Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógiai és Pszichológiai Kar
Pszichológiai Doktori Iskola

tormanoja@gmail.com

---

Absztrakt

A kutatás célja annak feltárása volt, hogy vélekednek a magyar maratonisták a holtpont élményről és milyen stratégiákat alkalmaznak annak leküzdésére. Az eredmények segíthetik a sportolókat az élménnyel való megküzdésben.

A 27. Budapest Maraton teljesítői közül 278 fő vett részt az internetes kutatásban. A kitöltők átlag életkora 37,8 év, 78,1%-uk volt férfi, 43,2%-uk élete első maratonját teljesítette. A kitöltés során nyitott kérdések segítségével a futás során jelentkező holtpont élményről alkotott elgondolásaik, tapasztalataik megfogalmazására kértük a futókat.

A kitöltők 77,3%-a számolt be holtpont élményről, amit 73,9%-uk elkerülhetőnek tart. A sportolók többsége a megterhelés hatására bekövetkező fáradást (37,2%), nem megfelelő felkészülést (33,5%) vagy rossz taktika választását (15,8%) tekinti kiváltó tényezőnek. A holtpont leküzdéséhez használt eszközként a legtöbben önbuzdítással élnek (34,4%). A pozitív gondolatokat alkalmazóknál később jelentkezett a holtpont élmény (p<0,05) és rövidebb ideig is tartott (p<0,1), valamint kevesebb holtponton kellett átesniük (p<0,05), mint a negatív gondolatokról is beszámolóknak.

A kutatás eredményeként közelebb kerültem a magyar maratonisták holtpontról alkotott képének megértéséhez, az általuk alkalmazott stratégiák hatásosságának vizsgálatához.

Bevezetés

Szinte minden sportághoz köthetünk sajátos élményeket, nehézségeket. Az állóképességi sportokat űzők számára egy ilyen jellegzetes élményt jelent a holtpont jelensége. A maratonisták körében „falként” is emlegetett élménnyel kapcsolatban már születtek kutatások, azonban a mai napig sok megválaszolatlan kérdéssel találkozhatunk. Az alábbiakban az eddigi tanulmányok mellett saját eredményeim bemutatását szeretném megkísérelni, remélve, hogy vizsgálataim közelebb visznek minket a holtpont jelenségének megértéséhez.

A holtpont alatt egy olyan jelenséget értünk, mely a szervezet átmeneti válságával jár, azzal a szubjektív érzéssel kísérve, hogy nem tudjuk folytatni a sporttevékenységünket; ha azonban a folytatás mellett döntünk, túljutunk a nehézségeken, munkavégző képességünk visszatér (Pavlik, 2011). A holtpont kapcsán leggyakrabban a fáradtság és fájdalom érzését tapasztalják meg a sportolók. Végtagjaikat elnehezültnek, zsibbadtnak érzik, szédülésről, hányingerről panaszodnak, gyakran kedvetlennek, motiválatlannak érzik magukat, és felmerül bennük a verseny vagy edzés feladása, abbahagyása. Ha mindezek ellenére folytatják a mozgást, egy idő után megkönnyebbülnek, erejük és mozgáskedvük visszatér, újult erőre kapnak (Büchler, 1963, Stevinson, Biddle, 1998, Pavlik, 2011).

A fogalom meghatározásában és a tünetek leírásában megegyezik a hazai és a nemzetközi szakirodalom, azonban az időbeli előfordulás és a jelenség okainak megvitatásakor már találhatunk különbségeket. A magyar szerzők szerint a holtpont általában az edzés, verseny kezdetén lép fel, melyért a szervezet mozgáshoz való alkalmazkodásának mechanizmusai, illetve azok késése tehető felelőssé. Leggyakrabban a belső hőmérséklet emelkedését említik, melyet egy kicsit késve követ a verejtékezés, ami aztán az enyhülést hozza a kellemetlen tünetekben. További magyarázatul szolgálhat a hörgők átmérőjének változása következtében kialakuló oxigénhiány, az izmok és belső szervek vérellátása között fellépő különbségek, a tejsav hírtelen felhalmozódása, vagy az idegrendszer kimerülése (Pavlik, 2011). A nemzetközi szakirodalomban szűkebben, szinte csak a maraton kapcsán beszélnek a holtpont jelenségéről, melyre a „wall”, azaz „fal” kifejezéssel utalnak. Gyakran találkozhatunk a „hitting the wall” szókapcsolattal, mely már magába foglalja a negatív élmény leküzdését is. A fal a táv háromnegyedénél, azaz a 30. km környékén jelentkezik, kialakulásáért a cukoranyagcseréről zsíranyagcserére történő átállás tehető felelőssé (Morgan, Pollock, 1977, Stevinson, Biddle, 1998, Latta, 2003, Rapoport, 2010). A definíció tehát még nem tekinthető egyöntetűnek és teljesen letisztultnak. Elképzelhető, hogy annak ellenére, hogy tüneteiben hasonló élményről beszélnek, valójában nem ugyanazt a jelenséget értik alatta, esetleg ugyanannak a jelenségnek különböző típusait definiálják.

