Bach zenéje utcán, téren, templomokban

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Bach Mindenkinek Fesztivál, amely az egynapos programból az évek során Kárpát-medencei fesztivállá nőtte ki magát. 2019. március 16-25-ig bárki részese lehet a zeneszerző-zseni művészetének templomokban, kulturális intézményekben, a Központi Vásárcsarnokban vásárolva vagy akár a Kálvin téri aluljáróban sétálva. A programsorozatról a fesztivál alapítója és igazgatója, Kovács Zalán László tubaművész mesélt nekünk.

fotó: Kovács Zalán

Hogyan indult útjára a Bach Mindenkinek Fesztivál?

2010-ben egy New York-i csellista, Dale Henderson úgy döntött, hogy a klasszikus zene iránti általános érdeklődést elősegíti azzal, hogy J. S. Bach születésének évfordulóján, tehát 2010. március 21-én kimegy egy New York-i metróperonra Bach műveket játszani, és ezt adja ajándékba az embereknek. Ebből a kezdeményezésből hamarosan láz lett Amerikában, majd szerte a világon, 2015-ben pedig már a világ 30-40 országában megrendezték a „Bach in the Subways”-re keresztelt programot. Magyarországon is ekkor került megrendezésre a programsorozat, de mi az első pillanatoktól kezdve Bach Mindenkinek Fesztiválra fordítottuk az elnevezést. Tartalmában hasonlót fejez ki ez a név, de a magyar aluljárókra való tekintettel igyekeztük elkerülni, hogy az emberekben negatív asszociációk alakuljanak ki a fesztivál kapcsán. Először mi is a szabad terekre, aluljárókba és a Központi Vásárcsarnokba vittük ki a programokat, majd 2017-re már háromnapos fesztivál lett belőle: koncerttermekben, templomokban, művelődési házakban szerveztük meg a programot. 2018-ban 33 településen 300 esemény került megrendezésre, közel 2500 fellépő részvételével.

Világszerte, így Magyarországon is a Bach Mindenkinek Fesztiválnak kikötése, hogy Bach műveket játszunk, és Bachon keresztül közvetítjük a zenei értékeinket, így Bach zenéje igazából egy eszköz e nemes célkitűzéshez. Minden programunk ingyenesen látogatható, és a zenészek is térítési díj nélkül vesznek részt a koncerteken. A Bach Mindenkinek Fesztivál szinte igazi kuriózum: a Bach in the Subway-nak Magyarország egy új struktúrát hozott létre, amit sem az amerikaiak, se Bach hazájában a németek nem tudtak megfogalmazni.

Miért lehet aktuális Bach napjainkban is?

Bach a saját korában forradalmár volt a zenében, amit akkor jóval kevesebben ismertek fel, mint amikor újra felfedezték. A tanítási célú darabjaival – mondjuk úgy: etűd iskoláival – tovább élt a neve, de a nagyszabású műveit, mint a passiókat, kantátákat csak a halála után 100 évvel fedezték fel újra, onnantól kezdve viszont egy nagy Bach-reneszánsz kezdődött el.

Utólag látjuk, hogy Bach a zenei környezetben egy kimagasló egyéniség, akihez hasonló se előtte, se utána nem volt még. Az egész zenei struktúra, összhangzattan, zeneelmélet, amiben gondolkodott, olyan magas szinten volt, hogy egészen a jazz korszakáig, a XX. század első pár évtizedéig kellett várni, hogy ugyanazt a szerkesztési módot, a négyeshangzatok végtelen, összes fordítását tartalmazó szerkesztést használják. Több száz évet kellet várni, hogy a zene odáig eljusson, ahol Bach az 1600-as évek végén, 1700-as évek elején tartott.

Mit nyújthat Bach zenéje egy mai fiatalnak?

Ennek a korosztálynak is – akármilyen legyen is a zenei stílusa -, egy pozitív megdöbbenés, amikor szabad tereken koncertzongorával, hárfával, sípos orgonával, csembalóval találkozik. A videóinkon olyan embereket is látni, akiknek az egész érdeklődési köre, egyénisége nem az az egyéniség, aki koncerttermekbe járna. Azzal, hogy mi lebontjuk a koncerttermek falait, és kivisszük eredeti valóságában a bachi zenét, illetve olyan hangszereket, amik utcán nem szoktak megfordulni, és jobbnál-jobb zenészek ezeken játszanak, megdöbbenést váltunk ki a fiatalokból. Olyat kapnak, amit a koncerttermekben is kaphatnának, de oda nem mennek el. Mi egy nagyon erős kapcsolatot alakítunk ki köztük és a klasszikus zene közt. Ez rendkívül eredményes, és nagy tömegekben tudnak találkozni fiatalok az eredeti bachi zenével. A fesztiválnak nagy a látogatottsága, a kb. 40 ezer fő egy klasszikus zenei fesztiválon szép létszám, és az online közvetítések révén még további félmillió emberhez juthatunk el ezekben a napokban.

2019-ben tovább fogunk frissíteni az előadói palettán, és jazz-zenészeket is bevonunk. Ők egyrészt bemutatják, hogy jazz-zenészek is énekelhetnek Bach műveket (pl.: Harcsa Veronika), ugyanakkor vannak olyan Bach művek, amiket jazzben is feldolgoznak. Nyilván választani kell, hogy mely művekről beszélünk, hiszen Bachnak is több struktúrájú és műfajú műve volt, ezek közül kell bölcsen választani. A jazz révén még sikeresebben szólíthatjuk meg a fiatal korosztályokat.

A fesztivál programjai közül melyeket ajánlaná a fiataloknak, egyetemistáknak?

A fesztivál során minden nap vannak nagykoncertek: a Mátyás templomban, a Szent István bazilikában, a MOM Kulturális Központban, a Gödöllői kastélyban, stb. Ezek általában nagynevű és populáris előadókkal kerülnek megrendezésre, ezek is érdekesek lehetnek. Hatalmas élmény a „Bach in the Subways” programok során, hogy a városban sétálgatva olyan különleges formációkkal, előadásokkal találkozhatunk, mint pl.: 20 tubából álló együttes, Bach zenéjére előadott tangó, népzenei átdolgozás a Góbé zenekarral. Bár ezek múltbéli események – a 2019-es fesztivál programjait hamarosan közzé tesszük -, a mostani fesztivál során is számos érdekességgel készülünk. Az idei év különlegessége, hogy egy egyházi vezetővel közös levélben hívtuk fel a református gyülekezetek figyelmét a fesztiválhoz való csatlakozásra, így ezekben a körökben is több programlehetőség várja majd az érdeklődőket.

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések