4. A szórendtanítás támogató eszközei.

A magyar mondat szórendjének megértése és készségszintű alkalmazása nem egyszerű feladat a magyarul tanuló számára. A fentiekben felvázolt szórendi szabályok a gyakorlatban lépésről lépésre, a háromelemű, pusztán alanyt, valamint névszói-igei állítmányt, vagy alanyt, bővítményt, igei állítmányt tartalmazó mondatok elsajátítása után fejlődik, növekszik négy-, majd öteleművé, miközben a beszédszándék szórendi tükrözése érdekében semleges/ nyomatékos oppozícióval is bővül.

Ebben a folyamatban nélkülözhetetlen a világos, egyszerű szemléltető eszközök nyelvórai bevetése. A könnyen elérhető szókártyák, majd mondattáblázatok után a modell fejlődésének következő lépése a mondat „kiszínezése” volt. Különösen időszerűvé tette ezt a lépést a nyelvoktatói helyzet egy speciális esete: amint gyermekek lesznek a célcsoport tagjai, a grammatikai metanyelvi kifejezések helyett más megközelítésre van szükség. Így – a felnőttektől eltérően – a gyermekek magyar nyelvű kérdések segítségével ismerik meg a „színes” szabályokat.

Gondos előkészítéssel értelmet adhatunk a mondat szerkezetét jelző színeknek (Nagyházi 2009: 42–49); a nyelvtani szakszavakat érdemes kérdésekre cserélni. E változtatásokkal ismét előttünk állnak a tanítható szórendi szabályok (2. ábra).

2. ábra: A színes mondatok

Ezek a több érzékszervre ható szabályok szinte „láthatóvá” teszik a mondat szerkezetét, ami nemcsak a gyermekek, hanem a felnőtt nyelvtanulók számára is megkönnyíti a szórendi szabály felidézését.

5. A Szóforgató számítógépes oktatóprogram koncepciója.

A szórendtanítási módszerek további fejlődését jelenti a Szóforgató számítógépes szórendoktató program koncepciójának kidolgozása, majd a kipróbálásra szánt mintaprogram megalkotása.

A szabályok digitalizálásának gondolata összhangban áll a napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt élvező digitális kompetencia-fejlesztéssel mint össztantárgyi feladattal. Ennek megfelelően az oktatóprogramnak mind ötletében, mind megjelenésében, mind a prezentáció menetében fellelhető, hogy elsősorban gyermekek magyaroktatásának kiegészítő eszközeként készült. Az oktatóprogram arra szolgál, hogy megkönnyítse a tanár számára a tanítandó szabály prezentációját, láthatóvá, világossá tegye a szórend felépülését a mondatban, mégpedig úgy, hogy egyúttal segítse egyfajta szórendi automatizmus kialakulását a nyelvtanulókban. Ez utóbbit célozzák a minimális gyakorlást biztosító feladatok.

A számítógépes oktatóprogram a háromelemű mondat szabályának bevezetésétől kezdődően kínál alternatív szemléltetési és gyakorlási lehetőséget a magyar szórend megismertetésére. Azon a ponton kapcsolódik tehát be a szórendoktatási folyamatba, amikor – néhány bevezető óra után – a nyelvtanulók már egyszerű két- és háromelemű mondattal képesek a bemutatkozás, a nemzetiség, foglalkozás, egyes tulajdonságok és állapotok magyar nyelvű fordulatainak kifejezésére, akár névszói vagy névszói-igei állítmányt tartalmazó mondatokkal.

A számítógépes oktatóprogram szintekből épül fel. A szintek követik a fokozatos mondatbővítés menetét, azaz mind a három-, mind a négy- és ötelemű mondat szabályainak szintek felelnek meg az oktatóprogramban. A tanításra javasolt szabályrendszer kidolgozásában kifejezett törekvés volt az egyszerűség, vagyis az, hogy egyazon mondatszerkezettel különböző mondatrészeket tartalmazó, változatos beszédszándékokat kifejező struktúrához jussunk. Ezzel szemben a számítógépes oktatóprogramban egy-egy szabálynak több szint felel meg. Nem szükséges azonban a „Szóforgató” oktatóprogram alkalmazása az első szinttől az utolsóig; a szintek azonos felépítése, az ismétlődő panelek és lépések biztosítják, hogy az oktatóprogram bevezetése a tanítás bármely pontján, a program bármely szintjétől kezdődően sikeresen, gördülékenyen történjék.

Minden szint szerkezete három részre osztható:

(1) Szabály: a szabály levezetése kép segítségével egy példamondat alapján;

(2) Minta: ugyanannak a mondatnak a felépítése kép és kérdés segítségével (a szabály újra felhasználható);

(3) Gyakorlás: önálló mondatalkotás adott szavakból – önálló munkára alkalmas.

A szintek mindegyik lépésének központi eleme a többször megjelenő színes szabály. Mivel az oktatóprogram elsősorban a gyermekkorú nyelvtanulókat célozza meg, ennek megfelelően alakult szimbólumrendszere, fogalomhasználata is. A szabályok egyes mondathelyein nem az angol nyelvű megnevezéseket találjuk, hanem magyar nyelvű – egyszerű, pontosan körülhatárolt – kérdéseket, mégpedig színes kártyalapokon. Mivel az adott szinten releváns színes szabály minden lépésben többször is feltűnik, megerősödik a nyelvtanulók kompetenciája a mondatépítés terén. A vizuális eszközökkel, valamint játékkal megtámogatott szabálytanulás megkönnyíti egy-egy szerkezet megértését és rögzítését, valamint az ellenőrzést és a hibajavítást is.

6. Az oktatóprogram részletes ismertetése.

A program kísérleti formájában a háromelemű mondatszerkezet, a hol? kérdésre felelő helyhatározó megjelenésétől kínál segítő eszközt a nyelvtanároknak és -tanulóknak. Jelenlegi formájában emellett modult tartalmaz a kérdés és a felelet, valamint az időhatározót tartalmazó négyelemű mondat szórendjének bemutatására. A jelen tanulmányban az 1. szint részletes bemutatására van lehetőség.

A tanár a program kezdőlapján a Szint számozott menüpontjaira kattintva választhatja ki, melyik ponton kezdi a program használatát. A mintaprogram minden szintjén lehetőség van a szabály prezentációjára, a mintafeladat bemutatására, illetve minimális gyakorlásra is. A tanítandó szórendi szabályt egy mintamondat szemlélteti, amelyhez hívókép is tartozik. Az 1. szinten, amely a hol? kérdésre felelő helyhatározót tartalmazó semleges mondat felépítését mutatja be, a Szabály lépésben egy kislányt ábrázoló kép jelenik meg, aki láthatóan iskolában van: iskolapadban ül és ír. A falon iskolatábla és egy óra látható, amely 9 órát mutat. A kép mellett zárójelben tűnik fel a kérdés: Hol van Marcsi? A kérdés alatt előtűnik a teljes mondat: Marcsi az iskolában van. A képernyő alján jönnek elő a mondat szavai a Szóforgató lapjaihoz hasonló négyzetekben, majd alattuk a színes szabály. Végül a mondat szavai is beszíneződnek a szabály színeinek megfelelően (3. ábra).

Mivel az oktatóprogram működését teljes egészében a tanár (felhasználó) irányítja, azaz minden újabb lépéshez kattintásra van szükség, a szabályok prezentációja során lehetőség nyílik bármilyen hosszú tanári, frontális vagy csoportos előkészítésre, magyarázatra. Ez biztosítja, hogy az oktatóprogramot, akár már a szabályokat bemutató részét is, a nyelvtanulás kezdetén, néhány órai tanulás után eredményesen bevezethessük; ugyanakkor azt is, hogy összegzésként, szintetizálásként használjuk fel.

A szabály bemutatása után lehetőség van a példamondat újbóli felépítésére. Ez a részfeladat minden szinten a Minta nevet kapta; egyrészt az ismétlést szolgálja, másrészt a tanár ennek segítségével mutathatja be a program gyakorló lépésének használatát. A kép és a – korábban már látott – kérdés megjelenése után a mondat elemei tetszőleges sorrendben tűnnek elő a képernyőn, fehér kártyalapokra emlékeztető négyzetekben. Ezeket az egér segítségével, a bal felső sarokban található kis négyzetnél fogva helyes sorrendbe lehet mozgatni (4. ábra).

A KÉSZ gombra kattintva elindul az ellenőrzés. Amennyiben a szórend helyes, a mondat mellett zöld pipa jelenik meg, majd a mondat alatt feltűnik a színes szabály, végül a példamondat is a szabálynak megfelelően színeket kap. Rossz válasz esetén a példamondat mellett piros X jelenik meg, de a mondat alatt feltűnik a szabály, és segíti a helyes szórend megtalálását. A KÉSZ gombra kattintva ismét elindul az ellenőrzés folyamata, ami a fent leírt módon zajlik. Minden esetben a színes szabály és a beszínesedett, helyes szórendű mondat képe zárja a feladatot.

A szint harmadik részfeladata a Gyakorlás. Ennek működése megegyezik a mintafeladatban már tapasztaltakkal. A bal felső sarokban a szint fő kérdése látható; a képernyő közepén a feladat meghatározása (itt: Alkoss mondatokat!), majd e mellett kapott helyet a KÉSZ gomb – ezt az elhelyezést a képernyő mérete indokolja. A címszerűen elhelyezett instrukció alatt soronként, véletlenszerű sorrendben bukkannak elő a szóhalmazok, amelyekből az egérrel történő mozgatással helyes szórendű mondatok építhetők fel. Mind a jó, mind a helytelen válasz esetén a mintafeladatban látottak szerint történik az ellenőrzés és a javítás. Ha a mondat szórendje helyes (megfelel a korábban bemutatott szabálynak), a KÉSZ gomb alatt, a mondat mellett zöld pipa jelenik meg. Ha a mondat szórendje nem elfogadható, pipa helyett piros X-et látunk, és tovább lehet próbálkozni (5. ábra). Amennyiben minden mondat megfelelő szórendű, láthatjuk a színes szabályt és a gyakorlat beszíneződött mondatait is egyszerre a képernyőn.

Mind a Minta, mind a Gyakorlás lépésében előfordulhat, hogy a képernyőn azonnal a helyes sorrendben jelennek meg a szavak. Ebben az esetben a tanuló feladata éppen az, hogy felismerje és megerősítse a mondat helyes szórendjét. Ebben a – véletlenszerűen adódó – helyzetben is megtörténik az automatikus ellenőrzés, akkor is, ha a felhasználó nem változtatott a sorrenden, esetleg azonnal a KÉSZ gombra kattintott.

A számítógépes oktatóprogram nem helyettesíti a tanári magyarázatokat, de lehetővé teszi az egyes mondatszerkezetek induktív módszerű, interaktív ismertetését, bevezetését, így nem önálló és öncélú eszköz, hanem kiegészítő lehetőség a tanár és a nyelvtanulók számára. Az elmúlt két évben – a kísérleti számítógépes program kidolgozásával párhuzamosan – megtörtént az oktatóprogram gyakorlati kipróbálása is. Ennek során bebizonyosodott, hogy a számítógépes szemléltetés és gyakorlás nemcsak gyermekek, hanem felnőttek tanításában is sikerrel alkalmazható.

7. Az oktatóprogram kipróbálása.

A bemutatott szórendi szabályok lassan, saját nyelvtanári gyakorlatomban formálódtak, alakultak, majd teljesedtek rendszerré. A modell tehát már születése óta állandó kontroll alatt állt; végső formájának kialakításában nemcsak saját elméleti és módszertani kutatásaim, hanem a nyelvtanulók folyamatos visszajelzései is közreműködtek. Ám ahhoz, hogy a javasolt szórendtanítási módszer eredményessége mérhető legyen, célzott, időben és helyben koncentrált kipróbálásra is szükség volt. A szabályrendszer, a kiegészítő eszközök, illetve a prezentáció módszereinek véglegesítése után több alkalommal olyan kutatást végeztem, amelyeknek célja a megkérdezettek véleményének megismerése, a módszer minősítése volt. Ehhez olyan órákat tartottam, amelyeken kifejezetten a szórendi szabályok fel-, illetve megismerésével és szintetizálásával foglalkoztunk, hogy a nyelvtanulók koncentráltan szembesüljenek a szórendi modellel, így véleményt tudjanak alkotni róla. Kidolgoztam emellett egy olyan bemutatót is, amelynek a segítségével magyartanároknak vázoltam fel a szórendtanítási modell koncepcióját, szabályait, tanítási módszereit és kiegészítő eszközeit.

