Károli Szabadegyetem címmel tudományos és aktuális témákról közérthető formában ismeretterjesztő előadássorozatot indított a Károli Gáspár Református Egyetem

A hiánypótló rendezvénysorozat célja, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem – alapfeladatának megfelelően, a szellemiségével és küldetésével összhangban – teret biztosítson a tudásra vágyóknak. A Károli Szabadegyetem (KSZE) – közérthető előadásaival – Egyetemünk hallgatóin kívül minden olyan kedves érdeklődőre számít, aki nyitott a világra és a mindennapi életünket átszövő kérdések mélyebb megértésére vágyik.

A Károli Szabadegyetem rendezvényein az adott tudományterület neves képviselői – köztük a Károli Gáspár Református Egyetem jeles oktatói, nagyhírű professzorai – aktuális témákról, jelenségekről és azoknak a társadalmi, gazdasági, tudományos, kulturális és hitéleti kérdésekben az emberek életében kiváltott változásairól, hatásairól tartanak előadásokat.

A mindenki számára nyitott rendezvények végén a témához kapcsolódó kérdésekre is lesz lehetőség.

A 2022 májusában induló rendezvénysorozat előadásairól azon érdeklődők sem maradnak le, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, hiszen az előadások rögzítésre kerülnek, és a későbbiekben az Egyetem online felületén és a közösségi médiában is elérhetők lesznek.

A Károli Egyetem ismeretterjesztő sorozata a tanév során havonta egy alkalommal kerül majd megrendezésre, az esti órákban. Az előadások helyszíne az Egyetem korszerűsített Reviczky utcai épülete, mely a Károlyi–Csekonics-palota gyönyörűen felújított épületével együtt ad otthont az előadások megtartásának.

Regisztráció: http://www.kre.hu/szabadegyetem/regisztracio/

Károli Szabadegyetem – 2024. március 25. – Meghívott vendég: Lantos Csaba

Lantos Csaba közgazdász-szociológus, energiaügyi miniszter lesz a Károli Szabadegyetem márciusi rendezvényének vendége. Az ismeretterjesztő rendezvénysorozat következő alkalma március 25-én 18 órakor várja az érdeklődőket a Károlyi-Csekonics-palota aulájában. A pódiumbeszélgetés során fontos és aktuális témák kerülnek terítékre, az ország jelenlegi energiaügyi helyzetéről Prof. Dr. Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes, energetikai jogász beszélget az est meghívott vendégével.

A rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Károli Szabadegyetem – 2024. február 29. – Meghívott vendég: Varga Mihály

A 2024. év első beszélgetésének meghívott vendége Varga Mihály pénzügyminiszter volt, akivel Sándor Lénárd, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense beszélgetett. A 18 órakor kezdődő pódiumbeszélgetés során fontos és aktuális gazdasági témák kerültek terítékre, a résztvevők az ország jelenlegi gazdasági helyzetéről Miniszter úr által első kézből értesülhettek.

A rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Az előadás visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

Károli Szabadegyetem – 2023. november 7. – Meghívott vendég: Lázár János

2023. november 7-én Lázár János építési és közlekedési miniszterrel Trócsányi László rektor beszélgetett. Az est folyamán életútinterjú keretében ismerhették meg az érdeklődők Lázár János szakmai- és karrierútját, életének fontosabb állomásait.

A rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Az előadás visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

Károli Szabadegyetem – 2023. október 19. – Meghívott vendég: Csató Gábor

A smart egészségügy víziója az Országos Mentőszolgálat szemszögéből címmel tartott előadást Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója október 19-én. Az előadást követően Trócsányi László rektor, az esemény házigazdája beszélgetett a témában a meghívott vendéggel.

A rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Az előadás visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

Károli Szabadegyetem – 2023. szeptember 28. – Meghívott vendég: Trócsányi László

A 2023/2024. tanév első rendezvényének vendége ezúttal maga a házigazda volt: egy rendhagyó alkalom keretében Trócsányi László rektort kérdezte Szalai Benedek, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke.

A rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.
Az előadás visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

Károli Szabadegyetem – 2023. május 22. – Meghívott vendég: Kun Miklós

Május 22-én Dr. h.c. Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa tartott előadást a Hanyatlás a szovjet birodalomban Brezsnyev idején (1968-1981) címmel.

A májusi rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Az előadás visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

Károli Szabadegyetem – 2023. április 24. – Meghívott vendég: Zichó Viktor

Április 24-én Zichó Viktor energetikai mérnök és extrém sportoló volt a Károli Szabadegyetem vendége, aki Pakisztáni bikepacking és hegymászás - Utazás fenntarthatóbban című előadásával várta az érdeklődőket.

Az előadás visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

Az áprilisi rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Károli Szabadegyetem – 2023. március 27. – Meghívott vendég: Ferencz Orsolya

2023. március 27-én Dr. Ferencz Orsolya villamosmérnök, űrkutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet Geofizikai és Űrtudományi Tanszék Űrkutató Csoportjának tudományos főmunkatársa, űrkutatásért felelős miniszteri biztos tartott előadást az Űrkutatás – kik és miért? címmel.

Az előadás visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

A márciusi rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Károli Szabadegyetem – 2023. február 22. – Meghívott vendég: Várady Tibor

2023. február 22-én Prof. Dr. Várady Tibor vajdasági magyar származású jogtudós, jogász, kisebbségjogi szakértő, egyetemi tanár és író volt a Károli Szabadegyetem vendége, akivel az est házigazdája, Prof. Dr. Trócsányi László rektor beszélgetett a Hogyan esett szét Jugoszlávia – és mi következett utána? című témában.

A beszélgetés visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján ide kattintva.

A februári rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Károli Szabadegyetem – 2022. november 28. – Meghívott vendég: Böszörményi-Nagy Gergely

November 28-án, 18.30 órai kezdettel került megrendezésre a Károli Szabadegyetem téli szünet előtti utolsó rendezvénye. Az ismeretterjesztő rendezvénysorozat meghívott vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a kezdő vállalkozások felkarolásával foglalkozó Design Terminal innovációs ügynökség vezetője, a 2015-ben létrejött Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke volt, aki a Mi (nem) az innováció? címmel tartott előadást.

A novemberi rendezvényről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Károli Szabadegyetem – 2022. október 24. – Meghívott vendég: Freund Tamás

A Károli Közösségi Napok keretében folytatódott a Károli Szabadegyetem következő rendezvénye. A Prof. Dr. Trócsányi László rektor által elindított ismeretterjesztő rendezvénysorozat októberi vendége Prof. Dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Az október 24-én, hétfőn, 18 órakor kezdődő előadás az Agyhullámok, memória, kreativitás - belső világunk és az információrobbanás hatásai címmel várta az érdeklődőket.

A rendezvényről szóló részletes beszámolónkat itt olvashatja.

Károli Szabadegyetem – 2022. szeptember 28. – Meghívott vendég: Bagdy Emőke

A nyári szünet után, szeptember 28-án, 18 órától folytatódott a Károli Szabadegyetem a Károlyi–Csekonics-palotában.
A Prof. Dr. Trócsányi László rektor által elindított ismeretterjesztő rendezvénysorozat vendége Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa volt. A pódiumbeszélgetés során a Korszellem és pszichológus hivatás című témában beszélgetett Prof. Dr. Bagdy Emőkével pályatársa, Dr. F. Földi Rita klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, intézményünk Fejlődés és Neveléslélektani Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

A rendezvényről részletes beszámolót itt olvashatnak.

Károli Szabadegyetem – 2022. június 23. – Meghívott vendég: Pintér Sándor

A havonta egy alkalommal jelentkező rendezvénysorozat második eseményének meghívott vendége Dr. Pintér Sándor belügyminiszter volt, aki A Belügyminisztérium működése békében, pandémiában és háborúban című témában beszélgetett az est házigazdájával, Prof. Dr. Trócsányi László rektorral.

Az előadás részletes beszámolója ide kattintva olvasható.

Károli Szabadegyetem – 2022. május 25. – Meghívott vendég: Sulyok Tamás

Az első előadást – amelyre a Magyar Jogász Egylettel történő együttműködés keretében került sor – Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke Konszenzus vagy konfliktus – Az európai intézmények és a tagállamok viszonya, különös tekintettel a bírók közötti dialógusra címmel tartotta.

Házigazda és beszélgető partner: Prof. Dr. Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a Magyar Jogász Egylet elnöke, európai parlamenti képviselő

Az előadás részletes beszámolója ide kattintva olvasható.


Az ismeretterjesztő és tudományos előadásokra regisztráltak számára történelmi, vezetett séta lehetőségét is biztosítja az Egyetem az előadás helyszínén, a Károlyi–Csekonics-palotában.

A Károli Gáspár Református Egyetem ténylegesen is megnyitja kapuit azok előtt, akik kíváncsiak, nyitottak, felelősen gondolkodók és érdeklődnek a napjainkat, sorsunkat érintő témák iránt.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések