai filmrendező, Xie Fei személye köré épült, aki a Fekete Paripa mellett olyan fontos filmeket jegyez, mint A Girl from Hunan (A hunani lány, 1986), az Ezüst Medve-díjjal jutalmazott Black Snow (Fekete hó, 1989) és az Arany Medve-díjas Women from the Lake of Scented Souls (1993), mely Lelkek Tava címmel szintén megtekinthető volt a filmnapok keretében.

Xie Fei a kínai filmművészet egyik legmeghatározóbb alakja, nem csupán filmjei révén, hanem több évtizedes oktatói tevékenységének köszönhetően is. Ázsia legnagyobb filmes egyetemének, a Pekingi Film Akadémiának professzora, valamint egykori oktatási rektorhelyettese. Diákjai között volt a rendezőként világhírnévre szert tett Zhang Yimou (Vörös cirokmező), Chen Kaige (Isten veled, ágyasom!) és Jia Zhangke (Ősi folyók). Bár az új évezredben visszavonult a filmrendezéstől, de továbbra is rendkívül aktív a filmes szférában: számos egyetemre és rendezvényre hívják mesterkurzust és előadást tartani, több filmfesztivál visszatérő zsűritagja, internetes oldalán filmértékeléseket ír, és tavaly jelent meg új könyve. A magyarországi látogatást követően több európai országot is végiglátogat filmjeivel.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések