Einstein és Pearson

  Einstein és Pearson


Einstein és Pearson

Pearson munkásságából – Kolmogorovéhoz hasonlóan – nehézkes egyetlen elem kiragadása, tekintettel arra, hogy a korrelációs együttható, a nullhipotézis és ellenhipotézis, a khi-négyzet statisztika mind az ő nevéhez köthető. Így egy másfajta munkával emlékezünk meg munkásságáról.

Albert Einstein barátaival, Maurice Solovine-nel és Conrad Habrichtt-tel létrehoztak egy tanulócsoportot, melynek első feldolgozandó munkája Karl Pearson „A tudomány nyelve” című munkája volt.

Pearson ebben a művében azt állította, hogy a világban való lét a benne élők relatív képességeitől függ. Úgy vélte, hogy ha valaki a fénynél gyorsabban tudna mozogni, akkor az egy visszafelé levetített filmhez hasonló képet látna – és ebben a műben olyan témákat is feszegetett, mint a negyedik dimenzió kérdése, az antianyag, valamint a kozmológia.