Módosított felvételi beszélgetések és alkalmassági vizsgák

A koronavírus miatti veszélyhelyzet során a felsőoktatási intézményeket, hallgatókat, valamint a 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárást érintő intézkedésekről is döntést hozott Magyarország Kormánya.

Elhunyt Erdélyi István

88 éves korában elhunyt Dr. Erdélyi István archeológus professzor, a népvándorláskori régészet szaktekintélye, Egyetemünk egyik alapítója, a BTK egykori dékánhelyettese.

Károlis hallgatói fotózás – felhívás

Kipróbálná magát egy igazi fotózáson?
Az elmúlt években több hallgatói fotózást tartottunk, amelyet idén tavasszal szeretnénk újra megrendezni.

Kettős könyvbemutató Egyetemünkön

Horváth János közgazdász professzor életét és munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők a L’Harmattan Könyvkiadó és a Cvikker Média által közösen szervezett könyvbemutatón április 26-án, csütörtökön, 17 órától a KRE-BTK Buda Béla teremben (Díszterem).

Károlis hallgatói fotózás – felhívás

Kipróbálná magát egy igazi fotózáson?
Az elmúlt években több hallgatói fotózást tartottunk, amelyet idén tavasszal szeretnénk újra megrendezni.

Galéria

Galéria

 

Tudomány, kutatás

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Névjegy

Névjegy

 

Napi biztatás

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube