„Nem az volt a kérdés, hogy megyek-e, hanem hogy hova?”

Interjúnkban Bíró Márton néderlandisztika mesterszakos hallgatónkat faggattuk, aki a leideni Erasmus-os élményeiről is mesélt.

Mióta tanulsz a KRE-n és milyen szakon végzed a tanulmányaidat?
2015-ben kezdtem a Károlin, akkor még germanisztika-néderlandisztika alapszakosként. Azt azóta elvégeztem, és 2018 óta Néderlandisztika mesterszakon tanulok. A tanulás szó nem is fed le mindent, a tanszék nagyon sok lehetőséget biztosított, hogy az egyetemi órák mellett sok más területen is kipróbáljam magam, így én már a Károlis pályafutásomat is szerencsésnek és sikeresnek tekintem. Tartottam előadást konferencián, moderáltam beszélgetést, önkénteskedtem rendezvényeken, de a lista végtelen, és az Erasmust is ezen lehetőségek közé sorolom.

Hogyan találkoztál az Erasmus és Campus Mundi ösztöndíjprogramokkal és hová jutottál el velük?
Néderlandisztika szakosként nem igazán kérdés, hogy a hallgatók szeretnék magukat a nyelvterületen is kipróbálni. Ezen kívül önkéntes blogger voltam egy olyan európai ifjúsági magazin budapesti csoportjánál, amit Erasmus-os diákok alapítottak, így korán találkoztam a program szellemiségével, s a benne rejlő lehetőségekkel. Ezután számomra nem az volt a kérdés, hogy megyek-e, hanem, hogy hova. A Campus Mundiról már a tanáraim meséltek, akik szorgalmazták a jelentkezést. Így a BA képzés alatt fél évet töltöttem Leuvenben (Belgium) Campus Mundival, majd az MA alatt egy évet Leidenben (Hollandia) Campus Mundi/Erasmus támogatással.

Mi miatt aggódtál leginkább, amikor először belevágtál?
A BA és az MA alatt is voltam csereprogramon, a két alkalom teljesen más félelmeket és nehézségeket rejtett magában. Mikor először mentem Belgiumba, a legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy vagyok-e már elég érett és önálló arra, hogy egy idegen országban éljek és egyetemre járjak. Szerencsére Belgiumban nagyon segítőkészek voltak és mind az egyetemen, mind a városban és a kollégiumban is mindenben segítettek.
A mesterszakos hollandiai kiutazás előtt sokkal szakmaibb félelmeim voltak. Érettebb voltam, céltudatosabb és sokkal inkább az izgatott, hogy a szakmai tudásom megfelel-e, a nyelvi szintem elég jó-e stb. A holland felsőoktatási rendszer sokkal jobban különbözik a magyartól, mint a belga, így ezek a félelmek akkor kevésbé voltak relevánsak.

Hogyan alakult át a kezdeti aggodalom, mikor érezted igazán, hogy beilleszkedtél?
Nem fogok hazudni, elég döcögősen indult. A gólyahét után lebetegedtem, a kollégiumban még nem volt internetem, nem érkeztek meg időben a tankönyveim, s habár külön-külön ezek kis dolgok, összeadva akkor is nehéz volt. De csodálatos embereket ismertem meg a gólyahét alatt, akik szerencsére mindig fel tudtak vidítani. Elkezdődtek az órák és szép lassan felismertem, hogy habár mást várnak el, mint otthon, máshogy épülnek fel az órák, mások a házi feladatok, teljesíteni tudom, amit elvárnak tőlem. Fokozatosan vált egyre kevésbé ijesztővé minden, és mire eljött az október eleje – ami Leidenben a város felszabadításának három napos ünnepségét jelenti – már semmi kétségem nem volt afelől, hogy nagyon jól döntöttem, hogy belevágtam.

