Méltatlanul háttérbe szorított lelkészek - Megjelent a Reformáció Öröksége-sorozat negyedik kötete

A Reformáció Öröksége Műhely küldetése, hogy a református egyház történelmével kapcsolatos művelődéstörténeti kutatásokat kezdeményezzen, támogasson és a tudományos eredményeket a lehető legszélesebb körben ismertesse – erősítve ezzel a magyar reformátusság önismeretét és identitását.

E program keretében jelentetjük meg a Reformáció Öröksége-sorozat negyedik kötetét, Lányi Gábor lelkipásztor-egyháztörténész Méltatlanul. Háttérbe szorított dunamelléki református lelkészek az 1950-es években című munkáját. Közismert, hogy az ötvenes éveket az állami koncepciós perek jellemezték, de mi volt a helyzet a kommunista diktatúra által ellenségnek tekintett felekezetek, köztük a református egyházon belül?

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékén docensként oktató Lányi Gábor a Dunamelléken az ötvenes években huszonhét, politikai okokból háttérbe szorított lelkész sorsát dolgozta fel tudományos igénnyel, de a nagyközönség számára is befogadható módon. A könyv nemcsak gyakran megrázó személyes életutakat mutat be, de azt is feldolgozza, hogyan vonta ellenőrzése alá a totalitárius rendszer a református egyházat az 1950-es évek elejéig.

Lányi Gábor volt a vendége a HIT Talk podcastsorozat a kommunizmus áldozatainak emléknapján publikált 7. epizódjának, amelyben friss könyvéről beszélgetett Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudománya Kar Egyháztörténeti Tanszékének vezetőjével és Ablonczy Bálinttal, a KRE Reformáció Öröksége Műhely vezetőjével. Az adást itt lehet meghallgatni.

A kötet az alábbi képre kattintva megtekinthető.

 

Közzétéve: 2021.02.24.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések