Sir Ronald Aylmer Fisher 1890. február 17-én született East Finchley-ben, Londonban, és 1962. július 29-én hunyt el Adelaide-ben, Dél-Ausztráliában. Fisher statisztikusként, biológusként és genetikusként is alkotott – és a statisztikán belül is több területet érintett, mert az ANOVA elemzésen túlmenően számos eloszlástípust is vizsgált, továbbá a maximum-likelihood3 eljárás módszertanában is ért el eredményeket.
16 évesen elnyerte a Neeld Medalt. 1909-ben ösztöndíjas lett Cambridge-ben, ahol genetikával foglalkozott, bár eredményeit matematikai eszközök bevetésével érte el, összekapcsolva genetikai és statisztikai kutatásokat, kérdéseket, eredményeket (érdekesség, hogy szemproblémái miatt nem tudott például geometriai területeken alkotni, mert vizualizációs képességei rosszak voltak, így elsősorban azokat a területeket preferálta, ahol bizonyításokkal tudott dolgozni).
1911-ben Charles Darwin fiával, Horace Darwinnal közös kutatócsoportban dolgozott Cambridge-ben. 1912-es diplomázása után be akart állni a hadseregbe, de már említett szemproblémái miatt nem nyert felvételt, így statisztikusként dolgozott Londonban, illetve fizikát és matematikát tanított a háború alatt. Ekkor kezdte el írni első könyvét, melyben genetikáról és statisztikáról szerzett tapasztalatait foglalta össze. 1916-ban írta meg első biometriai cikkét, amely csak 1918-ban tudott megjelentetni, és amelyben a variancia-analízist, illetve a korrelációs számítások genetikai felhasználását mutatta be.
A háború után a Galton Laboratory munkatársa lett, melyet Karl Pearson vezetett (még lesz róla is szó). 1925-ben publikálta könyvét, melyben statisztikai metódusokat vázol kutatók számára – és amely könyv számtalan újranyomást és fordítást megélt, kiváló alapként szolgálva kutatómunkák számára. 1924-ben publikálta a Fisher-féle z-transzformációt, illetve eloszlást. Továbbá ő nevezte magát először „bayesiánusnak4”, számtalan Bayes-i statisztikai eredménye ismert.
1929-ben a Royal Society tagja lett, ettől kezdve sokat utazott. A második világháború kirobbanásáig az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve Indiáig a világ számtalan egyetemén megfordult. A második világháború alatt, 1943-ban tért vissza Cambridge-be, hogy a háború után az egyetem újjáépítésében részt vállalhasson. 1957-ben vonult nyugdíjba, átköltözött Ausztráliába, ahol senior kutatóként dolgozott Adelaide-ben.