Rácz László, Rácz Lászlóné

Az interjút készítette: Tímár Lajos
Szerkesztette: Kádár Judit
Debrecen, 2013. április-június

Az életem kezdeti időszakát – születésemtől a hatodik életévemig – Budapesten töltöttem, majd amikor eljött a nagy „felszabadulás” 1944-ben, elmenekültünk onnan.

Először nyugat felé húzódtunk el, Körmendre; ott a Batthyányi… várban tudtunk elhelyezkedni, ahol a lakást kaptuk, mert ez dukált az édesapám révén, hisz’ repülő őrnagy volt. Két család is összezsúfolódott abban az egy lakásban. Onnan menekültünk el ’44 végén, '45 elején Ausztriába, és egy Spital am Pyhrn nevű községben kötöttünk ki, ahol fél évig voltunk. Hála Istennek, ez nyugati zóna lévén, amerikai katonák sürgése-forgása közepette éltünk, mert az amerikaiak éppen abban az időszakban érkeztek oda.

>Életútinterjú

>Fényképalbum

>Családfa

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések