Tananyag- vagy oktató központú e-learning?

E-learning programok a minőségi fenntarthatóság szemszögéből

Dr. Hoffmann Orsolya
Székesfehérvár

Absztrakt.

Különböző e-learning fejlesztésekkel, programokkal Magyarországon a kilencvenes évek elszigetelt próbálkozásait követően, mindegyik oktatási szinten szép számmal találkozhatunk. A mai napig igaz azonban a megállapítás, hogy nem sikerült olyan átfogó keretet találni ezeknek a programoknak, beszéljünk középfokú vagy felsőoktatásról, amely az egyes fejlesztéseket szélesebb, a fejlesztői kör keretein kívül is elérhetővé, hasznosíthatóvá tenné. Pontosan látszik az is, hogy a komplex e-learning programok kialakításához komoly anyagi és humán erőforrás szükséges. A jelen e-learninges tapasztalatai kétség kívül a tanár és a tanuló tanulási folyamatban betöltött meghatározó szerepét bizonyítják szemben a korábbi, a tanári munkát és a tanár személyét háttérbe szorító, számítógépes megoldásokkal szemben táplált félelmekkel. A jelen tanulmány konkrét esettanulmányokon keresztül bizonyítani kívánja azt is, hogy az aktív tanári szerep nem csak módszertani, hanem fenntarthatósági szempontból is elengedhetetlen.

1. Távoktató programok fejlesztése.

Kovács Ilma: Új út az oktatásban? A távoktatás. (1996) c. tanulmánykötetének valamint az EU-s fejlesztési források megnyílásának ideje szinte mérföldkőként jelzi annak az időszaknak a kezdetét hazánkban, amikortól a politikai döntéshozók és a szakma képviselőinek érdeklődése egyre inkább az e-learning alapú távoktatási programok fejlesztésének irányába fordult. Az elmúlt majd két évtizedes időszakban szinte mindegyik, az oktatás megújítása területén megjelenő pályázat tartalmazott elektronikus keretrendszerre, különböző oktatási modulok tananyagára, e-oktatási módszerek kifejlesztésére vonatkozó kiírást. A teljesség igénye nélkül, emlékeztetőül most csak néhány olyan nagy e-learninges pályázatot sorolunk fel, amelyek mind jelentős összegű finanszírozásban részesültek:

az Apertus Közalapítvány pályázatai a kilencvenes években,
a Sulinet (SDT) Digitális Tudásbázis kifejlesztése a közoktatás számára,
a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár,
az NSZFI szakképzési tananyagbázisának kialakítására kiírt pályázatok, vagy
a HEFOP Az egész életen át tartó tanulás támogatása és az alkalmazkodóképesség fejlesztése néven 2004-2006 között futó, elsősorban a felsőoktatásban alkalmazható tananyagok fejlesztésére kiírt pályázatok.

Ha egy kicsit távolabbra tekintünk, akkor Európában, az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjaiban, különböző konzorciális együttműködések keretei között kifejlesztett kisebb nagyobb e-learninges tananyagok, oktatási programok pedig szinte számba vehetetlenek. Mégis dacára a rengeteg megvalósult projektnek Magyarországon a mai napig nem találunk olyan jól működő, folyamatosan frissített és bővített oktatási portált, amely a pályázati forrásokból kifejlesztett e-tananyagok vagy kurzusok hozzáférhetőségét biztosítaná, akár csak egyes oktatási szintek oktatási-tanulási folyamatban érintett szereplői számára.

2. Az e-learninges tananyagok felhasználása.

Hogyan tehetők az e-learninges tananyagok minden felhasználó, az oktató, az oktatást szervező és a tanulni vágyó számára egyaránt hozzáférhetővé? Mik legyenek a felhasználás feltételei, ki viselje ennek költségeit, hogyan tegyük pl. adott esetben az egyes intézményeket érdekeltté abban, hogy egy pályázati időszak lejárta után is támogassák és kiszolgálják a felhasználók igényeit? Megoldható-e ezeknek a tartalmaknak a frissítése, adott adaptációja, kialakítható-e ennek módja szabályai, van-e működő megoldás például a szerzői jogok kérdésére? A felvetett kérdések mind mind olyanok, amelyekre a mai napig nem sikerült a magyar oktatási gyakorlatban válaszokat találni.

Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a komplex e-learning programok kialakításához komoly anyagi ráfordítás szükséges, akkor jól érzékelhető, hogy ezek fenntarthatóságát, azaz befektetések megtérülését és hosszabb távú hasznosulását az alábbi tényezők együttesen vagy külön-külön is jelentősen befolyásolják:

Mennyire komplex az adott program, a teljes oktatási folyamatot vagy csak bizonyos elemeit képezi le az online környezet?
Mennyire statikusak/flexibilisek benne a tanulási tartalmak?
Milyen nagy a felhasználók köre?
Van-e erőforrás a folyamatos frissítésre, fejlesztésre?
Érdekelt-e az oktató hosszabb távon a programban való közreműködésben? Amennyiben igen, akkor „pusztán” oktatóként vagy esetlegesen fejlesztőként is?

Visszautalva a kezdeti e-learninges tananyag fejlesztési elképzelésekre, kezdetben a SCORM szabvány szerinti tananyagfejlesztések vagy bármiféle, a tananyag elemek „újrahasznosíthatóságán” vagy adaptációján alapuló elképzelések megoldani látszottak ezt a problémát. Az alapelv egyszerű: olyan egységnyi multimédia elemek fejlesztése, amelyek megfelelő leírással ellátva (metaadatok) bármely elektronikus tanulási környezetbe, oktatási szituációba beilleszthetők. Hamar kiderült azonban, hogy egy adott tananyag egységnyi tananyag elemekre történő szétbontása már a strukturalisták óta kivitelezhetetlen feladatnak tűnik, emellett nagyobb energiákat emészt fel az adott egységhez a megfelelő metaadatok legyártása és ezek beillesztése a különböző tananyag megjelenítő rendszerekbe, mint adott esetben hasonló tananyagelemek kontextusnak megfelelő újabb és újabb kifejlesztése (Hoffmann 2005).

Egy másik megoldás lehetne a problémára a megfelelő fejlesztő kapacitás biztosítása, gondolok itt elsősorban arra a humánerőforrásra, akiknek a feladata a kifejlesztett tartalmak folyamatos frissítése lehetne, ehhez azonban a pályázati időszak lezárulta után a forrás rendszerint nem áll rendelkezésre, és csak nagyon ritkán éri el egy oktatási program azt az állapotot, hogy „üzemeltetési” költségeit tekintve önfenntartóvá válik. Ha nincsen a problémára megnyugtató technikai megoldás, nincsenek további források a háttér támogatás megfinanszírozására, akkor további szereplőket kell keresnünk a rendszerben és ezek a tanuló és az oktató.

3. E-learning alapú tananyagfejlesztés a KJF-en.

A Kodolányi János Főiskolán 2005-ben indultak el átfogó, intézményi szintű e-learninges oktatási fejlesztések, amelynek célja egy olyan blended típusú oktatási program megteremtése volt, amely teljes egészében, annak minden elemével képes szimulálni a hagyományos face-to-face oktatást, rugalmas tanulási formát teremtve ezzel azoknak, akik térben és időben a hagyományos intézményi keretektől függetlenedve kívánnak tanulni. Az e-learninges keretrendszer és az elektronikus tananyagok kifejlesztése mellett, melynek kereteit az akkor hatályos MAB előírások is befolyásolták felsőoktatási programokról révén szó. A fejlesztéshez kezdetektől az intézmény biztosította a háttér támogató szervezetet, amely a rendszer technikai fejlesztésével és üzemeltetésével, a tananyagok felvitelével valamint az oktatók módszertani támogatásával és a diákok tanulási felkészítésével és tanulmányi ügyeinek oktatásmenedzsmentjével foglalkozott, egyszóval az egész program működéséért és sikerességéért felelős volt.

A kezdeti tananyagfejlesztéseket egy módszertanilag tudatosan összeállított, azonban meglehetősen merev tartalmi és szerkezeti struktúra jellemezte, leginkább e-book jellegű tananyagok születtek.

Tekintettel arra, hogy jellemzően felnőtt, az önszabályozó tanulás alapvető módszereit a képzés elején megismerő és ezeket a legtöbb esetben tudatosan alkalmazó főiskolai hallgatókról beszélünk, a hallgatók körében félévről-félévre elvégzett belső minőségbiztosítási felmérés visszajelzései alapján a hallgatók kifejezetten hasznosnak és jónak találják, hogy

az adott tantárgy teljes tananyaga elérhető a rendszerben, ez akár mint egy hagyományos jegyzet ki is nyomtatható,
meghatározott számú gyakorló feladatot tartalmaz,
a tantárgyhoz előírt kimeneti követelményeknek (tematika) mindenben megfelel, elsajátításával tehát az adott tantárgy sikeresen teljesíthető.