A kipróbálást három körre terjesztettem ki: idegen anyanyelvű magyartanulókkal 2008–2011 között végeztem el a kutatást. 2008, 2010 és 2011 augusztusában intenzív magyar nyelvi Erasmus-kurzus hallgatói, 2010 tavaszán Erasmus-cserediákok vettek részt a vizsgálatban, összesen 37-en. A második kört olyan tanárok jelentették, akik idegen nyelvként tanítják a magyart. Ők két módon találkozhattak szórendtanítási koncepciómmal: Ausztriában élő és tanító magyartanárok előadás keretében ismerhették meg a szabályokat, illetve a tanítás módszereit és a kiegészítő eszközöket 2008 és 2010 tavaszán. Egy alkalommal, 2011 augusztusában a nyelvtanárok hospitálás során figyelhették meg a nyelvórai kipróbálást. A kutatás során összesen 14 értékelhető nyelvtanári kérdőívhez jutottam. A kipróbálásban részt vevők harmadik körét a magyar mint idegen nyelv oktatásmódszertanát tanulmányozó egyetemi hallgatók jelentették. 2009 és 2011 között – négy szemeszteren át – négy csoportban összesen 88 hallgató ismerkedett meg a szórend tanítására javasolt modellel, a nyelvtanárokhoz hasonló módon.

A mérés eszközeként a kipróbálásban részt vevők körének megfelelően két értékelő kérdőívet dolgoztam ki, amelyben ügyeltem arra, hogy a különböző adatközlői csoportoknak készült magyar és angol nyelvű kérdőívek kérdései hozzávetőleg megfeleltethetők legyenek egymásnak.

A kérdőívek törzsrészének kérdéseit a kísérleti számítógépes oktatóprogramnak az értekezésben bemutatott szintjei szerint csoportosítottam. A kérdőív három kérdéscsoportot tartalmazott, amelyeknek a kérdéseivel a résztvevők értékelhették a háromelemű semleges, a háromelemű nyomatékos (kérdés–felelet), illetve a négyelemű (időhatározót tartalmazó) mondatok szabályát, annak prezentációját, a számítógépes mintafeladatot és gyakorlatsort, az önálló feldolgozás lehetőségét, illetve azt, mennyire volt érthető és mennyire tetszett a szórendtanításnak ez a módja. A nyelvtanárok ezen túl megítélhették, hogy a szabály a véleményük szerint érthető-e a nyelvtanulók számára, illetve alkalmas-e ez a módszer a nyelvórai felhasználásra. Az értékelés ötfokozatú osztályzattal (5 – jeles; 1 – elégtelen) történt.

A kutatás előtt mind a nyelvtanulókra, mind a tanárokra – és a magyar anyanyelvű egyetemi hallgatókra – vonatkozóan szinte azonos hipotézisekből indultam ki, amelyek elsősorban a szabályok érthetőségére, a mintafeladat hasznosságára, valamint az általános tetszésre vonatkoztak. A kérdőívek a nyelvtanulók esetében 9, a nyelvtanárok és a magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók esetében 11 kérdést tartalmaztak. Ezek mindegyikének értékelése meghaladja a jelen dolgozat kereteit, így a hipotézisek közül a szabályok érthetőségére kérdező, valamint az általános tetszést mérő hipotézisek teljesülésére vonatkozó eredményeket mutatom be.

8. A szórendoktató program érthetősége.

A kutatás megkezdése előtt a legfontosabb, kiinduló hipotézis az volt, hogy mind a nyelvtanulók, mind a tanárok és a magyar nyelv tanítására felkészülő hallgatók könnyen meg fogják érteni a bemutatott szabályokat (H1 hipotézis). Ezt kiegészíti a (H4) hipotézis, amely azt feltételezi, hogy a szabályokat nemcsak a nyelvtanárok/hallgatók értik meg, hanem ezt feltételezik a nyelvtanulókról is.

A kapott eredmények egybevetéséből kiviláglik, hogy leginkább a nyelvtanárok értették meg a szórendi szabályokat. Ez az eredmény természetes, hiszen ez a vizsgált adatközlői kör rendelkezik a legtöbb előismerettel anyanyelve nyelvtanát illetően. A magyar anyanyelvű hallgatók esetében is látható, hogy az adott értékek többsége jeles és jó; a közepesek aránya 3–9% között mozog. A kérdés-felelet mondatszerkezetének megértését 1 nyelvtanár nem értékelte – a megkérdezett nyelvtanárok viszonylag alacsony száma miatt ez a válaszadók 7%-át teszi ki. Ugyanígy 1 nyelvtanuló nem jelölt be értéket ugyanebben a kérdésben; ez a nyelvtanulók 4%-a. Mindkét érték elhanyagolható a többi, pozitív válasz száma mellett.

Az adatok egybevetéséből nem következtethetünk egyértelműen különbségekre a szabályok megértésében a három vizsgált csoportban. A nyelvtanárok jobb szabálymegértése mindegyik mondatszerkezetben megállapítható; ugyanakkor a különbség a vélemények között a pozitív értékelésekben (jeles és jó osztályzat) többnyire 10% körül alakult. A három- és a négyelemű mondatoknál 8–11% a pozitív értékek különbsége; a kérdés–felelet esetében ez még érdekesebb: mind a nyelvtanárok, mind a magyar anyanyelvű hallgatók 93–93%-ban adtak jeles és jó osztályzatot. A nyelvtanulók jóval árnyaltabban fogalmaztak: a jeles és jó osztályzatok együttes aránya 74%, de emellett 17%-ban (4 fő) közepes, 4%-ban (1 fő) elégséges értéket jelöltek meg a szabálymegértésre.

A megkérdezettek véleményét az átlagos osztályzatok alapján is eredményesen egybevethetjük (6. ábra):

Annak ellenére, hogy a nyelvtanulók a szabályok megértésére a magyar anyanyelvű megkérdezetteknél alacsonyabb átlagos osztályzatot adtak, az eredmény mégis nagyon jó fogadtatásról tanúskodik; egyetlen mondatszerkezet esetében sem éri el az egy osztályzatnyi különbséget. Mindez pedig igazolja a H1 hipotézist, azaz a bemutatott szabályok minden megkérdezett csoport számára érthetőek voltak.

A H4 hipotézis arra vonatkozott, hogy a magyartanárok és a magyar anyanyelvű hallgatók megítélése szerint a nyelvtanulók is megértik a szórendi szabályokat.

A kipróbálásban részt vevő 14 tanár véleménye ugyan iránymutató, de – az adatok alacsony száma miatt – óvatosan kezelendő. Ehhez képest a magyar anyanyelvű hallgatók csoportja (88 fő) igen sok adattal szolgált, így ebben a kérdésben az átlagos osztályzatokat érdemes megfigyelni (7. ábra). A diagram 3. oszlopa minden esetben a nyelvtanulók osztályzatainak átlagát jelzi, így egybevethető a magyar anyanyelvűek előfeltevése a nyelvtanulók tényleges véleményével:

Az átlagos osztályzatok arra utalnak, hogy a magyar anyanyelvű tanárok és hallgatók közel azonosan vélekedtek mindhárom bemutatott szórendi szabály megértéséről. Ez a három- és négyelemű mondat esetében kissé elmarad a nyelvtanulók véleményétől, míg a kérdés és a felelet szórendje esetben magasabb értéket mutat. Az eltérések azonban 0,07 és 0,51 közé esnek, ami jelzi, hogy a magyar anyanyelvűek megközelítőleg pontosan meg tudták ítélni a szabályok megértésének fokát a nyelvtanulóknál.

Az átlagos osztályzatok a H4 hipotézist is igazolják; azaz a nyelvtanárok szerint a nyelvtanulók meg fogják érteni a szórendi szabályokat. Erre utalnak a 4,5 körüli osztályzatok.

9. A szórendtanítás módszerének tetszési mutatója.

A méréshez használt kérdőívek utolsó kérdése minden esetben azt vizsgálta, mennyire tetszett a megkérdezetteknek a szórendtanításnak az órán/előadáson bemutatott módja.

A kapott adatok szerint ismét a nyelvtanárok fogadták leginkább pozitívan a szórend tanításának ismertetett – vagy nyelvórán megfigyelt – módszerét. A három- és a négyelemű mondat fogadtatása szinte 100%-os; csak jeles (86% / 91%), illetve jó (14% / 9%) osztályzatokat kaptak ezek a szerkezetek. A kérdés–felelet szabályánál ez az érték (86% jeles; 7% jó) 1 elégséges osztályzattal egészült ki (7%). Mivel nyelvtanári körben korlátozott lehetőség volt a kipróbálásra, ezért ezek az adatok tájékoztató jellegűek. Igazolják a nyelvtanárok érdeklődését a javasolt szórendtanítási módszer iránt, mivel a maximális osztályzatok aránya minden – nemcsak a fenti – megfigyelési szempont esetében 80% fölött van. Ugyanakkor további szakmai vitákra, megbeszélésekre, tapasztalatcserékre van szükség a módszer széles körű ismertetéséhez, továbbfejlesztéséhez.

A magyar anyanyelvű hallgatók tetszési mutatói is kiegyensúlyozott képet mutatnak: a jeles és jó osztályzatok 97% / 97% / 93%-ot értek el.

A külföldi nyelvtanulóknál ennél változatosabb a kép: a háromelemű mondat 89%-ban kapott jelest és jót, 8%-ban (3 fő) közepest, 1 nyelvtanuló pedig nem válaszolt. A négyelemű mondatoknál 83%-ot ért el a jeles és a jó osztályzat együttesen; 4 fő közepest, 1–1 fő pedig elégtelent adott (11% / 3% / 3%). A kérdés–felelet szabálytanítását jelesre értékelte a nyelvtanulók 70%-a; jóra további 13%; 1 fő közepest, 2 fő elégségest, 1 fő elégtelent adott. Az átlagos osztályzatok jelzik a megkérdezettek általános véleményét a szórendtanítási módszerről (8. ábra):

Annak ellenére, hogy a nyelvtanulók egy-egy kérdőíven nem ugyanazokat az értékeket jelölték meg tetszési mutatóként a bemutatott szabályok tanításának módjára, az átlagos osztályzat mindhárom szabály esetében 4,35 lett. A nyelvtanárok átlagos osztályzata tér el ezektől leginkább: ők 4,71 és 4,91 között értékelték a módszert. A magyar anyanyelvű hallgatók tetszési mutatója 4,75–4,80 között van, tehát nagyon kiegyensúlyozott.

Az eredményekből nyilvánvaló, hogy a magyart idegen nyelvként tanító tanárok örömmel fogadják a bemutatott szórendtanítási módszert. Tény, hogy egységes, a teljes kezdő nyelvtanulási folyamatot felölelő, gyakorlati elemekkel, módszerekkel kiegészített szórendtanítási módszer nem érhető el a magyartanárok számára. Az ismertetett módszer jó fogadtatásának okát leginkább ebben kereshetjük. A magyar anyanyelvű hallgatók éppen csak ismerkednek a magyar nyelv tanításának módszereivel – és nehézségeivel –, miközben saját anyanyelvi nyelvelméleti ismereteik is hiányosak a magyar szórend területén. A legbiztosabb mérési pontot azonban a nem magyar anyanyelvű nyelvtanulók jelentik: számukra új a nyelv, mind szókincsében, mind nyelvtanában, mind logikájában – leggyakrabban szórendi rendszerében is. Körükben nagyon jó eredménynek számít a 4,35-ös átlag, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezek mögött a megkérdezett 37 hallgatóból a háromelemű mondat értékelésénél 22 jeles, 12 jó osztályzat, a négyeleműnél 23 jeles, 11 jó; a kérdés–feleletnél 23 hallgatóból 16 jeles, 3 jó osztályzat áll. Mellettük elenyésző – minden esetben 1–2 fő – azok száma, akik a jó értéknél gyengébbel jutalmazták a tanultakat.

Mindezek fényében a (H3) hipotézis is igazoltnak tekinthető: mind a megcélzott nyelvtanulói kör, mind az őket tanító tanárok, valamint a magyar hallgatók is pozitívan fogadták a szórendtanításnak ezt a módszerét.

10. Összegzés.

A számítógépes szórendoktató program kísérleti moduljainak kipróbálása igazolta, hogy az elkészült szintek reprezentálják egy nagyobb terjedelmű, teljes program működésének és használatának fő elveit.

A képekkel kiegészített program az egyes mondatszerkezetek induktív módszerű, interaktív ismertetését, bevezetését teszi lehetővé. A nagyon egyszerű, ismétlődő elemek biztonsággal vezetik végig az alacsonyabb digitális kompetenciával bíró tanárt és tanulót is az egyes szintek lépésein. Az opcionális kezdési lehetőség nem köti meg a nyelvtanárt; az oktatási folyamat bármely pontján dönthet úgy, hogy él ezzel az eszközzel: a megértéshez sem a korábbi szabályok, sem a korábbi szintek ismerete nem szükséges.

A fentiekből nyilvánvaló, hogy a program nem az önálló tanulást szolgálja; feltételezi a tanár közreműködését, magyarázatait. Így az oktatóprogram nem a szórend modellezésére, inkább a szórendi szabályok prezentációjának elősegítésére vagy kiegészítésére alkalmas. A kapcsolódó feladatok elvégzése nem biztosítja a mondatalkotási készség maximális kiteljesedését, de megalapozza a további gyakorlást; minimális készséget fejleszt ezen a téren, amellyel a későbbiekben a nyelvtanulók már önálló feladatok elvégzését is bátran megkísérelhetik.

A program legnagyobb erénye a vizualitás: minden szinten többször feltűnik a releváns szabály, amelyet újra és újra láthat a felhasználó színesben is; ez pedig a rögzítés egyik legjobb támasza. S végül nem vitatható el egy ilyen interaktív eszköztől az az érdem, hogy „ismerős terepen”, számára ismerős „játékban” közvetíti a tudnivalókat a gyermekkorú (vagy akár a felnőtt) nyelvtanulóknak, akik így megmenekülhetnek az esetleges unalmas, ismétlődő mondatalkotási gyakorlatoktól.

Hivatkozott irodalom

É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter: Új magyar nyelvtan. Budapest, 1998, Osiris Kiadó.

É. Kiss Katalin: Egy magyar transzformációs generatív szintaxis néhány alapvető transzformációs szabálya. Nyelvtudományi Értekezések 104. évf. 507–514.

Nagyházi Bernadette: Az egyszerű mondat szórendjének egy lehetséges tanítási modellje a magyar mint idegen nyelv oktatásában. PhD-értekezés. 2011, kézirat.

Nagyházi Bernadette: A mondat színei. Hogyan tanítsunk szórendet gyerekeknek? Hungarológiai Évkönyv 10. évf. 2009: 42–49.

Nagyházi Bernadette: Utak és módszerek a szórend tanításában. Hungarológiai Évkönyv 8. évf. 2007: 30–43.

Naumenko-Papp Ágnes: A magyar szórend jó rendező elveiről. Magyar Nyelvőr 111. évf. 1987, 433–443.

Rózsavölgyi Edit: A magyar szórend kérdéséhez. In: Keresztes László – Maticsák Sándor (szerk.): A magyar nyelv idegenben. Előadások az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson. Debrecen/Jyväskylä, 2002, 135–145.

Szili Katalin: Vezérkönyv a magyar grammatika tanításához. Budapest, 2006, Enciklopédia Kiadó