Egyetemi Hallgatói Önkörmányzat (EHÖK)
KRE Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzat
A hallgatók egyetemi szintű képviseletét az Egyetemi Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzat (KRE HÖK, EHÖK) látja el. A KRE HÖK célja és feladata többek között az Egyetemre beiratkozott, azzal hallgatói jogviszonyban álló hallgatók érdekképviseletének ellátása valamennyi őket érintő – felsőoktatási – kérdésben minden egyetemi, regionális, illetve országos testületben.
Az EHÖK feladata továbbá a hallgatók egyetemmel kapcsolatos ügyeiben történő segítségnyújtás; a kari hallgatói önkormányzatokkal való kapcsolattartás, egyeztetés; a hazai – különös tekintettel a HÖOK – és nemzetközi hallgatói szervezetekkel történő kapcsolatteremtés, illetve együttműködés, valamint a szükséges anyagi feltételek megléte esetén kulturális, sport, szociális szervezeti egységek létrehozása, irányítása.
Az EHÖK legfőbb döntéshozó szerve a Küldöttgyűlés, amely szemeszterenként minimum egy rendes ülés tart. A Küldöttgyűlés 15 főből áll (minden karról 3-3 hallgató tagja a testületnek). Az operatív feladatok ellátását az Elnök és az Alelnök végzi. Az EHÖK jelenleg 7 hallgatót (EHÖK Elnök, EHÖK alelnök, valamint 5 kari elnök) delegál az egyetem legfőbb döntéshozó szervébe, a Szenátusba, mindemellett részt vesz a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény által előírt egyetemi bizottságok munkájában.
Az EHÖK a kari hallgatói önkormányzatokat támogató tevékenységeken kívül programszervezési tevékenységet is folytat. Az EHÖK-höz kötődik a Tréninghét keretén belül megrendezésre kerülő Sportnap elnevezésű rendezvény, de emellett az évközi programokban is szerepet vállal, továbbá, segítséget nyújt a kari hallgatói önkormányzatoknak.
A hallgatói érdekképviselet legközvetlenebb szintjét a kari hallgatói önkormányzatok látják el. A kari önkormányzatok képviselői részt vesznek a kari szintű döntéshozói fórumokon (Kari Tanács, Tanulmányi Bizottság, Kreditátviteli Bizottság stb.), kiterjedt rendezvényszervezési feladatokat látnak el, továbbá segítik a hallgatókat minden, a felsőoktatást érintő ügyben.
A KRE EHÖK Elnök: Szalai Benedek, elnök
E-mail: szalai.benedek@kre.hu