A holtponttal kapcsolatos első kutatások Morgan és Pollock (1977) nevéhez köthetők, akik maratonistákat kérdeztek a futás során alkalmazott kognitív stratégiáikról. Interjúikból kiderült, hogy az elit és amatőr sportolók máshogy vélekednek a holtpont természetéről és más stratégiákat is használnak futás közben. A szerzőpáros kétféle kognitív stratégiát különböztetett meg, mely kategóriák sokáig meghatározói lettek e kutatási iránynak. Asszociatív kognitív stratégiának tekintettek minden olyan gondolatot, mely a figyelem fókuszát a testi érzetekre, vagy a teljesítmény szempontjából fontos tényezőkre irányította. A disszociatív stratégiák csoportjába sorolták azokat a gondolatokat, melyek célja a szenzoros visszajelzésről való leválasztódás, a figyelem elterelése volt. Eredményeik szerint az amatőr sportolók elkerülhetetlennek tartják a holtpont élmény megélését egy maraton alatt, és inkább disszociatív stratégiákat alkalmaznak, míg az elit versenyzők csak mítosznak tekintik a jelenséget, amely asszociatív stratégiák segítségével kivédhető. Morgan (1978) a válaszokból arra következtetett, hogy disszociatív stratégiák alkalmazása esetén nagyobb az esély a sérülések kialakulására és a holtpont megélésére, mivel a futó nem észleli időben a figyelmeztető jelzéseket, így nem tud védekezni sem ellenük.

A későbbi kutatások csak részben támasztották alá a Morgan és Pollock által találtakat. Summers, Sargent, Levey és Murray (1982) 363 amatőr maratonistákkal végzett felmérése során semmilyen összefüggést nem talált a holtpont megjelenése és az alkalmazott kognitív stratégiák típusa között, Masters és Lambert (1989) pedig a sérülés miatt a verseny feladására kényszerülőknél az asszociatív stratégiák emelkedett számát találta a kiállás előtt. Eredményeik Okwumabua (1985) és Summers és mtsai. (1982) kutatásaihoz hasonlóan azt is cáfolták, hogy az amatőrök inkább disszociációval élnének. Verseny közben a profikhoz hasonlóan ők is inkább asszociáltak, a disszociáció magasabb mértékét mindkét csoport esetén edzések közben figyelték meg (Masters, Lambert, 1989, Summers és mtsai., 1982). Az eredmények összevetését nehezíti, hogy a szerzők nem azonos értelemben használták az asszociáció-disszociáció terminusokat. Míg Morgan és Pollock munkájában (1977) főként a testi érzetekre való figyelés és az azoktól való eltávolodás különböztette meg a kategóriákat, addig Masters és Lambert (1989) a teljesítményhez való köthetőség alapján címkézte a gondolatokat. A későbbi kutatásokban a terminológiák használata tovább bonyolódott azzal, hogy asszociáció és disszociáció helyett külső és belső fókuszról beszéltek a kutatók (Pennebaker, Lightner, 1980, Acevedo, 1992), ahol a belső fókuszon a testi érzetekre való koncentrálást, míg külsőn a környezeti ingerekre való odafigyelést értették. Ide soroltak minden olyan gondolatot is, ami a testi érzetektől való leválasztódást szolgálta. Felosztásuk nem bizonyult hosszú életűnek, hiszen a külső fókuszú stratégiát túláltalánosított, homályos kategóriává alakították, ami indokolatlanná tette alkalmazását (Stevinson, Biddle, 1998). Acevedo (1992) ultrafutókkal dolgozó kutatása azonban megvilágította, hogy kettőnél több kategóriára lesz szükség ahhoz, hogy a futás során feltörő sokszínű gondolatáramot megfelelően le tudják írni. Hasonló megállapításra jutott Padgett és Hill (1989), valamint Goode és Roth (1993) is. Utóbbi szerzőpárosnak faktoranalízis segítségével sikerült is a disszociatív kategórián belül négy típust elkülönítenie (külső környezet, személyes kapcsolatok, mindennapos események, spirituális kapcsolat).

A fent bemutatott kutatásokat sok kritika érte főként retrospektív adatgyűjtési technikájuk miatt. Feltételezhető, hogy igen nehéz utólag maradéktalanul felidézni azt a több órás gondolatáramot, ami egy maratont kísér. Schomer (1986) ezért diktafonos adatrögzítéssel próbálkozott, a résztvevők beszámolói alapján azonban a gondolatok verbalizálása futás közben több akadályba is ütközött, így felhagytak ennek a technikának az alkalmazásával.

A számos, ám eltérő fogalmi rendszerrel dolgozó kutatás eredményeinek összegzésére és egy új egységes fogalmi rendszer kidolgozására Stevinson és Biddle (1998) tett kísérletet. Két dimenzió - a feladathoz való kötödés és a figyelem iránya - mentén alakították ki négyes kategóriarendszerüket, melyben asszociatív külső és belső, valamint disszociatív külső és belső stratégiákat különítettek el. Maratonistákkal végzett kutatásuk során igazolták a korábbi eredményeket (Masters, Lambert, 1989, Okwumabua, 1985, Summers és mtsai., 1982), melyek szerint az amatőr futók is az asszociatív stratégiákat részesítik előnyben. Morgan (1978) elképzeléseihez igazodik, hogy a holtponton átesettek esetében a belső disszociatív stratégiák magasabb számát találták, ugyanakkor a belső asszociáció vezetett a holtpont korábbi és hosszabb idejű megjelenéséhez.

Az ezredforduló után a kutatók érdeklődése újra a holtpont fenomenológiai megközelítése felé fordult. Manuel (2000) kvalitatív kutatásában úgy találta, hogy az amatőrök sokkal gyakrabban és korábban tapasztalják meg az élményt, mint profi társaik, és elkerülhetetlennek tartják azt. Buman és mtsai. (2008) pedig a futás 24 jellegzetességét vizsgálva négy karakterisztikumról állapította meg, hogy szerepet játszanak a holtpont kialakulásában: a generalizált fáradtság, az egyre lassuló tempó, a gyaloglásra való vágy érzése, és a futam teljesítésére való figyelemváltás bizonyultak előrejelzőnek. Eredményeik szerint a férfiak és azok, akik feltételezték a verseny előtt, hogy részük lesz az élményben, gyakrabban találkoztak vele.

Az utóbbi időben Salmon, Hanneman és Harwood (2010) tekintették át a kognitív stratégiák szakirodalmát. Cikkükben az eddig összegyűlt eredményekről, és az elmúlt tíz év fejleményeiről számoltak be. Úgy vélik, hogy annak ellenére, hogy több tanulmány is megfogalmazott ajánlásokat (Masters, Ogles, 1995, Stevinson, Biddle, 1998) az elmúlt tíz év sem hozott nagy változásokat. Véleményük szerint problémát jelent magának a disszociáció szónak, mint megküzdési stratégiának a használata, mivel a klinikumban más jelentéssel bír ez a kifejezés. Nehezményezik, hogy annak ellenére, hogy kutatások feltárták a kognitív folyamatok megterheléstől függő változékonyságát (Tenenbaum, 2001, Tenenbaum, Hutchinson, 2007), sokan továbbra is két, ráadásul kategoriális jelzővel próbálják leírni a gondolatok széles tárházát. A konszenzust nehezíti az alkalmazott módszerek, kísérleti személyek és elrendezések sokszínűsége, a mérőeszközök validitásának megkérdőjelezhetősége. Felhívják a figyelmet a retrospektív adatgyűjtés hátrányaira, ugyanakkor elismerik, hogy a feladat közbeni mérés kivitelezése is sok nehézségbe ütközik. A problémák hátterében ők a figyelmi folyamatokról kialakított felfogást látják, mely nem tükrözi azok sokszínűségét és folyamatos változékonyságát. A tudatos jelenléten (Mindfulness) alapuló megközelítést javasolnak, melyet hasonlónak vélnek az eddig asszociatívnak nevezett stratégiákhoz, de tágabbnak tartják annál. Lényege, hogy nem a negatív gondolatok elnyomásával, vagy pozitívokkal való helyettesítésével kell foglalkoznunk, csupán megfigyelnünk és elfogadnunk a gondolatokat, érzéseket.

Véleményem szerint az egymásnak sokszor ellentmondó eredmények további forrását képezheti, hogy a holtponttal foglalkozó kutatásokban minden esetben a résztvevőkre bízták annak megállapítását, hogy átestek-e holtponton vagy nem, anélkül, hogy megkérdezték volna, mit is értenek pontosan a fogalom alatt. Emellett gyakran nem vizsgálták a holtpont idejének megjelenését, illetve a gondolatok időbeli lefolyását, csupán azok felsorolására kérték a személyeket, így megállapíthatatlanná vált, hogy az egyes stratégiák a holtpont okainak, vagy következményeinek tekinthetők-e.

Kutatásom céljai közt e vitatott kérdések megválaszolása szerepelt. Szerettem volna feltérképezni a magyar maratonisták holtpontról alkotott elképzeléseit, a holtpont alatt megtapasztalt tüneteiket és gondolataikat. Feltárni, hogy hogyan vélekednek a holtpontjuk kialakulásának okairól, mennyire tartják elkerülhetetlennek az élményt. Szerettem volna képet kapni az általuk alkalmazott felülkerekedési stratégiákról és azok sikerességéről. Vizsgálatomban a sokat bírált asszociatív-disszocatív pólus helyet a gondolatok teljesítményt elősegítő (pozitív), vagy akadályozó (negatív) szerepét tanulmányoztam.

Módszer

Vizsgálati személyek

A kutatásban a 27. Spar Budapest Nemzetközi Maraton teljesítői vettek részt. A vizsgálatra való felhívást a szervezők gratuláló e-mailje tartalmazta, melyet a verseny másnapján kaptak meg a regisztrált e-mail címmel rendelkező teljesítők. A felkérésben a maratoni élmények vizsgálatát jelöltük meg célként és egy link segítségével tettük elérhetővé az online kérdőívet. A kitöltés megkezdése előtt a résztvevők tájékoztatást olvashattak a megadott információk anonim és titkos kezeléséről, a válaszadás idő előtti megszakításának lehetőségéről. A kitöltésért cserébe három sportutalvány kisorsolását ajánlottuk fel az elérhetőségüket megadó résztvevőknek. A kérdőív kitöltésére a maratont követő hét napban volt lehetőség, melyről a felhívásban tájékoztatást adtunk.

A versenyt teljesítő 3583 főből 1963-an kapták meg a felkérést tartalmazó e-mailt, melyre az adatgyűjtés lezárásáig 284 kitöltés érkezett. Hat fő válaszait ki kellett zárnunk többszörös részvétel miatt. A végső elemzésbe így 278 fő adatait vontuk be, mely 14,2%-os kitöltési aránynak tekinthető.

A kitöltők átlag életkora 37,8 év volt, 78,1%-uk volt férfi, 43,2%-uk élete első maratonját teljesítette. Az időeredményen alapuló nemzetközi besorolás szerint a résztvevők mind amatőr futónak tekinthetők, átlagosan 4 óra 10 perc alatt teljesítették a távot, 7,7 éve futottak rendszeresen, az elmúlt 6 hónapban havonta 197,7 km-t teljesítettek edzésként.

Mérőeszközök

Demográfiai adatok, edzettségi szint

A kérdőív kitöltésének kezdetén megkértük a személyeket életkoruk és nemük, valamint a futással töltött éveik számának, és az elmúlt hat hónap havi átlagos futómennyiségének megadására. Rákérdeztünk a teljesített maratonjaik számára és a jelenlegi versenyük teljesítési idejére.

Holtpontról alkotott elképzelések

A következő szakaszban arra kértük a kitöltőket, írják le egy pár mondatban, hogy mit értenek a futás során jelentkező holtpont fogalma alatt, valamint, hogy ezek alapján volt-e holtpontjuk a verseny alatt. Több holtpont esetén azok számára is rákérdeztünk, valamint a holtpontok km-ben kifejezett kezdetére és végére. A további kérdésekre csak a holtpontot megélőknek kellett válaszolniuk.

A kitöltőket nyílt végű kérdések segítségével kértük a holtpont alatt tapasztalt tüneteik és gondolataik leírására, holtpontjaik feltételezett okának megadására. Kitértünk arra, hogy elkerülhetőnek tartják-e az élményt, és amennyiben igen, akkor hogy próbálnák meg elkerülni azt. Rákérdeztünk, hogy hogyan sikerült végül felülkerekedniük a holtpontokon.

Adatelemzés

A válaszokon tartalomelemzést végeztünk, melynek első lépéseként egységnyi információt tartalmazó állításokra bontottuk a beszámolókat. Ezt követően kérdésenként kigyűjtöttük az összes formailag különböző állítást, majd a tartalmilag hasonlókat közös kategóriába soroltuk, mely kategóriákat a benne foglalt állításokat tükröző névvel láttuk el. A holtpont definíciójával kapcsolatos válaszok esetében további, magasabb kategóriákba rendeztük a kialakított alcsoportokat. Az észlelt tünetek esetében például a fájdalom kategóriába kerültek az általános, ízületi, izom- és csípőfájdalomról beszámoló állítások, vagy az észlelt gondolatok esetében a csökkent motiváció kategóriába a „nincs kedvem tovább futni”, „akaratmegingás”, „motiváció hiány” kifejezések. Végül összevetettük az egyes kérdések kapcsán kialakított csoportokat, és azok elnevezéseit egységesítettük (a kialakított kategóriákat az 1. melléklet tartalmazza).

A kategóriák megállapítását követően minden egyes személy esetében jelöltük, hogy válaszában szerepelt-e az adott kategóriába tartozó állítás vagy nem. Mindezek segítségével feltérképezhetővé vált, hogy mik a holtpont kapcsán jelentkező leggyakoribb tünetek és gondolatok, és hogy a kitöltők hogy vélekednek holtpontjuk megjelenésének okáról, az elkerülhetőség lehetőségéről és annak technikáiról.

Eredmények

A kitöltők 77,3%-a számolt be holtpont élményről, 35,3%-uk többször is átesett a negatív élményen. A kitöltők első holtpontjuk kezdetét átlagosan 29,2 km-re, míg végét 34,9 km-re tették.

Ami a definíciót illeti a beszámolók elemzése nehezebbnek bizonyult, hiszen nagyon sokan csak pár szavas válaszokat adtak, melyek a holtpont egy-egy aspektusára utalnak csupán.

A résztvevők 87,8%-a valamilyen testi vagy mentális tünet leírásával definiálta a holtpont élményt, a legtöbben (60,8%) a fizikai kimerültséget említették, melyre a fáradás és fájdalom élménye, valamint az izomgörcsök jelentkezése utalt a leginkább (47,5%). További 19,1% olyan sokszínű testi tünetek észlelését tekintette fontosnak, mint a savasodás, szapora légzés, hidegrázás, szédülés...stb. A válaszadók fele a mentális kimerültséget is megemlítette a definíció megalkotásakor, melyet leginkább a feladás gondolatával (17,6%) és a teljesíthetőségbe vetett bizalom gyengülésével jellemeztek (12,2%). Ugyancsak gyakran megjelent a sétálási vágy (7,6%), a fásultság és kedvetlenség (5,4%), valamint a versenyen való elindulás értelmének keresése (5,4%). A holtpont következményeit - mely főleg a teljesítmény csökkenésében, sétálásban jelentkezik - 26,6% említette válaszában. Az élmény kialakulásának okaira, vagy megküzdési stratégiákra csak páran (4,3%; 3,2%) utaltak a definícióban. Többen írják, hogy átmeneti állapotról van szó csupán (10,4%), vagy, hogy a negatív élmény egyik pillanatról a másikra, hírtelen jelentkezik (6,5%).

A második nyitott kérdésre, melyben a holtpont alatt észlelt testi tünetekre kérdeztünk rá a legtöbben a definícióhoz hasonlóan a fáradtságot (60%), fájdalmat (32%) és izomgörcsöket (13%) említették. Ezek mellett a gyomor- bélrendszerhez (9,3%), a szív működéséhez (6%) és a légzéshez (5,6%) kapcsolódó tünetekről számoltak be többen.

A holtpont alatt megélt gondolatok leginkább a hosszú távú önbuzdításhoz (40,9%) és a futási stratégiák kialakításához, a tennivalók számbavételéhez (18,6%) voltak köthetők. Gyakran megjelentek ugyanakkor a terhelés csökkentésével (17,2%), a negatív élmények tudatosításával (14,4%) és a feladás lehetőségével (12,1%) foglalkozó gondolatok.

Ami az okokat illeti, a legtöbben a megterhelés hatására bekövetkező testi változásokat, fáradást tekintették a holtpont fő kiváltójának (37,2%), emellett a kitöltők egyharmada említette a nem megfelelő felkészülést is. A stratégia (15,8%) és a frissítés helytelensége (8,8%), valamint a versenyt megelőző időszak eseményei is (10,2%) felmerültek, mint a holtpont kiváltásáért felelős tényezők.

A megkérdezettek háromnegyede szerint a holtpont elkerülhető többek között megfelelő felkészüléssel (41,9%), az edzettségi szinthez igazodó tempó, stratégia választásával (17,7%) és a verseny alatti frissítésre való odafigyeléssel (17,2%). A mentális felkészülés lehetőségét meglehetősen kevesen említették (3,3%).

A felülkerekedés stratégiái között a legnépszerűbbnek a pozitív belső beszéd bizonyult (34,4%), de sokan említettek különböző személyiségbeli erősségeket is (21,9%), mint az elszántság, akaraterő, türelem. Kiemelt helyen szerepelt a közönség szurkolása is, mint külső motivációs bázis (15,4%), de a frissítés (13%) és a tempó csökkentése (13,5%) is segítségükre volt.

Fontos megemlítenünk, hogy 8,8% úgy nyilatkozott, hogy nem sikerült felülkerekedni a holtpontján, ami alapján megkérdőjelezhetővé válik, hogy valóban ebben az átmeneti negatív élményben volt-e része, vagy fáradtságát illette ezzel a kifejezéssel.

Céljaink között szerepelt a holtpont során alkalmazott gondolatok és a leküzdéshez használt stratégiák hatékonyságának vizsgálata, amihez első lépésben a gondolati kategóriákat pozitív és negatív csoportba soroltuk. A pozitív kategóriát képezték mindazok az állítások, melyek a maraton teljesítését szolgálták, és a pozitív élményekre koncentráltak, mint a rövid és hosszú távú önbuzdítás, a stratégiák, tennivalók, valamint a megtett erőfeszítések számbavétele és a pozitív érzelmi reakciók. Negatívként definiáltuk a verseny teljesítését hátráltató, a lassításra, feladásra, a negatív élményekre fókuszáló gondolatokat. Ide soroltuk még a teljesítésbe vetett bizalom elvesztésének kategóriáját, a következmények miatti aggodalmat, a hibák számbavételét, az elindulás értelmének megkérdőjelezését, a további maratonoktól való elzárkózást, és a negatív élmények tudatosítását.

A sportolókat ezután három csoportra bontottuk aszerint, hogy csak pozitív, csak negatív, vagy vegyes gondolatokat említettek-e beszámolóikban. Független-mintás varianciaanalízis segítségével megvizsgáltuk, hogy feltárhatók-e különbségek e három csoport között az első holtpont kezdetében és hosszában, a megtapasztalt holtpontok számában, illetve a maraton teljesítési idejében.

Eredményeink szerint szignifikáns különbség mutatkozott a holtpontok számának (F(2;209)=3,77 p=0,025) és kezdetének idejében (F(2;209)=3,40 p=0,035), míg a holtpont hosszában tendencia szintű különbséget találtunk (F(2;206)=2,51 p=0,083). A maraton teljesítési ideje tekintetében nem mutatkozott szignifikáns különbség. Az utóteszt eredményei szerint az eltérésekért a holtpontok száma esetében a pozitív és vegyes gondolatokkal élők közötti különbség tehető felelőssé (p=0,018), míg a holtpont kezdetében és a hosszában a pozitív és negatív csoport között mutatkozott eltérés (p=0,051; p=0,099). Az eredményeket az 1-3. grafikonok ábrázolják.

2. Grafikon: A holtpont hossza a gondolatok függvényében

Megvitatás

A fent bemutatott eredmények közül több is részletesebb elemzést kíván. Szembeötlő a különbség a korábbi kutatási adatokkal összevetve a holtpontról beszámolók arányában. A legtöbb vizsgálatban 50% körül mozgott az élményt megélők száma (Morgan, Pollock, 1977, Summers, Sargent, Levey, Murray, 1982, Stevinson, Biddle, 1998), melyhez viszonyítva a jelen kutatásban kapott 77,3% magasnak tekinthető. Elképzelhetőnek tartottuk, hogy az eltérésért a minta összetétele tehető felelőssé, mivel nagy arányban fordultak elő első maratonjukat teljesítő résztvevők. Ellenőrző khi-négyzet próbánk azonban nem talált különbséget a holtpontot megélők számában újoncok és tapasztaltabbak között (p=0,601). További lehetőségként merült fel az időjárási viszonyok alakulása, mivel válaszaikban többen említették, hogy holtpontjuk a hírtelen felmelegedésnek volt köszönhető, mely a verseny közben érte a futókat. Véleményünk szerint azonban emellett egy másik, igen fontos tényező is felelőssé tehető, mely már átvezet minket a holtpont definíciója kapcsán fennálló problémákhoz. Az adatok elemzése közben felfigyeltünk arra, hogy egyes kitöltők annak ellenére, hogy azt jelölik meg, hogy holtpontban volt részük, később úgy nyilatkoznak, hogy nem sikerült felülkerekedniük a negatív élményen (8,8%). Többen tették holtpontjuk végét a 42., vagy a 42,2. km végére (16,3%). Mások a felülkerekedésről érdeklődő kérdés kapcsán csak annyit írtak „vége lett a versenynek”. Véleményünk szerint e személyek élményei közelebb állhattak az erőteljes elfáradáshoz, mint a klasszikus értelemben vett holtponthoz, melynek részét képezi a felüdülés, az erő visszanyerésének élménye. Úgy tűnik azonban, hogy sokan abban az esetben is holtpontról beszélnek, ha nehézségeik ellenére kitartanak és képesek a verseny befejezésére. Amennyiben e kitöltők válaszait felülbíráljuk, és a holtponton átesettek közé csak azokat számítjuk, akiknél feltételezhető az átmeneti jelleg megjelenése, akkor a nemzetközi szakirodalmi adatokhoz jobban illeszkedő 64,7%-ban állapíthatjuk meg a falba ütközők számát.

