Károlis részvétel az Educatio Kiállításon

Idén január 19–21. között került megrendezésre a XVII. Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, közismertebb nevén az Educatio Kiállítás, amelyen – mint mindig – Egyetemünk is képviseltette magát. A Károli-standon mind a négy egyetemi karról érkezett kollégáink és hallgatóink a képzéseket bemutató kiadványokkal várták az érdeklődőket. A széleskörű tájékoztatás mellett igyekeztünk még néhány – a többi kiállítótól eltérő – különlegességet is nyújtani. A BTK stúdiója például hallgatói filmek vetítésével hívta fel magára a figyelmet, míg Dr. Hidán Csaba, a KRE-BTK oktatója történelmi viseletben népszerűsítette Egyetemünk képzéseit. Ezen kívül neves sportoló hallgatóink közül hárman is részt vettek a kiállításon: Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázó, Szabó Gabriella háromszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kajakozó, illetve Tibolya Péter világ- és Európa-bajnok öttusázó – mindhárman a KRE-ÁJK hallgatói.

A kiállítást idén a tavalyinál kb. 30%-kal többen tekintették meg – összesen 43.000-en. Minden munkavállalónknak és hallgatónknak, aki valamilyen formában hozzájárult az Educatio-n való megjelenésünk sikeréhez, ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a segítségért!

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések