S A Gayen-próba

  A Gayen-próba


A Gayen-próba

Az egymintás t-próba (vagy Student-próba) vizsgálatában számos statisztikus dolgozott és alkotott maradandót. A Gayen-próba az egymintás t-próba egy robusztus változata, mely továbbra is a t-próbával azonos nullhipotézis (a véletlen változó elméleti átlaga – vagy várható értéke – annyi-e, amennyinek gondoljuk) eldöntésére szolgál, azonban míg az egymintás t-próbának feltétele a változó normalitása, addig Gayen tesztje a változó ferdeségét és csúcsosságát egyaránt korrigálni képes (nyilván nem extrém körülmények között).

Maga a próba leírása és végrehajtása bonyolultabb, ráadásul ennek alkalmazásához már jelentékeny mennyiségű matematikai jártasságra is szükség lehet, így itt is kizárólag az eredeti cikk elérhetőségét adjuk meg [Gayen, 1949] – az érdeklődők onnan megtudhatják a próba pontos leírását.

Megjegyezzük, hogy bizonyos statisztikai programcsomagok ezt az eljárást is tartalmazzák (pl. ROPstat).