A korábbi kutatásokban nem fektettek hangsúlyt a válaszadók által alkalmazott definíció vizsgálatára, jelen felmérésből azonban úgy tűnik, hogy a sportolók elképzelései eltérhetnek a kutatók által megfogalmazottaktól. A témában folyó jövőbeli kutatásoknak ezért érdemes lehet a résztvevők elképzeléseit is figyelembe venni, vagy saját definíció megadásával körülhatárolni a vizsgálni kívánt konstruktumot.

Kérdéseink feltárása érdekében megvizsgáltuk, hogy a válaszadók élményei a hazai, vagy a külföldi definícióra rímelnek-e jobban. A résztvevők átlagosan a 29,2 km-re tették holtpontjuk kezdetét, mely a nemzetközi szakirodalmi meghatározás helytállóságára enged következtetni. A 213 válaszadóból mindössze heten jelezték, hogy a 18. km előtt találták szembe magukat a fallal, a leghamarabb 5 km után támadtak nehézségei egy versenyzőnek, de a fél távig is mindössze csak 24 sportoló találkozott a negatív élménnyel. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a vizsgálat résztvevői a holtpont alatt inkább egy a táv második felében megjelenő élményt értenek.

Ami a definíciókat illeti, pontos, mindenre kiterjedő válaszokat ritkán kaptunk, inkább a tapasztalt tünetekkel való jellemzéssel találkoztunk. A kitöltők leggyakrabban a fáradtságot és fájdalmakat említették, melyekhez a feladás gondolata, a terhelés csökkentésének vágya társult. A válaszok alapján kevés olyan tényezőt találtunk, mely segítségünkre lehetne a holtpont élmény fáradástól való elkülönítésében, ilyen lehet azonban a negatív élmény hírtelen felbukkanása és az átmeneti jelleg, mely többek válaszában megjelent.

Az elméleti bevezetőben említett holtpont kialakuláshoz vezető okok közül a tejsav felhalmozódás, a cukorról zsíranyagcserére történő átállás, és a pszichés kimerülés jelent meg a válaszokban. Egyesek a hőháztartás zavarára utaló hidegrázásról, vagy a hörgők átmérőjében történő változásra utaló szapora-, nehézlégzésről, mellkas szúrásról is említést tettek. A hasüregi puffadtság érzése nem jelentkezett, inkább hasgörcsről, hasmenésről, hányingerről tettek említést. Mivel azonban ezek a tünetek nem a testmozgás kezdetén, hanem későbbi szakaszában jelentkeztek, megkérdőjelezhető, hogy a bevezetőben leírt mechanizmusok játszottak-e szerepet kialakulásukban.

Az eddigi eredményekkel ellentétben, melyek arról számoltak be, hogy az amatőr futók elkerülhetetlennek tartják az élményt (Morgan, Pollock, 1977, Manuel, 2000), jelen kutatás részvevőinek 77%-a nem tartja a maraton szükségszerű velejárójának a fal megélését. A kitöltők több mint negyede vélte úgy, hogy elégtelen felkészülése tehető felelőssé a holtpont kialakulásáért, melyből leginkább a hosszú futások hiányoztak. Az utcai futóversenyek népszerűsödésének pozitív hozadéka, hogy egyre többen kezdenek rendszeres edzésekbe, mely segíti a lakosság egészségi állapotának javulását, ugyanakkor magában rejti azt a veszélyt, hogy sokan felkészületlenül, túl korán vállalkoznak hosszú távok teljesítésére, mely komoly sérülések kialakulásához vezethet.

A résztvevők válaszaiból egyértelműen kiderül, hogy holtpontjaik kialakulásáért főként fiziológiai tényezőket tesznek felelőssé, leginkább edzetlenségüket és a hosszú idejű megterhelés hatását, izmaik elfáradását. Ennek megfelelően az elkerülés lehetőségei között is a megfelelő edzés, az edzettségi szinthez illeszkedő stratégia, és frissítés választása jelennek meg elsősorban. Az okoknál lelki tényezőket csupán 6% említ, míg az elkerülés lehetőségei között csak a válaszadók 3%-a vetette fel a pszichés felkészülés lehetőségét. Épp ezért érdekes, hogy mikor a felülkerekedés stratégiáiról kérdeztük a résztvevőket, nem az általuk említett okokhoz jobban köthető stratégia módosítása, lassítás vagy frissítés jelentkeztek legnagyobb számban, hanem a pozitív belső beszéd és belső erősségek hangsúlyozása. Úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy a kitöltők a holtpontra, mint fiziológiai jelenségre gondolnak, leküzdésében inkább mentális eszközöket használnak. Az elkerülés lehetőségeire adott válaszaikból azonban feltételezhető, hogy nincs tudásuk arról, hogy ezek a stratégiák az edzésekhez hasonlóan gyakorolhatóak és fejleszthetőek.

