Victor István

 

Victor István és felesége a hejcei parókián
Ez a kép édesanyámék szobája ajtajában készült rólunk.
Hátul, az ágyon Jolánka néni, édesanyám nővére ül fehér köpenyben,
egy könyvvel a kezében.

1962-ben Hejcén némi gyanakvással fogadtak, tudniillik a beszolgáló helyettes lelkész úgy szokta meg, hogy ő parancsol, úgyhogy bemondta: „ezt meg kell választani”. Ebből a helyiek szépen levonták a következtetést, hogy ez biztos valami uszító békepap. Mikor eljöttem bemutatkozni, akkor azért megnyugodtak, de megmondták, hogy csak akkor választanak meg, ha megígérem, hogy legalább hat évig itt leszek, mert előttem ketten is csak három évig voltak. Mondtam nekik, én szívesen megvénülök, eltemetkezem itt, két hely van, ahova holnap is elmennék: a Budapest Szabadság téri gyülekezet meg a Sárospataki Kollégium. Teljes megnyugvás: ez két olyan lehetetlenség, hogy itt fogok megvénülni.

A hejcei katolikus templom Szent Istvánnak van szentelve, augusztus 20-án van a búcsújuk. Kaptam én egy levelet egy kedves, hívő nénitől: „Tiszteletes úr, tessék búcsúkor istentiszteletet tartani, mert itt a sok szép vendég, és nem tudunk mit csinálni velük!” Persze, mert a katolikus templomba szégyellték elvinni őket, otthon meg akadályozták a háziasszonyt a sütés-főzésben. Mondom, jól van, de ha a vendégek miatt tartjuk, akkor én is vendéget hívok igét hirdetni. És első évben csakugyan a Szabó család hirdette az evangéliumot. Második évben jöttek a keresztkomák, harmadik évben már egyre többen jöttek a gyerekeink debreceni osztálytársai közül is, később Szlovákiából is jöttek, aztán kolozsvári fiatalok, kelet-németek…

Mi nem hívtunk senkit, nem szerveztük, sőt már én aggódtam, hogy ennyiféle országból, sőt ennyiféle felekezetből jönnek – mert ortodoxoktól szabad keresztyénekig jött mindenki –, nem lesz ebből nagy, látványos összeveszés, kölcsönös kiátkozás? Van egy nagy tűzfal a túloldalon, oda egy kétméteres körbe fölmázoltam az ökumené emblémáját – Noé bárkája, kereszt az árboca –, és megmagyaráztam mindenkinek, hogy ez azt jelenti, ha Noé bárkája a kereszt alatt hajózik, akkor az állatok nem falják fel egymást benne. És hála Istennek, így is lett. Sose volt összeütközés, szeretettel voltak együtt olyanok is, akik máshol nem. Sőt Dani sógor úgy szervezett, úgy hívogatott, hogy megmondta előre, mindenkit csak az ellenfelével együtt hív meg. Tehát a bethánistákat a bibliaszövetségesekkel, az állami methodistákat az Iványi-félékkel, a testvérgyülekezeteseket a szabad keresztyénekkel együtt – és még így se lett sose baj.

>Életútinterjú

>Családfa adatlap

>Tartalomjegyzék

>Név és fogalomtár

>Fényképalbum

>Családfa

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések