KRE Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzat

A hallgatók egyetemi szintű képviseletét az Egyetemi Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzat (KRE HÖK, EHÖK) látja el. A KRE HÖK célja és feladata többek között az Egyetemre beiratkozott, azzal hallgatói jogviszonyban álló hallgatók érdekképviseletének ellátása valamennyi őket érintő – felsőoktatási – kérdésben minden egyetemi, regionális, ill. országos testületben.
Az EHÖK feladata továbbá a hallgatók egyetemmel kapcsolatos ügyeiben történő segítségnyújtás; a kari hallgatói önkormányzatokkal való kapcsolattartás, egyeztetés; a hazai – különös tekintettel a HÖOK – és nemzetközi hallgatói szervezetekkel történő kapcsolatteremtés, ill. együttműködés, valamint a szükséges anyagi feltételek megléte esetén kulturális, sport, szociális szervezeti egységek létrehozása, irányítása.
Az EHÖK legfőbb döntéshozó szerve a Választmány, amely szemeszterenként minimum egy rendes ülés tart.

Az EHÖK tagokat delegál az egyetem legfőbb döntéshozó szervébe, a Szenátusba, mindemellett részt vesz a Felsőoktatási Törvény által előírt egyetemi bizottságok munkájában.

Az EHÖK a kari hallgatói önkormányzatokat támogató tevékenységeken kívül programszervezési tevékenységet is folytat. Az EHÖK-höz kötődik a Tréninghét keretén belül megrendezésre kerülő Sportnap elnevezésű rendezvény, de emellett az évközi programokban is szerepet vállal, továbbá, segítséget nyújt a kari hallgatói önkormányzatoknak.

A hallgatói érdekképviselet legközvetlenebb szintjét a kari hallgatói önkormányzatok látják el. A kari önkormányzatok képviselői részt vesznek a kari szintű döntéshozói fórumokon (Kari Tanács, Tanulmányi Bizottság, Kreditátviteli Bizottság stb.), kiterjedt rendezvényszervezési feladatokat látnak el, továbbá segítik a hallgatókat minden, a felsőoktatást érintő ügyben.

A KRE EHÖK Elnök: Jobb Dániel

E-mail: jobb.daniel@kre.hu