A megfelelő stratégiák használatának fontosságát a gondolati csoportok kialakítása kapcsán nyert eredmények is alátámasztják. Kiderült, hogy a pozitív gondolatokkal bírók gyorsabban leküzdik a holtpontjaikat, míg ez a csak negatív, vagy vegyes gondolatokról beszámoló csoportokról nem mondható el. Úgy tűnik tehát, hogy nem elegendő, hogy valaki pozitívan gondolkodik, hiszen a negatív gondolatok jelenléte képes a pozitívak segítő hatását csökkenteni.

Ami az átélt holtpontok számát illeti, első ránézésre talán ellentmondásosak lehetnek az eredmények, melyek szerint a pozitív gondolatokkal bíró csoport után a negatív gondolatokról beszámolók következnek, míg a legtöbb holtponton a vegyes gondolatokat leíróknak kellett átesniük. Elképzelhetőnek tartjuk azonban, hogy a negatívan gondolkozók holtpontjai hosszabban elnyúltak, ami kevesebb holtpont átélésére adott lehetőséget számukra, mint a vegyes gondolatokkal rendelkezőknek, akik gyorsabban leküzdötték az élményt, mégis újra beleestek abba.

A beszámolók alapján a pozitív gondolatokkal bírók holtpontjai később kezdődnek, hiszen feltételezhető, hogy ők már a holtpont előtt is pozitívabban gondolkoztak, több önbuzdítást alkalmaztak, amivel sikerült késleltetniük az élményt.

Bár a maraton teljesítési idejében nem sikerült különbséget kimutatnunk a csoportok között, a holtpont alatt pozitívan gondolkodók átlagosan négy perccel gyorsabban teljesítették a versenyt, mely statisztikai szignifikanciával nem rendelkezik, a mezőny átlagos futótempóját tekintve ugyanakkor közel 700m-es különbséget jelent, ami igen sokat számíthat egy egyéni idő megjavítására készülő teljesítőnek. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról sem, hogy retrospektív adatgyűjtést folytattunk, ezért elképzelhető, hogy azok, akik később, kevesebb és rövidebb holtpontokon estek át, pozitívabban élték meg az élményt, és a kitöltés során is inkább e pozitív gondolatokat idézték fel.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a magyar hosszútávfutók többsége a holtpont jelensége alatt egy a táv második felében váratlanul bekövetkező negatív élményt ért, mely a fáradtság és fájdalom élményével, a feladás, a terhelés csökkentésének vágyával jár. A legtöbben átmeneti jellegűnek tekintik, azonban vannak, akik kevéssé különböztetik meg a tartós elfáradástól. A jelenségért főként fiziológiai okokat, a tartós megterhelés és edzetlenség hatását teszik felelőssé, azonban a negatív élményekkel pozitív belső beszéd segítségével küzdenek meg. Bár pszichológiai eszközöket használnak, a mentális felkészülés lehetőségét kevésbé veszik számba. Eredményeinkből úgy tűnik a pozitív gondolatok fontos szerepet töltenek be a fal leküzdésében.

Meg kell említenünk, hogy vizsgálatunknak van néhány gyenge pontja is, melyek korlátozhatják az eredmények érvényességét. A mintában csak amatőr futók szerepeltek, közülük is többen első maratonjukat teljesítették, mely korlátozza az eredmények általánosíthatóságát. A résztvevőket internetes hírlevél útján toboroztuk, így csak azok a teljesítők értesülhettek a kutatásban való részvétel lehetőségéről, akiknek e-mail címe a szervezők adatbázisában rendelkezésre állt. Retrospektív adatgyűjtési technikánk szintén befolyásolhatja az eredmények érvényességét, amit azonban igyekeztünk kivédeni a kitöltési idő hosszának korlátozásával. Úgy véljük, hogy mindezen korlátok ellenére vizsgálatunk értékes adatokat szolgáltatott a holtpont kutatások számára.

Hivatkozott irodalom

Acevedo, E.O., Dzewaltowski, D.A., Gill, D.L., (1992) Cognitive orientations of ultramarathoners. The Sport Psychologist, 6, 242-252.

Buman, M.P., Brewer, B.W., Cornelius, A.E., Van Raalte, J.L., Petitpas A.J. (2008) Hitting the wall in the marathon: Phenomenological characteristics and associations with expectancy, gender, and running history. Psychology of Sport and Exercise, 9, 177-190.

Büchler, R. (1963) Pszichológia. Testnevelés és sport. Sport Kiadó, Budapest.

Goode, K.T., Roth, D.L. (1993) Factor analysis of cognitions during running: association with mood change. Journal of Sport and Exercise Psychology, 15, 375-389.

Latta, S. (2003). Hitting the wall: If you understand the scientific reasons behind ‘‘the wall,’’ you should be able to avoid it. Marathon and Beyond, 7(5), 61-72.

Manuel, M.A., (2000). Toward an understanding of marathon induced fatigue and, the phenomenological motives and meanings of perseverance under duress. (Doctoral dissertation, Carlos Albizu University, 2000).

Masters, K.S., Lambert, M.J. (1989). The relations between cognitive coping strategies, reasons for running, injury, and performance of marathon runners. Journal of Sport and Exercise Psychology, 11, 161-170.

Masters, K.S., Ogles, B.M. (1995) An investigation of the different motivations of marathon runners with varying degrees of experience. Journal of Sport Behavior, 18, 69-79.

Morgan, W.P. (1978). The mind of the marathoner. Psychology Today, 11, 38-49.

