^Vissza a lap tetejére
  • 1 Sajtó
    A sajtómunkatársak regisztrációját 2015. március 27. (péntek) 12 óráig várjuk a pr.marketing@kre.hu címen!
  • 2 XXXII.OTDK –Társadalomtudományi Szekció – előkészületek
    2014.szeptember 30-án a Társadalomtudományi Szekció Szakmai Bizottsága látogatást tett a KRE BTK-n, hogy felmérje, milyen lépéseket tettünk ezidáig a 2015. tavaszán lebonyolítandó rendezvény sikeres megvalósításának érdekében.
  • 3 Kari Tehetségnap a Károlin
    2014. májusában az NTP-TDK program keretén belül a KRE BTK 17 hallgatója vett részt a kar által megrendezett Tehetségnapon, ahol lehetőségük nyílt TDK-dolgozat írására, tanszéki, illetve kari tudományos tevékenység szervezésének támogatására, és a Kari Tehetségnapon tudományos bemutatkozásra, amikor is az önállóan kutatott témákról, TDK témákról 15 perces előadást prezentáltak a hallgatók, melyet diszkusszió követett.
  • 4 Tehetséggondozás a KRE BTK-n
    A Károli BTK tudományos diákköri tevékenysége igen sikeresnek mondható – egyes szakok esetében az országos rangsorokban elfoglalt jó helyezés részben az utóbbi egy évtizedben itt született eredményeknek köszönhető. A diákköri munka ezért is stratégiai terület, az elért eredmények alapján a Kar egyik legfontosabb erőssége. A BTK-n 13 tudományos diákkör működik, melyek munkáját a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa (KTDT) koordinálja.
  • 5 OTDK Rádió
    Izgalmas riport Dr. Vassányi Miklóssal a KRE Bölcsészettudományi Kar tudományos, Erasmus, CEEPUS ügyekért felelős dékánhelyettesével, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet, Szabadbölcsészet Tanszék tanszékvezető egyetemi docensével, az OTDK Társadalomtudományi Szekció ügyvezető titkárával. http://www.kre.hu/otdk/index.php/otdk-radio
baner

KRE BTK OTDK-eredményei - Tehetséggondozás a Karon

A KRE BTK tehetséggondozó és tudományos diákköri tevékenységéről


A diákköri tevékenység területén a BTK Kari Tudományos Diákköri Tanács igen sikeresnek mondható, egyes szakok (magyar, pszichológia) esetében az országos rangsorokban elfoglalt jó helyezés jórészt az utóbbi egy évtizedben itt született eredményeknek köszönhető. Mivel a tudományos diákköri tevékenység a bolognai rendszerben a graduális képzés elitképzési lehetőségeként definiálja magát, ezért az utóbbi évtizedben az országos versenyeken való eredményesség az egyes szakok első számú eredményességi, versenyképességi mutatójává vált. A diákköri munka ezért is stratégiai terület, a Kar szempontjából pedig komoly tőke, amely az elért eredmények alapján a Kar egyik legfontosabb erőssége.

A siker okai a Kar „méreteiben” és „korában” keresendők: a kis létszámú évfolyamok lehetőséget kínálnak a tutoriális rendszer erősítésére, amely a kutatói műhelyek kialakulását is segíti. Az oktatói gárda viszonylag fiatal átlagéletkora hasonlóképpen elősegíti a fiatalokkal, a tudományos utánpótlással való sikeres kommunikációt. Az utánpótlás-nevelés szempontjából a kutatói életpálya korai szakasza általában a legaktívabb, és ezt Karunk előnyére tudta fordítani.

A fentiekre tekintettel stratégiai kérdésként kezeljük a diákköri munkát, valamint a diákköri munkában eredményesen részt vállaló oktatók, kutatók kiemelt támogatását. A Kar törekszik az eredményességi mutatók érvényesítésére az egyes szakok minősítésében, támogatásában.

A BTK-n jelenleg 13 tudományos diákkör működik, melyek munkáját a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa koordinálja. A diákköri tevékenység jelenlegi szervezeti keretei 2003-ban alakultak ki. Ekkor Belényi Gyula professzor létrehozta a Kar Tudományos Diákköri Tanácsát, melynek ő volt az első elnöke. A KTDT elnökségét Belényi Gyulától 2005-ben Hansági Ágnes egyetemi docens (jelenleg az OTDT Humán Tudományi Szakmai Bizottságának elnökhelyettese) vette át, 2010-től pedig Vassányi Miklós tudományos dékánhelyettes irányítja a Tanács munkáját. A Diákköri Tanács az egyes diákköröket vezető minősített egyetemi oktatókból, valamint a kari hallgatói referensből áll.

A KTDT az elmúlt években komoly hangsúlyt helyezett a korai tehetség-felismerésre, az alapképzésbe belépő, tehetséges és a kutatás iránt elkötelezett hallgatók korai bevonásába. Ennek bázisát az egyes diákkörök alkotják, amelyek munkáját a tudományos diákkörök vezetői – egyben a KTDT tagjai – koordinálják. Ők tartják a kapcsolatot azokkal a tutorokkal, nevelőtanárokkal, akik évek óta elkötelezetten foglalkoznak az utánpótlás-neveléssel. A rendszeres konzultáció és tapasztalatcsere megkönnyíti az egyes diákkörök közötti kooperációt, a hallgatók számára pedig – főleg a korai fázisban, az interdiszciplináris területeken – az átjárhatóságot. A KTDT legfőbb hitvallása, hogy bár minden csak a tutor és a diák, a nevelőtanár és tanítványa közötti sikeres együttműködésre épülhet, a fiatal, kutatás iránt kedvet érző bölcsészhallgatók tudományos szocializációjában és fejlődésében, az egyes szakmai kompetenciaterületek fejlesztésében mégis hasonlóan kitüntetett szerepet játszik a műhely, a diákkör, ahol a kutató diákok és mentoraik az egyes workshopok, felolvasások és szakmai viták alkalmával találkozhatnak, és a fiatalok megtanulhatják a jó kooperáció alapszabályait. Az ilyen jól kooperáló csoportokban az egyéni teljesítmény is mindig gyorsabban nő. Ezért igyekszünk a témavezető tanárok által megtalált hallgatókat mielőbb beépíteni egy ilyen közösségbe, és elősegíteni, hogy a diáktudományos hálózat részeivé válhassanak. A jelen projektben tíz TDK-ból válogattunk össze hallgatókat. A kutató diákok között vannak olyanok, akik még csak most kerültek komolyabban a diáktudományos munka közelébe, de olyanok is, akik már a mesterképzésben vesznek részt, és a doktori képzésre készülnek fel. A tanárok kooperációja a diákkörökben a hallgatók számára azt is lehetővé teszi, hogy a saját tutoruk mellett más tanárokkal, különféle kutatási-módszertani eljárásokkal is megismerkedjenek. Már az anyaggyűjtés, korpuszkijelölés korai szakaszában is törekszünk arra, hogy a kutató diákok a közösségben bemutathassák a folyó kutatásokat, vitára bocsássák azokat, és folyamatosan nyomon kövessék egymás eredményeit. A kész dolgozatok bemutatása tehát csak a folyamat záróaktusa, a folyamatos kooperáció a kutatás teljes folyamatát kíséri.

2008. április 28–29-én a Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján összesen 71 dolgozat került bemutatásra három szekcióban (Humán Tudományi, Pedagógiai-pszichológiai, Közművelődési és Könyvtártudományi, valamint Társadalomtudományi Szekció), összesen 12 zsűri előtt (Anglisztika, angol irodalom [2] Anglisztika, angol nyelvészet [3]; Anglisztika, amerikai irodalom [3]; Germanisztika [6]; Japán [4]; Kommunikáció és médiatudomány [20]; Magyar irodalom, komparatisztika, irodalomelmélet [4]; Magyar irodalom, régi és klasszikus magyar irodalom [2]; Magyar irodalom, modern magyar irodalom [6]; Magyar nyelvtudomány [8]; Pszichológia [9]; Történelem [4]). A XXIX. OTDK-n a Kar hallgatói összesen 37 dolgozatot mutattak be (Humán Szekció: 26; Társadalomtudomány: 5; Pedagógia-pszichológia: 6), ebből hét dolgozat szerzett az országos versenyen helyezést.

2010. április 26. és 28. között harmadik alkalommal rendezte meg a Bölcsészettudományi Kar Diákköri Tanácsa a Tudományos Diákköri Napokat. A rendezvénysorozat alkalmat kínált a Karon működő tudományos diákkörök bemutatkozására, a tudományos diákköri munka szélesebb körben való megismertetésére, népszerűsítésére. A programsorozat keretében került sor a Kar hagyományos, tavaszi Diákköri Konferenciájára is. 12 tagozatban, 12 zsűri előtt a Kar 61 diákköröse mindösszesen 56 pályamunkát mutatott be. A XXX. Jubileumi OTDK-ra 50 dolgozat jutott tovább, melyek közül 10 szerzett országos dobogós helyezést, és szereztünk egy különdíjat is.

2011. november 15-én a TÁMOP-pályázaton nyertes demonstrátorok részvételével tartottunk konferenciát 15 hallgató és témavezetőik részvételével. Az esemény kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy a hallgatók beszámoljanak TDK-kutatásaik aktuális állásáról, valamint hogy konferencia-rutint szerezzenek.

2011. november 17-18-án, Szegeden, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán nyolc hallgatóval részt vettünk a III. Kárpát-medencei Keresztény Tudományos Diákköri Konferencián, ahol 1 országos második helyezést értünk el irodalomtudomány, anglisztika tudományterülen (Bonácz Ágnes).

A 2013-as, XXXI. OTDK-ra nem utolsósorban a korábbi TÁMOP-támogatás eredményeképpen 48 hallgatót tudtunk delegálni, akik 6 első, 5 második, 3 harmadik helyezést, valamint 4 különdíjat szereztek. Az eredmény a részt vevő dolgozatok arányában és a Kar hallgatói létszámához mérten is kiemelkedő.

Copyright © 2014.


Facebook twitter flicker skype youtube digg