Szociális munka- és Diakónia Intézet
 
Intézetvezető: Dr. Bányai Emőke - főiskolai tanár

A szociális munkás képzés célja olyan szakemberek képzése, akik felkészültek az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerekről szóló elméletek felhasználásával, az emberi jogokon és a társadalmi igazságosság elvein alapuló, a társadalmi integrációt, a demokratikus viszonyok erősítését szolgáló szakmai szociális munka végzésére. Képesek az ember és a társadalmi környezete közötti harmónia kialakítására és megőrzésére, a feszültségeket hordozó viszonyok, szociális problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére, továbbá kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához. A leendő szakember hátrányos helyzetű emberekkel, csoportokkal – például szenvedélybetegekkel, menekültekkel, rászorultakkal –, és nemegyszer kilátástalan helyzetben lévő emberek problémáival találkozik. Ez egyrészt fokozott érzelmi terhelést jelent, másrészt empátiát, türelmet, felelősségteljes magatartást kíván. A képzés gyakorlat-orientált, szakmai gyakorlatokkal, és ehhez kapcsolódó csoportos feldolgozó szemináriumokkal.

A diakónia alapképzési szak célja olyan keresztyén szociális munkások képzése, akik a keresztyén értékekre támaszkodva, evangéliumi szellemben, a szociális munkára vonatkozó globális alapelvek és alapvető módszerek birtokában képesek a szükséget szenvedő embertársaiknak, holisztikus szemléletben segítséget nyújtani. Felkészültek a társadalmi feszültségek okozta egyenlőtlenségek kezelésében közreműködni és képesek együttműködni interprofesszionális módon az állam, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek szociális és egészségügyi intézményrendszerének különféle szakterületein munkálkodó szakemberekkel. A keresztény szociális munkás olyan készségekkel és képességekkel bír, amely segíti őt az egyének, családok, gyülekezetek problémamegoldó képességének fejlesztésében, az egyének és közösségeik társadalmi integrációjának támogatásában, a kívánatos együttműködés elősegítésében. A képzés megfelel a szociális képzésekre vonatkozó hazai és nemzetközi szakmai elvárásoknak, illeszkedik az európai térség szociális és diakóniai szakképzettségeivel szemben támasztott követelményekhez. Az alapfokozatot szerzetteknek lehetőségük nyílik a végzettségük és szakképzettségük szerinti elhelyezkedésre, illetve arra, hogy tanulmányaikat mesterképzésben folytassák.

Tanszékek
Szociális Tanulmányok Tanszék
Szociális Módszertani és Továbbképzési Tanszék
Diakóniai Tanulmányok Tanszék

Képzéseink
Szociális munka (BA) alapképzési szak, nappali és levelező munkarenden egyaránt
Diakónia (BA) alapképzési szak, nappali és levelező munkarenden egyaránt
Szociális alap- és szakvizsgára felkészítő tanfolyam
Szakmai továbbképzések

Oktatóink

Szociális Tanulmányok Tanszék
Dr. Bányai Emőke intézetvezető, főiskolai tanár banyai.emoke@kre.hu
Dr. Vályi Réka főiskolai docens valyi.reka@kre.hu
Dr. Fehér Boróka főiskolai docens, intézetvezető helyettes, tanszékvezető feher.boroka@kre.hu
Dr. Tóbiás László főiskolai docens tobias.laszlo@kre.hu
Szociális Módszertani és Továbbképzési Tanszék
Dr. Török Péter egyetemi docens, tanszékvezető torok.peter@kre.hu
Szokoli Erzsébet gyakorlati tanár szokoli.erzsebet@kre.hu
Süki-Szíjjártó Szilvia gyakorlati tanár suki.szijjarto.szilvia@kre.hu
Diakóniai Tanulmányok Tanszék
Birinyi Márk tanársegéd birinyi.mark@kre.hu
Rézsó-Nagy Réka gyakorlati tanár rezso.nagy.reka@kre.hu
Dr. Fruttus István Levente címzetes főiskolai tanár fruttus.istvan@kre.hu

Intézeti munkatárs:

Antalné Tóth Enikő intézeti koordinátor (Budapest)
E-mail: toth.eniko@kre.hu

Erdeiné Makra Julianna intézeti koordinátor (Nagykőrös)
E-mail: erdeine.makra.julianna@kre.hu