Morgan, W.P., Pollock, M.L. (1977). Psychological characterization of the elite distance runner. Annals of the New York Academy of Science, 301, 382-403.

Okwumabua, T.M. (1985) Psychological and physical contributions to marathon performance: an exploratory investigation. Journal of Sport Behavior, 8, 163-171.

Padgett, V.K., Hill, A.K. (1989) Maximising athletic performance in endurance events: a comparison of cognitive strategies. Journal of Applied Social Psychology, 19, 331-340.

Pavlik, G. (2011) Élettan- Sportélettan. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest.

Pennebaker, J.W., Lightner, J.M. (1980) Competition of internal and external information in an exercise setting. Journal of Personality and Social Psychology, 39, 165-174.

Rapoport, B.I. (2010) Metabolic Factors Limiting Performance in Marathon Runners. PLoS Computational Biology, 6(10), letöltve: 2011.01.16.

URL: http://www.ploscompbiol.org/article/info%3Adoi%2F10.1371%2Fjournal.pcbi.1000960

Salmon, P., Hanneman, S., Harwood, B. (2010). Associative/dissociative cognitive strategies in sustained physical activity: Literature review and proposal for a mindfulness-based conceptual model. Sport Psychologist, 24(2), 127-56.

Schomer, H.H. (1986). Mental strategies and the perception of effort of marathon runners. International Journal of Sport Psychology, 17, 41-59.

Stevinson, C.D., Biddle, S.J.H. (1998). Cognitive orientations in marathon running and hitting the wall. British Journal of Sports Medicine, 32, 229-235.

Summers, J.J., Sargent, G.I., Levey, A.J., Murray, K.D. (1982). Middle-aged, non-elite marathon runners: A profile. Perceptual and Motor Skills, 54, 963-969.

Tenenbaum, G. (2001) A social-cognitive perspective of perceivedexertion and exertion tolerance. In: Singer, R.N., Hausenblas, H.A., Janelle, C. (Eds), Handbook of sport psychology. 810-822. New York (NY), Wiley.

Tenenbaum, G., Hutchinson, J.C. (2007). Social-cognitive perspective of perceived and sustained effort. In G. Tenenbaum, R.C. Eklund (Eds.), Handbook of sport psychology. 560-577. Hoboken, NJ: John Wiley & Sons Inc.

1. Melléklet: A tartalomelemzés kategóriái

A holtpont definíciója

1. Fizikai kimerültség

1. Fáradás, fájdalom, görcs
2. Mozgás szétesése
3. Színes testi tünetek

2. Mentális kimerültség

1. Az agy feladja
2. Értelemkeresés
3. Fásultság, kedvetlenség, unalom
4. Ingerlékenység, fájdalom felnagyítás
5. Kétségbeesés, kiállás, feladás
6. Koncentráció romlása
7. Motiváció csökkenés
8. Negatív gondolatok
9. Sétálási vágy

3. Következmény

1. Nagyobb erőfeszítés szükséges
2. Sétálás
3. Teljesítménycsökkenés, lassulás

4. Jellegzetes karakterisztikumok

1. Ideiglenes, múlandó
2. Váratlan, hírtelen

5. Okok

6. Felülkerekedési stratégiák

A holtpont alatt észlelt testi tünetek

1. Fáradtság
2. Fájdalom
3. Mozgás szétesése
4. Izomgörcs
5. Szédülés
6. Szívveréssel kapcsolatos tünetek
7. Légzési nehézségek
8. Gyomor-bélrendszeri panaszok
9. Éhség, szomjúság
10. Hallási problémák
11. Látási problémák
12. Hőszabályozás problémái
13. Kognitív tompultság
14. Negatív érzelmi állapot
15. Nem észlelt

A holtpont alatti gondolatok

1. Rövidtávú önbuzdítás
2. Hosszútávú önbuzdítás
3. Stratégiák, tennivalók
4. Megtett erőfeszítés számbavétele
5. A következmények miatti aggodalom
6. A teljesítésre való képtelenség miatti aggodalom
7. Abbahagyás gondolata, feladás, kiszállás
8. Terhelés csökkentése, lassabb futás, megállás, sétálás
9. Értelemkeresés
10. Fogadkozás, hogy nem fut többet maratont
11. Hibák számbavétele
12. Negatív élmények, érzések tudatosítása
13. Érzelmi reakciók

A holtpont kialakulásának okai

1. Nem megfelelő felkészülés
2. Nem megfelelő stratégia
3. Nem megfelelő frissítés
4. Nem megfelelő verseny előtti körülmények
5. A megterhelés hatására bekövetkező testi változások
6. Külső fizikai körülmények
7. Testi jelzések figyelembevételének hiánya
8. Pszichés tényezők
9. Túlsúly
10. Nem tudja

A holtpont elkerülhetősége

1. Nem
2. Igen
3. Nem tudja

A holtpont elkerülésének lehetősége

1. Megfelelő edzéssel
2. Megfelelő verseny előtti körülményekkel
3. Megfelelő frissítéssel
4. Megfelelő stratégia választásával
5. A test jelzéseire való odafigyeléssel
6. Pszichológiai eszközökkel
7. Más versenykörülményekkel
8. Fogyással

A holtponton való felülkerekedés lehetőségei

1. Lassítással
2. Külső motiválókkal
3. Belső erősség segítségével
4. Technika tudatosításával
5. Frissítéssel
6. Figyelem eltereléssel
7. Pozitív belső beszéddel
8. Stratégia kialakításával
9. Nem törődött vele
10. Elmúlt magától
11. Nem tudja
12. Nem sikerült