Rólunk

A Károli Junior Akadémia változatos programokkal (képzések, tanulmányi versenyek, pályaválasztási tanácsadás) várja az érdeklődő középiskolásokat, amelyek révén betekintést nyerhetnek egyetemünk mindennapjaiba, átfogó képet kaphatnak működéséről és képzéseiről. A programokon történő részvétel hozzásegítheti őket ahhoz, hogy az érdeklődésüknek leginkább megfelelő szakot válasszák az egyetemi jelentkezés során.

Nem utolsó szempont az sem, hogy programjainkkal akár 100 intézményi pontot is szerezhetsz a felvételi során!

 

Programjainkról részletesen itt tudsz tájékozódni:

Alapismereti képzések (kurzusok)

Tanulmányi versenyek

 

Szervezetünk

Egyetemünk fontos célkitűzése a református középiskolákkal történő kapcsolatfelvétel, a tehetséges középiskolások továbbtanulásának elősegítése és ezáltal a folytonosság lehetőségének megteremtése a hazai református nevelési-oktatási intézmények között. Ennek érdekében kezdi meg működését a Károli Junior Akadémia.

A rektori program keretében létrejött szervezeti egység tevékenységét a karokkal együttműködésben végzi, valamint munkáját tanácsadó jelleggel – rektori felkérés alapján – a református középiskolák, a Magyarországi Református Egyház és az egyetem vezetőségének képviselőiből álló Károli Junior Akadémia Tanács (Tanács) segíti.

A Károli Junior Akadémia a Szegedi Tudományegyetem tehetséggondozással foglalkozó szervezeti egysége: az SZTE Junior Akadémia mintájára jön létre, egyetemünk szellemiségét, valamint szervezeti és működési sajátosságait figyelembe véve.

A program a Magyarországi Református Egyház és az Innovációs és Technológiai Minisztérium által megkötött közfeladat-finanszírozási szerződésből folyó támogatásból valósul meg.


 (Bővebb információ az alábbi címekre kattintva érhető el.)

 

 

 

1. Károli Junior Akadémia
  • stratégiát dolgoz ki a református hallgatói utánpótlás folyamatos biztosítására;
  • partnerkapcsolatokat alakít ki a hazai református gimnáziumokkal;
  • felkutatja és támogatja a tehetséges középiskolásokat;
  • különböző programokat szervez, amelyek révén ösztönözi a tehetséges diákokat arra, hogy a KRE-n folytassák felsőfokú tanulmányaikat;
  • kapcsolatot tart a karok képviselőivel és a Tanáccsal.



Igazgató:
Jankó-Badó Andrea
KRE rektori tanácsadó
Feladatai: az Akadémia tevékenységének átfogó koordinálása, az Akadémia tevékenységét segítő egységek tevékenységének összehangolása és a velük történő kapcsolattartás.

2. A Károli Junior Akadémia Tanács
  • tanácsadó jellegű testület
  • időszakosan (nagyjából kéthavonta) ülésezik

 

Feladatok:

  • közreműködés a Károli Junior Akadémia stratégia alkotásának folyamatában

 

Tagjai:

  • Trócsányi László (Károli Gáspár Református Egyetem, rektor)
  • Szuchy Róbert (Károli Gáspár Református Egyetem, rektorhelyettes)
  • Szontagh Pál Iván (Református Pedagógiai Intézet, igazgató)
  • Szabó István (Dunamelléki Református Egyházkerület, Püspöki Hivatal, püspök)
  • Tombor László (Baár-Madas Református Gimnázium, igazgató)
  • Jankó-Badó Andrea (KRE, Károli Junior Akadémia, igazgató)
  • Bruckner László (Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálat, szolgálatvezető főigazgató)
3. A KRE karok által kijelölt kapcsolattartók


Feladatok:

  • Javaslatok kidolgozása az Akadémia kari érintettségű programjai és képzési tervei tekintetében
  • Közreműködés a képzések oktatóinak, előadóinak megkeresésében
  • Kapcsolattartás a kari érintettségű ügyekben

 

Kapcsolattartók:

  • ÁJK: Prof. Dr. Domokos Andrea
  • BTK: Dr. Sebők Melinda, Sámson Réka, Horváth Áron
  • GESZK: Dr. habil. Pónusz Mónika
  • HTK: Péntek Dániel Gábor
  • PK: Fehér Ágota Judit
4. Egyéb közreműködők
  • A programunk iránt érdeklődő középiskoláktól koordinátorok kijelölését kérjük, akik közreműködnek az Akadémia programjainak a diákok körében történő népszerűsítésében, valamint az intézményeink közötti kapcsolattartásban.
  • Az alapismereti kurzuson részt vevő középiskolás diákoknak a képzési napon egyetemi oktatóink tartanak előadást.
  • Az alapismeretek kurzusok utolsó, összevont napján az adott szakma meghívott képviselői tartanak rövid előadás a szakma gyakorlati tapasztalatairól, az egyetem utáni elhelyezkedés lehetőségeiről.

 

 

 

 

 

 

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések