Ki dönt a döntéseinkről?
A házasság témája nemcsak a hétköznapi embert foglalkoztatja. Hogy két ember hogyan köti össze az életét, az mind a társadalomtudományoknak, a közvéleménynek, a vallásoknak, de még a politikának is fontos. Korunkban nagy szakadék van a rózsaszín köd és a valóság megtapasztalása között, sokan nem mernek házasságot kötni vagy épp az a társas nyomás aggasztja a fiatalokat, miszerint boldog életet csak házasságban lehet élni.
A Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete 2007 óta rendezi meg minden évben Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáját. A 2016. március 18. és 20. között megrendezett Kapszli Szakmai Napok témája az emberi sors, az, hogy ki dönt a döntéseinkről. A konferencia főbb témakörei között megtalálhattuk a házasságot, de emberi kapcsolatainkat, magányunkat vagy társas együttlétünket egyaránt. Érdemes tudnunk, hogy a házasságban közösek a problémák, olykor harcokat kell vívni, de nem egymás ellen, hanem egymásért, azért, hogy kapcsolatunk megmaradjon, fejlődjön. Ugyanilyen harcot jelent szembenézni az ismeretlennel vagy felkészülni az elmúlásra. Ezekről a témákról kérdeztük Meskó Norbert pszichológust, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docensét.
Milyen pszichológiai következményei lehetnek az egyedüllétnek és a társkapcsolatnak?
Ez attól függ, hogy valaki azért van pár nélkül, mert így szeretné leélni az életét, vagy pedig azért, mert kereste a kapcsolatokat, de végül egyedül maradt. A kérdés, hogy kinek mi az eredeti célja a kapcsolataival. Párkapcsolatban élni önmagában nem pozitív vagy negatív dolog, hiszen előfordul az is, hogy valakit a szülei, környezete kényszeríti arra, hogy megházasodjon, vagy épp nem tud kilépni egy kapcsolatból. A kérdés inkább az, hogy valaki képes-e a párkapcsolatra, és ha igen, akkor az a kapcsolat olyan, amilyet szeretne, vagy képes a társnélküliségre és ez szintén olyan, amilyet ő elképzelt magának. Nyugati kultúránkban két végletet találunk: egyfelől halljuk, hogy csak párkapcsolatban lehetünk boldogak, a másik oldalról pedig azt sulykolják, hogy sok „igazi” van, dobjuk el a másikat és válogassunk kedvünkre. Negatív következményei annak van, amikor a személyes boldogságot mások véleménye vagy nyomása alapján akarjuk meghatározni, amikor nem a saját belső hangunkra hallgatunk, és nem vagyunk magunkkal igazán őszinték.
Mit gondol arról, hogy sokan nem mernek házasságot kötni? Mi lehet ennek az oka?
Nagyon sok okot találhatunk, és ha egyiket vagy másikat kiemeljük, akkor azt gondolhatjuk, hogy ezzel az összes létező okot lefedtük, ez azonban nincs így. Ok lehet például az elköteleződni vágyás hiánya. A házasság a párválasztáson alapul, magát a párt megtalálni pedig nehéz dolog, mert számos szempont alapján választunk magunknak párt. Lehet, hogy valaki megtalálja azt, aki minden szempontnak megfelel, de nem biztos, hogy az illető komolyan el akarna köteleződni. Budapesten a nők átlagosan 30 éves korukban szülnek először, míg Kelet-Magyarországon 25 évesen. Ebből is látszik, hogy a nagyvárosi életmód egyfajta illúziót táplál a nőkben, miszerint ráérnek még a párválasztással. Úgy tűnik, az elköteleződés háttérbe szorul, ebben nagy szerepe van annak, hogy rengeteg potenciális partner vesz körül bennünket és azt gondolják, ezt az állapotot végtelen időkig fent lehet tartani.
Ön szerint melyek lehetnek a válás legfőbb okai?
Sok szinten és stádiumban lehetnek házassági krízisek, egy nemzetközi statisztika szerint, amikor a gyermekek 4-6 évesek lesznek, akkor a válási arány is hirtelen megugrik. Ez egy olyan időszak, amikorra a gyermekek elhagyják a kisgyermekkort. A szülők életében volt egy időszak, amikor fellángoltak, gyerekek születtek, és ezekkel a gyerekekkel már „nem kell” 24 órában foglalkozni. Sokszor láthatjuk azt, hogy a felek bizonyos időszakra vállalnak házasságot, s ha ez az életciklus elmúlik, akkor a házasságot is felbontják.
Mennyire nevezhető civilizációs betegségnek a válás? Csak a mi kultúránkról mondható el?
A skandináv államokban közismert, hogy állami szinten kezelik a nemi egyenjogúság kérdését és ezt sokkal átfogóbban teszik, mint Európa más országaiban. Ott figyelték meg, hogy azok a házasságok kiegyensúlyozottabbak, amelyekben a nemi szerepek (pl. a háztartásvezetésben) jobban közelítenek egymás felé. A hosszantartó és jó párkapcsolat alapja, hogy mennyire tudom tiszteletben tartani és mennyire látom a másikat. Még mindig él a férfiközpontú társadalmakban az a szemlélet, hogy csak a házasságkötésig kell az érzékeny oldalunkat mutatni, utána pedig egyértelművé válik, hogy a férfi lesz mindenben az úr otthon – ezt láthatjuk pl. a Közel-Keleten. Nem biztos tehát, hogy a civilizáció önmagában hatással van a házasságokra, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy sok kudarcos házasság miatt válik taszítóvá sok fiatal számára az elköteleződés. A közös teherviselés, az egymásra figyelés sokat segíthetne a házasságokon. Ha látjuk, hogy közösen vállalunk feladatokat otthon, akkor megkaphatjuk a párunkat, és ez mindkét fél számára előnyös és praktikus lesz.
