Az elemzési rutinhoz – bármilyen furcsán hangozhat is – nincsen szükségünk adatokra. Ennek igen egyszerű oka van: ha tudjuk, hogy milyen jelenséget milyen változók segítségével mérünk, az már meghatározza azt is, hogy milyen elemzési eljárásokat vethetünk be. Elképzelhető persze, hogy egy-egy kérdés megválaszolására akár több, alternatív, egymással nem feltétlenül ekvivalens eljárás is alkalmazható, de ez nem okozhat gondot. Ekkor a rutinba beépítjük az összes lehetséges változat kiszámítását – és az adatok teljes feldolgozásakor kiválasztjuk a számunkra megfelelő, végső variánst.

Az elemzések valódi kezdése előtt érdemes azt is figyelembe venni, hogy a kutatási kérdésektől teljesen függetlenül, mindenképpen be kell mutatnunk az adatállományt, amivel dolgoztunk. Azaz, nagyon leegyszerűsítve: a véletlen változók jellemzőit minden elemzésben fel kell tüntetnünk:

- diszkrét változók esetén gyakorisági táblázatokat (és esetleg oszlop- vagy kördiagramok segítségével mindezen jellegzetességeket ábrázolni is).;

- folytonos változók esetén pedig általános leíró statisztikákat (átlag, szórás, standard hiba, ferdeség és csúcsosság – melyből persze a normalitásra is tudunk következtetni), illetve mindehhez egy hisztogramot is készíthetünk (egyáltalán nem kötelező).

Valamely normalitást tesztelő eljárás szintén alkalmazható a folytonos változók esetében, mivel így rögtön a munkálatok elején tisztázni tudjuk, hogy a normális eloszlású változókra alkalmazható hagyományos módszereket bevethetjük-e, vagy esetleg különböző robusztus, rangstatisztikai módszerekre lesz majd szükség.

Miután ezeket az általános elemzési részeket elkészítettük, nekiláthatunk a feltett kérdések megválaszolásához szükséges eljárások kidolgozásának. Az elemzések technikai végrehajtása a korábbi műhelymunka-segédanyagokban megtalálható, így most képernyő-képekkel ritkásabban illusztráljuk az eljárást – helyette a SYNTAX-ablakokra fogunk koncentrálni.

A SYNTAX használata ugyanis ebben az esetben az elsődleges: tekintettel arra, hogy nincsenek még adataink, menüvezérelt megoldást nem tudunk választani. Ezzel szemben viszont a változók nevei, típusai nem változnak már – tehát egy előre megírt parancssor a végrehajtandó utasításokról megfelelő.

Kiemeljük továbbá azt is, hogy ilyen esetben egy-egy új mintafelvétel esetén ugyanúgy futtatható újra az azonos rutin (tehát például egy műhelymunka esetén, ha a későbbiekben, egy nagyobb mintán azonos elemzést végrehajtva a szakdolgozatban használnánk fel az adatainkat, nem kell változtatni semmit, hiszen a SYNTAX ugyanazon formában újrafuttatható).