A program minőségbiztosítási oldaláról néhány félév, de kirívó esetben egy hét vagy hónap elteltével viszont a helyzet nem látszott ilyen egyszerűnek, ugyanis az oktatási tartalmak adott esetben gyorsan változnak, elavulnak, módosításra vagy kiegészítésre szorulnak. Kinek a feladata legyen ezek folyamatos frissítése, aktualizálása? Nem beszélve arról, hogy az oktató önmaga is változik, fejlődik, újabb lehetőségeket, módszertani, technikai megoldásokat ismer meg és alkalmaz esetlegesen az adott csoport elvárásaihoz igazítva ezeket. Hogyan lehetséges alkalmazni mindezt egy meglehetősen statikusan felépített tananyag és rendszer esetében? Emellett az intézményi források végesek, ugyanazon tananyagoknak újraíratására vagy újabb subverziók készítésére nem áll rendelkezésre további fedezet. Az oktató szerepe a felsorolt kihívások és akadályok miatt tehát kulcsfontosságú. Mi is legyen akkor az ő szerepe? „Csak” oktasson, egy sok esetben más szerző által megírt tananyagot? Ha ez elavult vagy bővítésre szorul, hogyan nyúljon bele? Hogyan motiváljuk abban, hogy folyamatosan megújítsa, változtassa, a felhasználók igényeinek megfelelően testre szabja a tananyagot és az oktatás módszereit?

Tapasztalataink azt mutatták, hogy mindenképpen másabb, sokkal konstruktívabb szemléletű tananyagokra és oktatási módszerekre van szükség (Hoffmann 2012), amelynek első lépése az, hogy az oktatóknak meg kell mutatni a rendszerben rejlő lehetőségeket valamint az egyszerű tutori jogosultság helyett felelősebb, szerkesztői jogot kell biztosítani számukra.

Ez fejlesztői oldalról természetesen azt jelenti, hogy a fejlesztés tartalmi irányítása kikerül a központi irányítás alól, és az adott minőségbiztosítási keretek között sokkal inkább az oktató felelőssége lesz. Viszont az eredmény: változatosabb, rugalmasabb keretekkel rendelkező tananyag, amely magába foglalja a folyamatos interakciót és a hallgatói teljesítmény nyomon követését az e-learning alapú rendszer biztosította eszközökkel.

4. Zárógondolatok.

Azok a kezdeti félelmek, hogy a számítógép alapú oktatás feleslegessé teszi az oktatót a rendszerben, mára már teljesen megdőltek. Továbbra is az látszik, hogy a sokoldalú, motivált oktató kulcsszereplője az e-learning alapú oktatási folyamatnak is, oktatástechnológiai és ezek módszertani alkalmazásának lehetőségei viszont tovább bővültek. Az internet alapú életmód mára már a hétköznapok szerves részévé vált, ha ehhez megfelelő szabályok mentén alkalmazkodunk, közelíthetjük a mindennapi valóságot az iskolai világhoz, közelítve ezzel a tanulók iskolai és iskolán kívüli világát egymáshoz, ami nagyon fontos feladat. Ehhez rengeteg eszköz, képzés, tananyag áll rendelkezésre már ma is, de egyelőre ezek használata még mindig döntő részben a tanáron múlik, leginkább a külső támogató rendszer hiánya miatt. Jó lenne ebben is végre előrelépést elérni.

Hivatkozott irodalom

Hoffmann Orsolya: Online tananyagfejlesztés lifelong learning szemléletben. In Sárdi Csilla (szerk.): A felsőoktatás-pedagógia kihívásai a 21. században. 2012. Eötvös József Kiadó, Budapest. 174-187

Hoffmann Orsolya: A számítógéppel támogatott tanulástól az e-learning-ig. In Neveléstörténet 2005. 2. évf. 3-4. 96-112.

Kovács Ilma: Új út az oktatásban? A távoktatás., Budapest, 1996, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Felsőoktatási Koordinációs Iroda.