Nemzetközi hét a Károlin

2018. október 15-19. között az SZMDI oktatói és hallgatói egy gyermekvédelmi összehasonlító kurzus keretében szociális munkás és szociálpedagógus hallgatókat fogadtak a bochumi és goudai testvéregyetemeinkről.

Az első napon a csapatot a projekthét házigazdája, a KRE Hittudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Kocsev Miklós köszöntötte három nyelven, németül, hollandul és magyarul.

A hallgatók a hét során három, az egyetemünkön tanuló Erasmus+ diákkal (két spanyol és egy holland fiatal) négy gyermekvédelmi esetet vizsgáltak meg, és ehhez kapcsolódó állami, egyházi és civil szociális intézményeket, projekteket látogattak meg Budapesten és vidéki településeken. Október 18-án egy ünnepélyes záróalkalom keretében bemutatták eredményeiket, összehasonlítva a programban résztvevő országok gyermekvédelmi rendszerét az adott esetek kapcsán. A záróalkalmon részt vettek néhányan a program során meglátogatott intézmények, programok munkatársai közül is.

Reményeink szerint 2019. tavaszán magyar szociálismunkás-hallgatók egy csoportja viszonozhatja a látogatást a németországi Bochumban.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

PedKaszt

Közösségi Média

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont