Régi igazság, hogy ha egy tudomány nem tiszteli a múltját, akkor nincsen jövője sem. A matematikai statisztika területén számtalan, nem is feltétlenül matematikus végzettségű tudós, gondolkodó alkotott maradandót, mely értékes tudás beépült különböző területek oktatási anyagába, megkímélve a soron következő generációt a felfedezés fáradságos és rögös útjától.
Azonban ritkán esik szó azokról, akiknek a felfedezéseket köszönhetjük, pedig ha másért nem is, az olykor száraznak tűnő anyag színesebbé tételére feltétlenül jó szolgálatot tehet néhány értékes adat a szerzőről, alkotóról. Humán területeken rendszeres, hogy egy-egy szerző munkásságát annak fényében értékelhetjük vagy értelmezhetjük, hogy életének folyását is górcső alá vesszük – a matematika azonban úgy fest, nem igényli ezeket a fürkész tekinteteket.
Jelen írásunkban arra teszünk kísérletet, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének matematikai statisztika tantárgyában helyet kapó statisztikai anyaghoz kapcsolódó néhány szerző életét és munkásságát egyetlen anyagba foglaljuk össze: minden alfejezetben szerepeltetünk névsorrendben egy-egy szerzőt és egy-egy munkáját. Reméljük, hogy ezzel az olykor ridegnek, pusztán matematikának tűnő anyag némi színt kap. Hitünk szerint így nem az alkalmazások irányából közelítünk, hanem az alkotók felől igyekszünk az anyagot „emberközelivé” változatni.
A munka során tehát a szerzők névsorrendben kerülnek bemutatásra, nem pedig a statisztika területén alkotott munkájuk mennyisége, minősége szerint, vagy időrendben. Azokban az esetekben, amikor a szerzőhöz kapcsolható statisztikai eljárás matematikai leírása túlontúl bonyolult lenne (és meglátásunk szerint e jegyzet olvasói kis valószínűséggel számolnának utána személyesen), csak jelezzük majd, hogy milyen forrásban lelhető fel az adott metódus – és a konkrét leírást mellőzzük.
Azokban az esetekben, amikor akár egy táblázatkezelő eljárás segítségével is gyorsan, könnyen kiszámíthatók a megfelelő próbák, az egész eljárást ismertetni fogjuk.
Köszönettel tartozom Prof. Dr. Vargha Andrásnak azért, mert a munka során többször bátorított annak folytatására (és hitem szerint e munka még nincsen befejezve, hiszen számos adattal, információval még bővíthető e jegyzet), illetve többször átolvasva az anyagot értékes megjegyzésekkel halmozott el. Köszönet illet továbbá mindenki mást is, aki korábbi változatokban átolvasta, átnézte, átfutotta az anyagot, vagy csak annak egyes részeit, felhívta egy-két elgépelésre a figyelmemet – melyekből természetesen még mindig maradhatott az anyagban.
Amennyiben akár elérhető életrajzzal, vagy csak javítási javaslattal élne az olvasó, úgy a tretarkhon@gmail.com elérhetőségen várom megjegyzéseit, anyagait.