A vizsgálat során a célváltozónk egy adott kiindulási időponttól (beavatkozási időpont) egy meghatározott időpontig (általában haláleset) eltelő idő, más néven túlélési időt vizsgáljuk.

Ezeknek a vizsgálatoknak egyik sajátossága, hogy az esetek egy részét a vizsgálók nem követik nyomon (a beavatkozás befejeződik) – ezek az esetek annyi információt tartalmaznak általában, hogy a túlélési idő „legalább ekkora”, ezek az úgynevezett cenzorált adatok.

A vizsgálatoknak több lehetséges eljárása ismert.

1) Halandósági tábla: szakaszokra bontjuk az eltelt időt 0-tól a vizsgálat maximumig és az egyes szakaszokra jellemző halandósági értékeket vezetjük fel – így számíthatunk túlélési arányokat.

2) Kaplan-Meier-féle túlélési analízis: itt egy szakaszosan folytonos függvényt képezünk, tehát nem szakaszokra bontunk, hanem minden időpontot feljegyzünk, ahol haláleset történt – így a túlélési görbét határozzuk meg.

3) Túlélési görbe: a túlélés valószínűségét a követési idő függvényében határozzuk meg:

-ebből meghatározható az átlag a túlélésre;

-a medián becslése is elkészíthető belőle.

1) Lograng-próba: ennek során több csoportot hasonlíthatunk össze, hogy az összes csoportban található halálozásból egy–egy időpontban mennyi jutna egy adott csoportra, ezzel elemezve, hogy egy adott csoport halandósága felette/alatta van-e a többi csoporténak?

2) Cox-féle arányos hazárd modell: a pillanatnyi kockázatot leíró függvény megadható egy, csak a követési időtől függő tényező, valamint a magyarázó változók exponenciális függvényének szorzataként – így egy relatív hazárd, relatív kockázat értéket nyerve. Természetesen ilyenkor meg kell határozni azokat a változhat, melyeket a követési idő során változhatnak – ezek az időfüggő magyarázó változók.