Megkezdődött az Arany-emlékév

Pontosan kétszáz éve, 1817. március 2-án született Arany János, a magyar irodalom óriása.

A jubileum alkalmából a mai napon kezdetét veszi az Arany-emlékév, mely számos eseménnyel, programmal és konferenciával tiszteleg a költő-mester előtt.

Arany kiemelten fontos Egyetemünk számára, hiszen életét és munkásságát átjárja a református lelkiség. A Toldi írója református családból származott, születésének eme kerek, 200. évfordulója egybeesik a reformáció 500. évfordulójával, így az Arany-emlékév és a Refo500 párhuzamosan futnak egymással.

Nagykőrös, mely település Arany életében hangsúlyos szerepet töltött be, ad otthont a Károli Tanítóképző Főiskolai Karának. A költő 1851 és 1860 között, kilenc évig élt e patinás városban, ahol az egyház meghívásából a helyi református gimnáziumban tanított magyar és latin nyelvet, illetve irodalmat. Itt cseperedett fel két gyermeke, és itt alkotta meg balladáinak nagy részét – többek között a híres Walesi bárdokat – is. Nagykőrösi évei alatt nem csak termékeny író volt, de a híres „nagy tanári kar” tagjaként lelkiismeretes, pontos és szeretetteljes oktatóként emlékeztek vissza rá diákjai és barátai.

A KRE TFK-n kerül majd sor március 9-én a Református Pedagógiai Intézet rendezésében az emlékév első tudományos konferenciájára, mely „A református Arany János” címet viseli. A programról részletesebben a honlapunkon lehet olvasni.

Egyetemünk a Magyarországi Református Egyházzal karöltve további két konferenciát szervez még „Arany János a változó időkben” címmel: április 8-án a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának Dísztermében, illetve május 27-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.

Arany március 10-én történt megkeresztelésének jubileuma alkalmából a nagyszalontai gyülekezet március 12-én olyan istentisztelettel egybekötött ünnepséget rendez, amelyben a költőóriást éltető hitre és reményre kívánja ráirányítani a figyelmet.

„Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.”
(Arany János: Fiamnak)

Az Arany-év programjairól még többet meg lehet tudni az esemény hivatalos honlapján.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések