A Károli BTK tudományos diákköri tevékenysége igen sikeresnek mondható – egyes szakok esetében az országos rangsorokban elfoglalt jó helyezés részben az utóbbi egy évtizedben itt született eredményeknek köszönhető. A diákköri munka ezért is stratégiai terület, az elért eredmények alapján a Kar egyik legfontosabb erőssége.
A BTK-n 13 tudományos diákkör működik, melyek munkáját a Kar Tudományos Diákköri Tanácsa (KTDT) koordinálja. A KTDT rendszeresen ülésezik, 2010 óta Vassányi Miklós tudományos dékánhelyettes elnökletével. A TDK-munka bázisát a szakos diákkörök alkotják, amelyeket a szakos TDK-felelős tanárok, a KTDT tagjai koordinálnak.
2011-es XXX. Jubileumi OTDK-ra 50 dolgozat jutott tovább a Karról, melyek közül 10 szerzett országos dobogós helyezést, és szereztünk egy különdíjat is. A 2013-as, XXXI. OTDK-ra nem utolsó sorban a korábbi TÁMOP-támogatás eredményeképpen 48 hallgatót tudtunk delegálni, akik 6 első, 5 második, 3 harmadik helyezést, valamint 4 különdíjat szereztek. Az eredmény a részt vevő dolgozatok számához képest és a Kar hallgatói létszámához mérten is kiemelkedő.
A 2015 tavaszán megrendezésre kerülő XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekció rendezési jogát az OTDT döntése alapján Karunk nyerte el. Az előkészítő munkálatok 2014 februárjában kezdődtek el: megalakult a Szekció kari Szervezőbizottsága, amely üléseit havi rendszerességgel tartja. A Szekció kari Szervezőbizottságának vezetése rendszeresen részt vesz az OTDT által szervezett értekezleteken.