Károlis oktató a Nemzet Művészei között

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére 2013-ban alapította az Országgyűlés. A díjjal a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőit jutalmazzák személyes megbecsülésük és méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A Nemzet Művésze díj Bizottság 2016-ban öt művésznek ítélte meg. Az irodalom területén Kalász Márton Kossuth-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja, a KRE Német Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója a kortárs magyar irodalom történetét gyarapító költői életműve elismeréseként és értékteremtő műfordítói tevékenységének megbecsüléseként részesült a kitüntetésben.
Díjazták még Bán Ferenc építőművész, Koltai Lajos operatőr, filmrendező, Mécs Károly színművész és Varga Imre szobrászművész munkásságát.
Az ünnepélyes díjátadót november 3-án tartották a Pesti Vigadóban, a díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke adta át.


Keserü Katalin, az MMA tagja, a KRE BTK professor emeritusa, Kalász Márton és Sepsi Enikő dékán
a Vígadóban rendezett díszvacsorán.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések