Bocskai István Kollégium

Károli Gáspár Református Egyetem Bocskai István Kollégiuma
1042 Budapest, Hajnal u. 13.

Történeti információ

A Karnak saját kollégiuma van az oktatási épülettől 200 méterre, amely 50 fő részére biztosít elhelyezést. A Bocskai István Kollégium alapfeladata, hogy a Karra felvett nappali tagozatos, államilag támogatott vagy önköltséges/költségtérítéses hallgatóknak az elhelyezését biztosítsa a tanulmányaik ideje alatt, akik a képzési hely (Budapest) közigazgatási határain kívül rendelkeznek állandó lakhellyel és a bentlakásos ellátásra rászorulnak. Az elhelyezésre 3 fős szobákban van lehetőség, külön fürdőszobával és konyhával. A kis kollégiumi közösség lehetőséget biztosít arra, hogy az alapfeladaton túl a közösségi életet is elmélyítsük. Ez egyszerre jelenti a könnyedebb programok lehetővé tételét, de a szakmai programok szervezését is. A kollégium keretein belül működik a Bocskai István Szakkollégium, amely saját felvételi eljárással a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók számára további anyagi és szellemi támogatást is nyújt.

Bekerülési lehetőség, felvételi eljárás, díjak

A kollégiumi felvételi eljárás a felsőbb éves hallgatók számára minden tanév utolsó hónapjaiban van. Az elsőéves hallgatók számára a felvételről értesítő döntéssel egyidejűleg postázzuk a kollégiumi felvételi kérelem űrlapját és a szükséges tájékoztatásokat. A felvételi kérelmek beérkezését követően augusztusban elbíráljuk a pályázatokat, és kiértesítjük a hallgatókat a döntésről. A beköltözésre a tanév megkezdését megelőző hétvégén van lehetőség. Az államilag támogatott hallgatók díja – a Szenátus határozata alapján – 13.000 Ft, az önköltséges/ költségtérítéses hallgatók számára a kollégiumi térítési díj 21.500 Ft.


Óbudai Diákhotel

Cím: H-1037 Budapest, Kunigunda útja 25-27.
E-mail: obudai.koll@kre.hu
Tel.: +36 1 455 90 60

http://www.kre.hu/portal/index.php/szolgaltatasaink/kollegiumok/obudai-diakhotel.html

Az Óbudai Diákhotel külön épületszárnyában 253 hallgatónak tudunk férőhelyet biztosítani. A 2 ágyas szobákban személyenként ágy, íróasztal, szék, könyvespolc, szekrény található, illetve lakóegységenként 1 hűtőszekrény. Szintenként közös mosó és konyha-étkező található, ezen kívül tanulószoba, számítógépterem, mosókonyha, nyomtatási és fénymásolási lehetőség, büfé, konditerem.

Kik nyerhetnek felvételt?
Az Óbudai Kollégiumba a Bölcsészettudományi Kar, az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Tanítóképző Főiskolai Kar nappali munkarendű, állami ösztöndíjjal támogatott képzésben és nappali munkarendű, önköltséges, illetve költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatói nyerhetnek felvételt.

A felvételi folyamat minden esetben az egyetem honlapjáról letölthető jelentkezési lap leadásával kezdődik. Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapokat postai úton juttassák el a Rektori Hivatal címére (1091 Budapest, Kálvin tér 9.)

Elsőéves hallgatóként bővebb információt az egyetemi kollégiumi felvételi eljárást követően a sikeres felvételről szóló kiértesítésben kapnak (de a felvételi lapokon is találnak alapvető információkat), illetve a obudai.koll@kre.hu címen tehetik fel esetlegesen felmerülő kérdéseiket.

Kollégiumi térítési díjak
A magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgatók kollégiumi térítési díja – a Szenátus határozata alapján – 13.000 Ft, az önköltséges/ költségtérítéses hallgatók számára a kollégiumi térítési díj 21.500 Ft.

Megközelíthetőség, tömegközlekedési kapcsolatok:
• Villamos megállók: 1, 17, 41
• Buszmegállók: 9, 60
• Éjszakai megállók: 901, 937, 960