^Vissza a lap tetejére
  • 1 Sajtó
    A sajtómunkatársak regisztrációját 2015. március 27. (péntek) 12 óráig várjuk a pr.marketing@kre.hu címen!
  • 2 XXXII.OTDK –Társadalomtudományi Szekció – előkészületek
    2014.szeptember 30-án a Társadalomtudományi Szekció Szakmai Bizottsága látogatást tett a KRE BTK-n, hogy felmérje, milyen lépéseket tettünk ezidáig a 2015. tavaszán lebonyolítandó rendezvény sikeres megvalósításának érdekében.
  • 3 Kari Tehetségnap a Károlin
    2014. májusában az NTP-TDK program keretén belül a KRE BTK 17 hallgatója vett részt a kar által megrendezett Tehetségnapon, ahol lehetőségük nyílt TDK-dolgozat írására, tanszéki, illetve kari tudományos tevékenység szervezésének támogatására, és a Kari Tehetségnapon tudományos bemutatkozásra, amikor is az önállóan kutatott témákról, TDK témákról 15 perces előadást prezentáltak a hallgatók, melyet diszkusszió követett.
  • 4 Tehetséggondozás a KRE BTK-n
    A Károli BTK tudományos diákköri tevékenysége igen sikeresnek mondható – egyes szakok esetében az országos rangsorokban elfoglalt jó helyezés részben az utóbbi egy évtizedben itt született eredményeknek köszönhető. A diákköri munka ezért is stratégiai terület, az elért eredmények alapján a Kar egyik legfontosabb erőssége. A BTK-n 13 tudományos diákkör működik, melyek munkáját a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa (KTDT) koordinálja.
  • 5 OTDK Rádió
    Izgalmas riport Dr. Vassányi Miklóssal a KRE Bölcsészettudományi Kar tudományos, Erasmus, CEEPUS ügyekért felelős dékánhelyettesével, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet, Szabadbölcsészet Tanszék tanszékvezető egyetemi docensével, az OTDK Társadalomtudományi Szekció ügyvezető titkárával. http://www.kre.hu/otdk/index.php/otdk-radio
baner
RSS
pb251181
 
Részletek Letöltés
pb251182
 
Részletek Letöltés
pb251183
 
Részletek Letöltés
pb251184
 
Részletek Letöltés
pb251185
 
Részletek Letöltés
pb251186
 
Részletek Letöltés
pb251187
 
Részletek Letöltés
pb251189
 
Részletek Letöltés
pb251190
 
Részletek Letöltés
pb251191
 
Részletek Letöltés
pb251215
 
Részletek Letöltés
pb251216
 
Részletek Letöltés
pb251217
 
Részletek Letöltés
pb251219
 
Részletek Letöltés
pb251222
 
Részletek Letöltés
pb251193
 
Részletek Letöltés
pb251194
 
Részletek Letöltés
pb251195
 
Részletek Letöltés
pb251196
 
Részletek Letöltés
pb251197
 
Részletek Letöltés
pb251199
 
Részletek Letöltés
pb251200
 
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery
Copyright © 2014.


Facebook twitter flicker skype youtube digg