A Guinness sörgyárat Arthur Guinness nyitotta 1759-ben Dublinban. December 31-én aláírt egy 9000 évre szóló bérleti szerződést, melynek éves díja 45 font volt egy használaton kívüli sörfőzdére, majd 10 évvel később, 1769. május 19-én elindította első export szállítmányát Nagy-Britanniába, hat és fél hordóval.
1778-ban kezdték el értékesíteni a barna sörüket, majd 1868-ra az első 3 legnagyobb sörgyárak egyike lett. Eladásuk ekkorra a 350.000 hordót is meghaladta, 1876-ra átlépték a 779.000 hordót – majd 1886-ra, amikor részvénytársasággá alakultak, a 1.138.000 hordót is meghaladó forgalmat produkáltak. Talán ennek is köszönhető, hogy a részvények kibocsájtásának napján 60%-ot emelkedett egyetlen nap alatt a részvény ára.
1899-ben vették fel William Sealy Gosset-et statisztikai szakértőnek, aki a minőségbiztosításért felelt.
Az 1900-as években a teljes bevételük 20%-át különböző juttatások formájában az alkalmazottak kapták. 1914-re már kétszer annyi sört forgalmaztak, mint a legnagyobb vetélytársak, az Egyesült Királyság sörforgalmának 10%-át ők látták el, 1930-ra a világ hét legnagyobb cége között tartották őket számon.