Mesélj egy kicsit a gyakorlatodról és a mesterképzésről, amire bekerültél.
Az első félévben volt egy nagyon inspiráló órám „Holland média és társadalom” címmel, ahol a média fejlődésének hatásait vizsgáltuk a holland társadalom tekintetében. Kezdve a kódexektől, a pamfleteken át a szappanoperákig, vagy éppen a közösségi médiáig. Ezt az órát vette át második félévben egy fantasztikus tanár, Bram Ieven, aki nem csak, hogy belga, de ráadásul Leuvenben tanult. Így párszor, amikor beszélgettünk órák után, az is szóba került, hogy én Leuvenben voltam korábban Erasmuson, és sokat beszélgettünk az országok különbségeiről, illetve a néderlandisztika, mint tudományterület helyzetéről a különböző országokban. Ezen beszélgetések kapcsán ajánlott be az egyetemi könyvtár akkor induló projektjébe. A könyvtár olyan hallgatókat keresett gyakornoki pozícióra, akik Hollandia Második Világháborús történelmében valamelyest jártasak. Az én feladatom az irodalom és a művészetek bemutatása volt. Részben pont azért választottak engem, mert habár beszélem a nyelvet és tanultam is eleget erről az időszakról, nem vagyok holland, így egyfajta kívülálló látásmóddal tudtam kezelni azt a történetet, amit ők mind a saját belső szemszögükből közelítettek meg. Természetesen a Covid-19 itt is mindenbe beleszólt, a kiállítás is online lesz, ahogy az óráim is összekuszálódtak. Ezért éreztem, hogy ez a csereprogram kicsit befejezetlen, és szeretnék még tovább maradni. Be is adtam a jelentkezésem és felvettek Dutch language and culture mesterszakra, valamint a könyvtárban egy kollégám megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni gyakornoknak ahhoz az irodalmi folyóirathoz, ahol ő szerkesztő. Ezek mellett pedig úgy néz ki, hogy egy cikkemet is publikálni fogja az egyik legnagyobb holland irodalommal foglalkozó lap.



Hogyan látod a jövődet az Erasmus után? Mennyiben változtak a terveid a mobilitás hatására?
Azt előbb mondja meg a „korona”, hogy mit tehetek és mit nem. Az biztos, hogy jelenleg nagyon sok szál fűz ide. Viszont hiányzik Budapest, illetve van még egy szakdolgozat, amit meg kell írnom otthonra. De az biztos, hogy mind szakmai téren, mind a személyes érdeklődésem kapcsán sokat változtatott ez az egy év. S nagyon sok olyan kutatási területet fedeztem fel, amik jelenleg kifejezetten inspirálnak. Ez azt jelenti, hogy az eddig is elég szerteágazó érdeklődésem nemhogy szűkült, hanem tovább bővült, ami miatt nem panaszkodom, csak most már végképp nehéz eldönteni, hogy milyen irányba induljak az egyetem után.

Mi az, amit szerinted érdemes volna átvennünk a Hollandoktól? A te gondolkodásodat például átformálta az elmúlt tíz hónap?
Szerencsésnek érzem magam, mert több oktatási rendszerre volt rálátásom a csereprogramok során, és jó pár dolgot átvennék innen. Én például jobban szeretem, hogy itt kevés tantárgy van sok kreditért. Ez persze azzal jár, hogy egy-egy tantárggyal sokkal több munka van otthon. A könyvtár éjfélig van nyitva, ami szintén nagyon jól jött, mert én például sokkal produktívabb vagyok esténként.
Nagyon megszerettem a biciklis kultúrát, és szívesen átvenném a mentalitásukat is, kevésbé akarnak egymás életébe beleszólni. Mindenkinek meg van a véleménye, és el is mondják azt, de attól még nem könyvelik el a saját álláspontjukat egyetlen igazságnak. Azt hiszem, ezen a téren én is sokat fejlődtem.



Mit tanácsolnál azoknak a hallgatónak, akik gondolkodnak az Erasmuson, de félnek belevágni?
Először is, hogy nincs mitől félni, mert annyi ember dolgozik azon, hogy nekünk a lehető legjobb élményekben legyen részünk, hogy nem nagyon lehet a dolgokat úgy elrontani, hogy arra ne legyen megoldás. Én is belegabalyodtam rengeteg adminisztratív nehézségbe, de az egyetemi Erasmus Iroda mindenre tudott megoldást, a tanszékem is mindig támogatott, illetve a fogadó egyetemek is fel vannak készülve mindenre. Ami nagyon fontos viszont, hogy merjetek kérni és kérdezni, mert csak akkor segítenek, ha tudják mi a probléma. Vannak dolgok, amik a fogadóországban fel sem merül az emberek fejében, hogy neked nehézség lehet – de ha kérdezed, akkor tudnak válaszolni. Például, hogy hogyan tudsz a tömegközlekedésre jegyet venni, az a helyieknek egyértelmű, én meg félórán át bénáztam, mire a buszvezető inkább a kezembe nyomott egy ingyenes gyerekjegyet, csak menjünk már! (Nevet – a szerk.) Aztán kiderült, hogy milyen kártyát kell vennem, és azóta én segítek az elveszett új diákoknak. Egy szó, mint száz, nem félni kell, hanem kérdezni. És bárhova mentek, vigyetek magatokkal fűszerpaprikát. Nem hittem, hogy az íztelen paprika lesz a legnagyobb gondom külföldön, de megtanultam a leckét!

Galéria

Galéria

 

Tudomány, kutatás

Névjegy

Névjegy

 

Napi biztatás

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube