Bocskai István Kollégium

Károli Gáspár Református Egyetem Bocskai István Kollégiuma
1042 Budapest, Hajnal u. 13.

Történeti információ

A Karnak saját kollégiuma van az oktatási épülettől 200 méterre, amely 50 fő részére biztosít elhelyezést. A Bocskai István Kollégium alapfeladata, hogy a Karra felvett nappali tagozatos, államilag támogatott vagy önköltséges/költségtérítéses hallgatóknak az elhelyezését biztosítsa a tanulmányaik ideje alatt, akik a képzési hely (Budapest) közigazgatási határain kívül rendelkeznek állandó lakhellyel és a bentlakásos ellátásra rászorulnak. Az elhelyezésre 3 fős szobákban van lehetőség, külön fürdőszobával és konyhával. A kis kollégiumi közösség lehetőséget biztosít arra, hogy az alapfeladaton túl a közösségi életet is elmélyítsük. Ez egyszerre jelenti a könnyedebb programok lehetővé tételét, de a szakmai programok szervezését is. A kollégium keretein belül működik a Bocskai István Szakkollégium, amely saját felvételi eljárással a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók számára további anyagi és szellemi támogatást is nyújt.

Bekerülési lehetőség, felvételi eljárás, díjak

A kollégiumi felvételi eljárás a felsőbb éves hallgatók számára minden tanév utolsó hónapjaiban van. Az elsőéves hallgatók számára a felvételről értesítő döntéssel egyidejűleg postázzuk a kollégiumi felvételi kérelem űrlapját és a szükséges tájékoztatásokat. A felvételi kérelmek beérkezését követően augusztusban elbíráljuk a pályázatokat, és kiértesítjük a hallgatókat a döntésről. A beköltözésre a tanév megkezdését megelőző hétvégén van lehetőség. Az államilag támogatott hallgatók díja – a Szenátus határozata alapján – 13.000 Ft, az önköltséges/ költségtérítéses hallgatók számára a kollégiumi térítési díj 21.500 Ft.


Óbudai Diákhotel

Az Óbudai Diákhotelbe a Károli Gáspár Református Egyetem aktív státusszal rendelkező, nappali munkarendű állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzésben résztvevő hallgatói nyerhetnek felvételt.

Részletes tájékoztatót az alábbi linken talál:
http://www.kre.hu/portal/index.php/szolgaltatasaink/kollegiumok/obudai-diakhotel.html http://www.kre.hu/portal/images/doc/Obudai-Diakhotel-TAJEKOZTATO.pdf